Tévhitek, amik földbe állíthatnak egy induló vállalkozást

bokszolók
Nem fér bele, hogy elmenjek arra a rendezvényre. Ha nem ad egy befektető pár milliót, nem tudom megvalósítani az ötletem. Ha valaki már csinál olyasmit, amit én tervezek, bele sem érdemes vágni. Olvass tovább, és jön még pár tévhit, amelyek önmagukban is elegendőek lehetnek, hogy sikertelenségre ítéljenek. Tovább

„Az vonz, hogy valamit alkotni lehet” – a B Bop Fermentory sztorija

Cserniczky Botond, vagy ahogy a szakmában ismerik, „a Boti” 23 éves korára lett egy iparág egyik meghatározó arca Magyarországon. Bár összességében többszázmilliós projektek kötődnek a nevéhez, a StartLAB vendégeként az is egyértelművé vált, hogy egy művésszel van dolgunk, aki éppen a sörben tudja kifejezni magát. Boti emellett arra is ékes bizonyságul szolgált, hogy sikeres üzletet úgy lehet építeni, ha a vállalkozó valódi szenvedélye nem a pénz. Tovább

„Be akartuk bizonyítani, hogy pénz nélkül is lehet nagy céget építeni”

„Ez akkora hülyeség, hogy benne vagyok” – így kezdődött a FoxPost, a mára hazai piacvezető csomagautomata szolgáltató sztorija az egyik alapító, Bengyel Ádám számára. Hogy miképp folytatódott, hol döccent meg, és mitől extra, arról is beszélt a sikeres multis karriert a saját startupért feladó vendégünk a StartLAB legutóbbi eseményén. Tovább