Jó lenne a vállalkozás, csak kockázat nélkül

Nem akarnak másnak dolgozni a magyar fiatalok, de saját vállalkozásba sem mernek belevágni. Ötletek vannak, de a többség nem jut túl az álmodozáson. A fiataloknak csak 24%-a képzeli el alkalmazottként az életét egy friss kutatás szerint, ugyanakkor 47% azt állítja, nem indít vállalkozást. Van itt némi ellentmondás…

Kreativitás, pénz és bátorság. A magyar fiatalok szerint sorrendben ez a három dolog szükségeltetik egy sikeres vállalkozás elindításához Magyarországon. Kreatív ötletekből nincs hiány, ám a bátorság a legtöbb magyar fiatalból hiányzik és sokan bizonytalanok abban is, honnan szerezzék meg az induláshoz szükséges tőkét – derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap kezelő megbízásából a Pulzus által, a 18-35 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből.

A magyar fiatalok, bár nagyon szeretnék saját cégükben dolgozni, mégsem szívesen vállalkoznak – erősítette meg a kutatás. A magyar fiatalok 66 százaléka számára az lenne a legideálisabb, ha saját vagy családjuk vállalkozásában tevékenykedhetnének. Alkalmazottként mindössze 24 százalék képzeli el az életét.  (A témát vizsgáló nemzetközi kutatás a GUESSS eredményei szerint az egyetemisták 86,1%-a alkalmazottként tervez elhelyezkedni, legfeljebb a végzés után több évvel gondolkodna el vállalkozáson. Akkor is csak a kisebbség.) Jó hír, hogy ötletekből nincs hiány, hiszen a felmérésben részt vevők csaknem kétharmadának volt már egy vagy több olyan ötlete, amelyre jövedelmező vállalkozást lehetne alapítani. Ennek megfelelően 54 százalékuk családja vagy barátai körében néha beszélget is ilyen témákról. Csakhogy a vágyaik, ötleteik megvalósításába egyelőre csak kevesebben vágnak bele. A megkérdezettek 47 százaléka ugyanis azt vallotta, hogy a következő évtizedben valószínűleg nem indít saját vállalkozást. Mindössze 37 százalék tervez ilyesmit, 16 százalék pedig bizonytalan, azaz nem tudja vállalkozna-e vagy sem.

Kockázatból nem kérnek

Szembetűnő, milyen komoly gond van a kockázatvállalási hajlandósággal, hiszen a magyar fiataloknak

mindössze 6 százaléka vallja magát kockázatvállalónak, miközben 15 százalékuk abszolút biztonsági játékos.

Kép:Unsplash

Az induló vállalkozásra leselkedő legnagyobb kockázatnak egyébként a tőkehiányt (40 százalék), illetve a bizonytalan politikai-gazdasági környezetet (28 százalék) tartják. Magas, 29 százalékos azoknak az aránya, akik nem tudják, honnan szereznének pénzt vállalkozásuk beindításához. Ugyanekkora arányban próbálnának pénzt szerezni valamilyen uniós vagy más nemzetközi pályázaton. 18 százalék viszont a hazai magánbefektetőket keresné fel és csak 16 százalék fordulna a bankokhoz. A tőkén kívül saját ötletük megvalósításához elsősorban partnerekre (56 százalék), szakértőkre (38 százalék), illetve ismeretek átadására (31 százalék) lenne leginkább szükségük.

Pénz és függetlenség, az kéne

A mostanság sokat emlegetett startup fogalom jól ismert a fiatalok körében. 67 százalék hallott róla, a legtöbben (40 százalék) a médiából. Magyar startupokról a megkérdezettek több mint fele egyáltalán nem hallott. A legismertebb ilyen vállalkozások körükben egyébként a Prezi, a Ustream és a LogMeIn.

A startupok megítélése kedvező, hiszen csak a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy ő bizony nem alapítana startupot. Akik viszont igen, azokat leginkább a magas jövedelmezőség (30 százalék) és a függetlenség (13 százalék) vonzza. Egy ilyen vállalkozás beindításához a legtöbb megkérdezett szerint a leginkább kreativitásra (39 százalék), pénzre (37 százalék) és kockázatvállalási hajlandóságra (33 százalék) van szükség. Startup indításakor a legtöbben mindenképpen bevonnának egy partnert is. A legtöbben (34 százalék) egy olyan ismerőst keresnének, akinek már van vállalkozói tapasztalata, vagy egy barátjukkal (26 százalék) fognának bele a munkába. A legtöbben,17 százalékban, valamilyen technológia vagy mérnöki területen indítanának startupot 13 százalék pedig a kereskedelmet célozná meg. A startup elindításához a fiatalok szerint a legideálisabb a 21-30 éves életkor.

Dolgoznának startupnál a fiatalok

A kutatás szerint munkahelyként is népszerű a fiatalok körében a startup. A fiatalok fele jelezte, hogy szívesen dolgozna ilyen helyen, 6 százalék pedig korábban, vagy most is startupnál tevékenykedik. A legnagyobb előnye ennek a legtöbb válaszadó (56 százalék) szerint a fejlődési lehetőség. Vonzónak tartják még a változatos szakmai feladatokat (31 százalék) illetve a jó közösséget is (27 százalék). A hátrányok közül ugyanakkor a bizonytalan jövőt (43 százalék), a túlterheltséget (34 százalék) és a kaotikus működést (14 százalék) említették.