Nagy márkák válasza a járványra, és amit kicsiként tanulhatunk belőle

A pandémia az egész világnak megmutatta, hogy egy periferikus termék vagy szolgáltatás egyik pillanatról a másikra válhat a legkeresettebb portékává, és persze fordítva. De mire tanít minket ez a vásárlói szokásokat fenekestül felforgató jelenség? Érdemes megnézni, hogyan reagáltak a különböző márkák, és alaposan megtanulni a leckét: figyeld az igényeket, és alakítsd hozzá az üzleti modelledet!

Ki ne emlékezne arra, mikor a járvány első hullámának legelején az addig csak igen kis mennyiségben vásárolt kézfertőtlenítő egy csapásra hiánycikké vált. Ekkor sok alkoholgyártó, így a Bacardi és az Anheuser-Busch sörvállalat is kézfertőtlenítő előállításába kezdett, amit aztán önköltségi áron vagy ingyen osztogatott.

Felismerték, hogy szükség van a váltásra, nem is a bevételek növelése, sokkal inkább a márka pozitív megítélése érdekében.

De nem csak jótékony céllal váltottak profilt vagy épp üzleti modellt vállalkozások. Ahogy a világ kezdett berendezkedni a pandémiás viszonyokra, sorra jelentkeztek az új fogyasztói igények. A maszkhiányra az Etsy ügyes kezű alkotói, majd az olyan óriás divatmárkák is, mint a GAP, a Mango, vagy épp a luxuskategóriás Gucci is kihozták a saját megoldásaikat. Az arcmaszkkészítés mostanra 6 milliárd dolláros biznisszé nőtte ki magát, ezzel életben tartva sok ruhagyártó céget.

Idővel az egyre különlegesebb vásárlói igények egyre kreatívabb megoldásokat kívántak meg a cégektől. Az okos reagálás egyik legékesebb példáját a Canon mutatta fel. A home office-ra és távoktatásra átálló világban pillanatok alatt lett hiánycikk a webkamera, a Canon pedig felismerte a helyzetben rejlő lehetőséget. De ahelyett, hogy vadul webkameragyártásba kezdett volna, a cég mérnökei három hét alatt lefejlesztettek egy ingyenes szoftvert, amely lehetővé tette a Canon-tulajdonosok számára, hogy meglévő kamerájukat webcamként használják.

Oké, de hogyan éri ez meg a Canonnak?

A márka egy profin működő megoldással állt elő a létező igényekre. Ezzel egyfelől erősítette meglévő vásárlói márkahűségét, másfelől képes volt új fogyasztókat is megszólítani egy olyan területen, ahol addig egyáltalán nem volt jelen. Mindemellett pedig a vállalat egy új szegmensben mutatta fel a márka legfontosabb értékét, azt, hogy a Canon a professzionális képalkotás gyors és hatékonya eszköze.

változás

Kép: Unsplash

Kicsiben is működik

Egy kisvállalkozás egészen másképp működik. Nem könnyű elengedni, ha csak időlegesen is, egy élet álmát, amire az egész vállalkozás épült. Ám ha valamit megtanulhatsz a nagy cégek válságstratégiájából, az az, hogy tudni kell változtatni, alakítani az addigi modellen.

A változáshoz azonban szükséges néhány lépést előre megtenni:

  1. Piacfigyelés

Ha figyeled a piac változásait, a vásárlók hangjait és a konkurencia lépéseit, megláthatod, mi az a terület, ahol hiány mutatkozik, és ahova – meglévő erőforrásaiddal és lehetőségeiddel – te is beteheted a lábad. Ahogy a Canon példája is mutatja, fel kell mérned, hogy a vállalkozásod, hol, milyen eszközökkel és szolgáltatásokkal tud beszállni a megváltozott gazdasági áramlásba.

  1. Digitalizáció

Bármibe is kezdesz, fontos, hogy meglépd ezt, hiszen a hatékony és átlátható munkaszervezéshez, beszerzéshez és adminisztrációhoz a digitalizáció nélkülözhetetlen, ráadásul a járványidőszakban biztonságosabb is, ha online tartod a kapcsolatot a kollégákkal. Sőt magát a szolgáltatást is könnyebben tudod kivinni az online térbe, ha megvannak hozzá a digitalizációs alapfeltételek – legyen szó egy webshop vagy egy előrendelési felület kialakításáról. Plusz előny, hogy az online térben kitárul a kapu egy csomó új piac felé. Már nem csak a kerületből vagy a városból érhetnek el a potenciális vásárlók. Ha kevesebb a vásárlóerő a közelben, miért ne néznél messzebb?

  1. Stratégiai szemlélet

Közhely, de üzleti stratégia nélkül nem ajánlott semmilyen döntést hozni a cégeddel kapcsolatban. Különösen igaz ez egy válsághelyzetben, amikor új alapokra kell helyezned vállalkozásodat. Fel kell tehát mérned, hogy mire van igény a megváltozott piacon, mit tudsz te nyújtani, milyen erőforrások állnak ehhez a rendelkezésedre, és milyen ráfordításokra van szükséged ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan tudj reagálni a kialakult piaci helyzetre. Legyen az egy új eszköz vagy egy új árucsoport beszerzése, termékfejlesztés, esetleg az alkalmazotti kör, vagy akár beszállítói vonalak újragondolása – ezeket a lépéseket csak akkor érdemes megtenni, ha alaposan átgondoltad, hogyan fog mindez megtérülni.

Vagyis nem csak az egyes elemeket látod, de képes vagy átgondolni azt is, mindez miképp hat majd a teljes üzleti modelledre, működésedre.

  1. Kommunikáció

Ebben a változó, nehéz időszakban szorosabb kapcsolatot kell tartanod a vevőiddel. Ez nem csak abban segít, hogy megőrizd a bizalmukat, hanem abban is, hogy felmérd az új igényeket, a megváltozott vásárlási szokásokat, és a leggyorsabban tudathasd velük, milyen változtatásokkal, akciókkal, termékkel készülsz.

A kapcsolattartás mellett pedig tegyél félre a marketingre is! Talán egy válsághelyzetben nem tűnik annyira fontosnak a marketing, de ha beindul az új szolgáltatásod, jó targetálással és okos marketingstratégiával akár új célcsoportokhoz is eljuttathatod azt. Egy hiánypótló szolgáltatás vagy termék hamar megtalálja a célcsoportját, ha jól indítjuk el az útján. Erre pedig a – a szájról szájra terjedő híre mellett – a marketing a legjobb eszköz.

Ha ezeket szem előtt tartod, már könnyebben megy a váltás, és meglehet, hogy a válsághelyzetben kialakult hiányt üzleti lehetőséggé tudod fordítani.

Itt olvashatod egy korábbi cikkünket, amiből kiderül, hogyan hatott a hazai kkv szektorra a járvány első hullámára.