Munka, kutya, ebédfőzés – home office hatékonyan

A koronavírus járvány mindannyiunk életét fenekestül felforgatta, és bár az élet sok szempontból tényleg lelassult, vannak feladatok, amelyek nem állhatnak meg. Akár tanulsz, akár dolgozol, muszáj teljesíteni, de mindkét esetben teljesen új módszerekre van szükség.

Először is fontosnak tartjuk hangsúlyozni, amit számos szakértő elmondott már: a rendkívüli helyzetre ér rendkívüli módon reagálni. Tehát nem meglepő, ha sokan vannak, akik hiába próbálkoznak, a hatékonyságuk nem olyan, mint egy átlagos hétköznapon, és estére kimerültnek érzik magukat.

Lássuk, miért, és főleg, hogy mit tehetsz ellene.

férfi homeoffice

Kép:Pexels

Nem a saját döntésed

Ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben, a szakértők szerint alapvető, hogy kontroll alatt tudd tartani az életed. Ez most éppen legalábbis nehezebbé vált. Hiába vágytál korábban arra, hogy ne kelljen folyton rohanni valahova, egyáltalán nem a saját döntésed, hogy most így van. Az, hogy nincs választási lehetőség pedig frusztráló.

A szakértők szerint sokat segít, ha megpróbálod kontroll alatt tartani azt, amire a jelenlegi helyzetben is van ráhatásod. A lehetőségekhez képest a leginkább próbáld meg beosztani a (virtuális) találkozókat és azt, hogy mikor mind dolgozol. Tervezd meg a feladatok sorrendjét és a munkanapod rendjét! A szünetek megtervezése is fontos eleme az időgazdálkodásnak és segít, hogy sokkal inkább úgy érezd, te döntesz arról, mi történik veled.

Egy csomó minden erőfeszítést igényel, ami eddig automatikus volt

Egy személyes megbeszélés során szükség esetén előveszel egy papírt, és felvázolod a beszélgetőpartnerednek, amit gondolsz, a könnyebb megértés érdekében. Készülsz prezentációval, és könnyedén mutogatsz fontos pontokat a diákon. Vagy éppen gondolkodás nélkül tudsz odaszólni a veled szemben ülő kollégának, két mondatban megbeszélni valami fontosat. Ez most mind nem működik, és plusz erőfeszítést igényel kitalálni, hogy miképp pótolható.

Fogadd el, hogy ez most egy plusz feladat, amit meg kell oldani, ami pedig energiát igényel részedről. A technika, bármilyen közhelyes is, hihetetlen lehetőségeket rejt, és az elmúlt hetekben valószínűleg mindannyian megtanultuk egy csomó új és hasznos eszköz használatát. Ez jó – jó lesz akkor is, ha a járványnak vége – de hangsúlyozzuk, tanulás, amiben bizony elfáradunk. Adj időt magadnak arra, hogy természetessé váljanak az új folyamatok!

Nem bírjuk kihagyni, hogy itt hivatkozzunk a New Yorker magazin vonatkozó napi képregényére

Hiányoznak a többiek

Oh, igen, nekünk is nagyon hiányoznak a kollégáink. (Ezúton is virtuális ölelést küldünk mindenkinek!) A közös munka legjobb része, hogy nem tervezett módon születhetnek új ötletek és megoldások, amit a mostani helyzetben sokkal tervezettebben működő kommunikáció nem támogat. Sok tanulmány bizonyította már, hogy a kávészünetek nagyon hasznos részei a munkanapnak, az innovatív cégek pedig felismerték, hogy sokkal jobbat tesz a hatékonyságnak, ha hagynak időt és teret a kötetlen beszélgetésre a kollégák között.

Az emberi kapcsolatok a munkaélmény fontos részét képezik, és a munka még azok számára is közösségi dolog, akik alapvetően introvertáltak – bár ők kétségtelenül jobban viselik a mostani helyzetet. A kapcsolatok fenntartása eddig automatikus volt – mégiscsak furcsa lett volna némán ácsorogni a kávészünetben. Ezek a kontaktusok feltöltenek, most viszont hiányoznak – ha csak nem teszel tudatosan a fenntartásukért.

Mi például nem mondtunk le a vicces (főleg macskás…) képek megosztásáról sem, és bár most nem lehet a kávé mellett odatartani a másik elé a telefon képernyőjét, pörög a kifejezetten erre a célra létrehozott messenger csoportunk.

Sokkal nehezebb koncentrálni

Az már szerencsés helyzet, ha ki tudsz alakítani magadnak otthon egy munkahelyet kényelmes asztallal, és lehetőleg egy ajtóval, amit magadra csukhatsz. De még így is biztos, hogy több, vagy legalábbis más típusú dolog fog megzavarni munka közben, mint az irodában. Nem csak a gyerekekről van szó (ez persze minősített eset, most nem is mennénk bele), a háziállatod is közbeszólhat egy-egy feladatnak, vagy éppen az, hogy felállsz gyorsan feltenni egy mosást.

férfi homeoffice

Kép:Pexels

Ezeket a tényezőket nem igazán lehet kiküszöbölni, de sokkal kevésbé fárasztják le az agyadat, ha előre eldöntöd, mikor szánsz rájuk időt. Így nem kattog folyamatosan a fejedben, hogy mi más kéne éppen csinálnod ahelyett, amire épp koncentrálni próbálsz.

Más szempontból egy csomó új dologra is koncentrálsz – még ha nem is kéne. A videókonferenciák például sokkal intenzívebbek a személyes meetingeknél, és a szemet is jobban fárasztja, hogy a megbeszélések időtartama alatt is a monitort bámulod. Ráadásul nem szoktuk magunkat ennyit látni, mint most, a kamera visszajelző képén. Így miközben próbálunk arra koncentrálni, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz (első a biztonság!), óhatatlanul elkezdjük azt is nézni, hogy milyen a mimikánk, hogy mindig ott volt-e az a ráncocska a szemünk mellett, vagy hogyhogy nem szólt senki, hogy nem egyforma a két szemöldökünk… Ez lehet, hogy viccesnek tűnik, de meg kell szokni egy olyan énképet, amivel eddig sokkal kevesebbet szembesültünk. A megoldás, hogy bármilyen nehéz is, próbálj a saját képed helyett a többiekre koncentrálni! A szemed védelme érekében pedig figyelj arra is, hogy néha ne a monitorra bámulj, hanem nézz ki az ablakon, vagy gyönyörködj a faladon lévő képekben. Ha már otthon vagy.

Egy csomó plusz feladat van

Amellett, hogy próbálsz elvégezni mindent, amit egy átlagos munkanapon kéne, bejöttek plusz feladatok is. Például főznöd kell, holott eddig csak a futártól kellett átvenni a csomagot, vagy lesétálni a közeli menzára. Vagy éppen többet kell takarítani a korábban megszokottnál, hiszen egész nap otthon vagytok, többet használjátok a lakást. Ha vannak gyerekeid, az ez estetben is egy újabb szint.

Tehát több dolgot kell csinálnod ugyanannyi idő alatt, ugyanannyi kapacitással. Ennek megoldására nem nagyon van jobb ötlet annál, mint, hogy légy megértő magaddal szemben, és fogadd el, ha nem megy minden tökéletesen. Emellett próbálj meg a dolog jó oldalára koncentrálni: bárhogy is, de több időt tölthetsz otthon, a szeretteiddel (legyenek ők akár emberek, állatok vagy a kedvenc szobanövényeid). És gondolj arra, hogy a most edződő alkalmazkodóképességed milyen jól fog még jönni a jövőben is!

Túl sok információ

Jellemzően minden szervezetben megnőtt az e-mail forgalom. A megbeszélések egy része erre a csatornára terelődött, emellett sok a plusz kérés, jönnek információk a rendkívüli helyzettel kapcsolatban stb. Muszáj tehát priorizálni és elfogadni, hogy ha eddig a „Inbox zero” stratégiát követted is, nem tragédia, ha nem dolgozol fel minden egyes e-mailt azonnal. Ráadásul, miközben el vagyunk zárva a világtól, folyamatosan igyekszünk informálódni – ez pedig rettenetesen fárasztó. Sok-sok jó tanács olvasható szakértőktől arról, hogy miért és hogyan csökkentsd a hírolvasásra fordított időt úgy, hogy közben azért megfelelően tájékozott maradj. (Címszavakban: napi kétszer, kizárólag megbízható forrásból.)

Túl kevés mozgás

Most nem a testedzésről beszélünk, bár nem kérdés, hogy arra is különösen fontos figyelni ebben az időszakban. De nem csak az edzőterembe nem jutsz el, a munka során is kevesebbet mozogsz. Nem mész az irodába, nem látogatsz ügyfeleket. A folyamatos mozdulatlan ülés pedig kimerítőbb, mint gondolnád. A Forbes szakértői szerint „a legjobb pozíció a következő pozíciód”! Vagyis a lényeg, hogy mozdulj meg időnként. Ne vidd oda az asztalra a teáskannát, add meg magadnak a lehetőséget, hogy mindig kimehess a konyhába megtölteni a bögrédet. Ha telefonon beszélsz, sétálj! Ha épp magadban kell gondolkodnod valamin, akár néhány guggolást is megkockáztathatsz.