Inspiráció & Trendek

„Az vonz, hogy valamit alkotni lehet” – a B Bop Fermentory sztorija

Cserniczky Botond, vagy ahogy a szakmában ismerik, „a Boti” 23 éves korára lett egy iparág egyik meghatározó arca Magyarországon. Bár összességében többszázmilliós projektek kötődnek a nevéhez, a StartLAB vendégeként az is egyértelművé vált, hogy egy művésszel van dolgunk, aki éppen a sörben tudja kifejezni magát. Boti emellett arra is ékes bizonyságul szolgált, hogy sikeres üzletet úgy lehet építeni, ha a vállalkozó valódi szenvedélye nem a pénz. Tovább

„Be akartuk bizonyítani, hogy pénz nélkül is lehet nagy céget építeni”

„Ez akkora hülyeség, hogy benne vagyok” – így kezdődött a FoxPost, a mára hazai piacvezető csomagautomata szolgáltató sztorija az egyik alapító, Bengyel Ádám számára. Hogy miképp folytatódott, hol döccent meg, és mitől extra, arról is beszélt a sikeres multis karriert a saját startupért feladó vendégünk a StartLAB legutóbbi eseményén. Tovább

„Volt, hogy azt hitték, autogramért megyek” – a Mobilfox sztorija

Alig 22 évesen milliárdos céget vezet. Nem szokott rosszul aludni, sőt, „extrémen boldog”. Diller Kevin, a Mobilfox alapítója a StartLAB vendégeként őszintén mesélt többek között arról, hogy milyen érzés tinédzserként milliókról tárgyalni, hogy honnan tudja, merre van a következő lépés, és hogy lehetett túllépni a kudarcokon is. Tovább

Mi kell a startuphoz? Hit, kitartás és némi locsolópénz

Szűcs Endre, a bedrock.farm alapítója
„Salátát termesztünk egy pincében” – ezt válaszolja Szűcs Endre, a bedrock.farm alapítója arra a kérdésre, hogy mivel foglalkozik a cége. A második körös befektetésénél tartó startup valójában inkább tech cég, de más nézetből azt is mondhatjuk, hogy a világ megmentése bizniszben vannak. End, ahogy startupos körökben nevezik, a StartLAB vendégeként mesélt. Tovább

Hogyan bukik el a rohanós, a dorbézoló és a későn eszmélő?

failure is cool
A makacs, az alkalmazkodó, és a későn ébredő vállalkozást alapítanak. Startupjaik közül az egyik az eredeti elképzeléssel válik mára valódi sikerré, a másik egy névváltás után szinte teljesen új koncepcióval válik nyereségessé, míg a harmadik egy rövid és dicsőséges időszak után eltűnik. Melyikük történetével kezdjük? Tovább