Tévhitek, amik földbe állíthatnak egy induló vállalkozást

Nem fér bele, hogy elmenjek arra a rendezvényre. Ha nem ad egy befektető pár milliót, nem tudom megvalósítani az ötletem. Ha valaki már csinál olyasmit, amit én tervezek, bele sem érdemes vágni. Olvass tovább, és jön még pár tévhit, amelyek önmagukban is elegendőek lehetnek, hogy sikertelenségre ítéljenek.

Egy vállalkozás indulása körüli időszak tele van csapdákkal, az ezek elkerülésért járt táncban pedig az ember hajlamos elfelejtkezni arról, hogy az egyik legkomolyabb csapda a fejedben van. Ha feltétel nélkül elhiszel általánosnak tekintett igazságokat, vagy hagyod, hogy a fejedben lévő berögződések irányítsák a döntéseidet, a magad dolgát nehezíted.

Összegyűjtöttünk pár olyan tévhitet, amin érdemes túllépni, hogy megkönnyítsd egy kicsit a dolgodat.

bokszolók

Kép:Unsplash

Minden összeesküdött ellenem

Az ember hajlamos néha azt érezni, hogy a világ ellene van. Miközben nekünk napról napra újabb, váratlan nehézségekkel kell megküzdenünk, olyan, mintha másoknak minden könnyen menne. (Még akkor is, ha tudatosan igyekszünk távol tartani magunkat a közösségi média ezt erősítő hatásától.) Az érzésnek, hogy csak minket húz az ág, neves is van. Ellenszél-hátszél effektusnak hívják, amikor az agyunk meggyőz arról, hogy nekünk nehezebb az élet, mint másoknak. Ennek köszönhetően pedig plusz akadályokat állítunk magunk elé, anélkül, hogy ezt észrevennénk egyáltalán.

Ami segíthet a rossz érzés csökkentésében, az a fenti jelenség tudatosítása. Elkeseredés helyett tűzz ki motiváló célokat, és fókuszálj azokra a dolgokra, amit van lehetőséged uralni. Meg fogsz lepődni, mennyi minden válik megoldhatóvá, ha abból a szempontból kezded nézni, hogy mi az, amit te magad meg tudsz tenni a változásért anélkül, hogy ehhez bárkire vagy bármire szükség lenne saját magadon kívül.

Ez egy magányos harc

Minden startupper, mentor és szakértő szerint az egyik legfontosabb gátja a hazai startupok sikerességének az a rossz beidegződés – ami sajnos itthon különösen jellemző –, hogy amim van, meg kell tartanom magamnak, egyedül kell megvívnom a harcokat. Az ötletek és problémák megosztása másokkal mindenképpen hasznos visszajelzésekhez juttat. De ha kiderül, hogy mások is értik, mivel küzdesz, az abban is segít, hogy ne érezd magad annyira egyedül.

Ha egyelőre magányos harcosként építkezel, itt az ideje, hogy megtaláld a közösséget, akikkel könnyebb lesz minden. Menj közösségbe, rendezvényekre, vagy keress online közösségeket! BGE-sként pedig mindenképp lépj be a Vállalkozz@BGE csoportba, és máris egy több száz fős közösség áll majd mögötted.

A networking pénzkidobás

Maximálisan egyetértünk azzal, hogy induló (vagy leendő) vállalkozóként nagyon meg kell fontolni, hogy mik a valóban szükséges dolgok, amire költeni érdemes.

Ugyanakkor határozottan állítjuk, hogy a networkingre fordított összeg – akár rendezvény belépőről, akár egy kávézóban, étteremben elköltött, olykor vaskos összegekről van szó – megéri. Sokkal inkább, mint például berendezni egy irodát a vállalkozás első napján. (Tapasztalatból mondjuk, hogy sok leendő vállalkozó erre költene az első héten…)

Ha nincs befektető, nincs biznisz

Az induló vállalkozók fejében sokszor az egyik legnagyobb gát, hogy az egyetlen mód, ahogy el tudják képzelni az indulást az, hogy egy befektető „hozzájuk vágja” az előzetesen elképzelt, az induláshoz szükséges összeget. A startupokról szóló sztorik és tévéműsorok pedig még tovább erősítik, hogy sokmilliós befektetés nélkül lehetetlen elindítani egy céget. Pedig ez egyáltalán nincs így.

A legjobb tanácsunk, hogy gondolkodj olyan üzleti modellben, ahol minél előbb a vevőktől érkezik a bevétel, ami megalapozza a további növekedést. Ez már csak azért is jó, mert a lehető legkorábban kiderül, hogy kell-e a piacnak, amit adni szeretnél. Ha kell némi pénz az induláshoz, akkor kézenfekvő, hogy gyűjts. A bedrock.farm például az évek alatt összegyűjtött locsolópénzből indult el. Vagy fordulhatsz hozzád közelebb állókhoz is – nem véletlenül létezik szakkifejezésként a 3F finanszírozási mód: a barátok, a család és a „bolondok”, vagyis az ötlet iránt vagy iránt elkötelezett, nem profi befektetők nagyon sokat segíthetnek. (A Mobilfox alapítója elsőként az édesanyjának pitchelt sikeresen.)

Olyat kell csinálnom, mint még soha senki

Ahhoz, hogy egy új cég sikeressé válhasson, meg kell találnia egy piaci rést. Valamit, ahol a vásárlók hiányt szenvednek, nem elégedettek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy fel kell találnod a kereket, vagyis olyasmit kell árulnod, amit még soha senki. (Valójában egyre nehezebb egyáltalán kitalálni ilyesmit. Ha valamit még senki nem csinál, jó esély van rá, hogy azért, mert nincs piaca.)

Ahelyett, hogy beletörne az agyad abba, hogy kitalálj valami soha nem látott dolgot, inkább kezdj el azzal foglalkozni, hogy a létező igényeket miképp elégítik ki más cégek, és hogyan lehetne azt jobban csinálni. Gondolj arra, hogy nem a Facebook találta ki a közösségi médiát.