Vállalkozói “to do list” karácsonyra

Az egyik kezedben forralt bor, a másikkal a telefonodon csekkolod a céges emaileket. Amíg fő a halászlé, épp találsz pár percet, hogy ellenőrizd, felkészült-e az ügyfélszolgálat a karácsony utáni első napra. Ismerős? Az baj.

Vállalkozóként persze soha nem lehet 100 százalékosan elszakadni a munkától. De ha van olyan időszak, amikor mégis könnyebb alacsonyabb fokozatba kapcsolni, az a karácsony és szilveszter közötti hét (akiknek az üzlet jellege miatt ez éppen a főszezon csúcsa, azok most kattintsanak át egy másik cikkre. Mondjuk erre.)

Másoknak viszont szeretnénk emlékezetébe idézni azt a közhelyes – de ettől még igaz – mondást, hogy egy leharcolt vezető nem fog szárnyaló céget vezetni a következő évben. Szóval ahelyett, hogy sajnálnád magadtól azt a pár órát, amit magadra szánnál a szokásos tempónál valamivel lassabban, inkább koncentrálj tudatosan ezekre!

Persze a gondolkodás soha nem áll le, de valószínűleg nem az elmaradt e-mailek karácsony esti megválaszolásával teszel a legtöbbet a vállalkozásodért. Hanem például az alábbiakkal.

ünneplej!

Kép:Unsplash

Olvass regényt!

Igen, tudjuk, hogy nagyon elfoglalt vagy, és nem olvasol. Ha pihensz, inkább a telefonod applikációi kerülnek elő. Ha év közben mégis könyv kerül a kezedbe, akkor az „valami hasznos” lesz. Mondjuk egy szakkönyv a marketingről, az értékesítésről, vagy esetleg egy általad sokra tartott vállalkozó életrajza. Félreértés ne essék, ezek mind fontos olvasmányok (a lényeg, hogy olvass – ez az üzletednek is jót tesz majd). De a karácsonyi szünet a fejlődés helyett (amire ott az egész év) legyen inkább a feltöltődés időszaka!

Kifejezetten ajánlunk valami szórakoztatót és habkönnyűt. A nevetés okozta felüdülés és a szorongás csökkenése pedig kimutathatóan közvetlen pozitív hatással van az üzleti vezetők munkájára.

Kifelé!

Oké, ez talán tényleg túl egyszerűnek tűnik, de hidd el, hatásos! Menj ki a szabadba! Azt mondod, te egyébként is töltesz kint időt? Az nem számít, hogy elsétáltál az irodából a kocsidig, vagy a lakásodtól a sarki edzőterembe. Menj futni, sétálni, hóembert építeni (egyáltalán nem kell hozzá gyerektársaság), hógolyózni, vagy csak bugyoláld be magad egy nagyon meleg pokrócba, és olvass a szabadban, mintha szanatóriumban lennél.

ki a természetbe

Kép:Unsplash

Egyre több kutatás mutatja ki, hogy azok, akik számottevő időt töltenek a szabadban kevésbé stresszesek és ritkábban küzdenek pszichés problémákkal. A túl kevés kint töltött időnek már nevet is adott a pszichológia: Nature Deficit Disorder, vagyis kb. természethiányossági rendellenesség. Bár elsősorban a gyereket sújtja, a szabadban töltött idő előnyös hatásait villámgyorsan meg fogod tapasztalni magadon is.

Légy csendben!

A vállalkozók nagy része inkább extrovertált típus, szeretnek emberek között lenni, nyüzsögni. De valójában mindenkinek szüksége van zavartalan időszakokra, amikor csak önmagával van. A megszokott életedhez képest valószínűleg kényszerítened kell magad rá, hogy legalább pár olyan órát teremts, amikor nincs más, csak te és a gondolataid. Nincs telefon, Facebook, de még zene sem.

Sok-sok sikeres ember tapasztalata támasztja alá, hogy ezekben az időszakokban sokkal nagyobb esélyed van rá, hogy tisztán láss korábban megoldhatatlannak tűnő problémákat, vagy új, inspiráló ötleteid legyenek.

Aludj!

Bár ezt talán a legkönnyebb megvalósítani a fentiek közül, mégis nagyon sokszor elmarad. Hiszen ha végre van egy szusszanásnyi idő, ki akarná alvásra „fecsérelni”? Különböző kutatások szerint a vállalkozók átlagosan különösen alváshiányosak, pedig az alvás okozta előnyök finoman szólva is hasznosak.

Az alvás ugyanis csökkenti a stresszt, javítja a memóriát és fokozza a kreativitást, segíti a koncentrációt és végül, de sok ember számára talán nem utolsó sorban, állítólag még fogyaszt is.

Szóval hiába tűnik úgy, hogy a karácsonyi időszak arra a legjobb, hogy bepótold a lemaradásokat, vagy, hogy minél több partin vegyél részt (khm kizárólag a céges network építés érdekében nyilván…), fontold meg a fenti, „lassító lista” kipipálását is. Hálás leszel érte magadnak, amikor január elején újraindul az élet.