Hiába hisszük azt, hogy munkahelyi, üzleti környezetben egészen másképp, „professzionálisan” működünk a kapcsolatainkban, valójában ott is csak emberek vagyunk. Sőt, nem csak a kollégákra és üzletfelekre, de a körülöttünk lévő élettelen tárgyakra is kivetítjük érzelmi kapcsolatra való igényünket. Mit jelent majd ez a robotizálódás előretörésével? A kapcsolat, így ezen belül az ember és gép kapcsolata volt szakértői a MagiCom és a Talentuno által szervezett Variációk 1 témára üzleti reggelin.
Az emberi kapcsolatok mellett egyre nagyobb szerepet kap a gépekkel való kapcsolatunk is. Az automatizálás és robotizálás korában már el kell kezdenünk felkészülni a nem túl távoli jövőre, amikor elképzelhető, hogy az új kollégánk egy robot vagy chatbot lesz. Ujhelyi Adrienn, az ELTE Phd adjunktusa, többek között az ember és a gép kapcsolatát kutatja, ennek kapcsán mutatta be a gépekkel való kapcsolatainkat alakító pszichológiai hatásokat.
Az, hogy az embereknek milyen fontos ez a típusú kapcsolatteremtés ember és gép között, mára ősréginek tekinthető példák is vannak. Clippy, a Microsoft elvileg segítő szándékú gemkapcsa hátborzongatóan rossz emlékeket idéz fel azok többségében, akik találkoztak vele. A leggyűlöltebb teremtmények közé került a számítástechnika történetében. Pedig a koncepció jónak tűnt: egy aranyos(nak szánt), rajzolt figura segít megoldani, ha elakadásod van a szövegszerkesztőben. Amikor kiderült, mennyire gyűlölik az emberek, elkezdték kutatni, mi romlott el. Mint kiderült, épp az volt a gond vele, hogy túlságosan érzelemmel telítve reagáltak rá az emberek, akik ilyesmiket mondtak, amikor Clippy-ről kérdezték őket: „megvet engem”, „bénának éreztem magam tőle”. Sőt, a nők egy része úgy érezte, úgy bámulja, mint ahogy bizonyos férfiak szoktak…
Clifford Nass, a Stanford kutatójának elmélete szerint az eszközeinket általában antropomorfizáljuk, vagyis emberi tulajdonságokat tulajdonítunk nekik. (Jelentkezzen, akinek nem volt még olyan élménye, amikor teljesen biztos volt benne, hogy az adott eszköz kifejezetten utálja őt és szabotálja az együttműködést!) Nass elmélete szerint a számítógépek a közösségi aktorok (social actors), tehát ahhoz, hogy egy ellenszenvesnek talált gép szimpatikusabbá váljon, épp azt kell tennie, amit egy embernek, ha épp kiközösítették egy csoportból. Ennek pedig legjobb módja, mit szépítsük, a közös ellenség. A javaslat tehát az volt, hogy Clippy minden alkalommal, amikor nem elégedettek a működésével, azt az üzenetet közölte: szólj be a Microsoftnak! A cég végül nem használta fel ezt az opciót, pedig működött volna. Clippy tehát gyűlölet közepette kimúlt.
Nass sok kísérletet végzett fenti paradigmája alapján. Kísérletezett például GPS narrációval, ahol kiderült, az autósok többsége (különösen a németek) nem voltak hajlandók női hangtól elfogadni az útvonallal kapcsolatos tanácsokat. Ez még akkor is igaz volt, ha egyébként biztosították az emiatt problémázó tesztalanyokat arról, hogy a szoftvert férfiak fejlesztették – vagyis a női hang férfiak utasítását tolmácsolja. Valószínűleg az sem véletlen, hogy az USA-ban a Vazze-hoz választható sokféle hang közül (a Terminátortól a Vasemberig) nincs egyetlen nő sem. A női hangot komolyabban vették, ha érzelmi típusú tanácsról volt szó, a férfit, ha technikai dologról. Még akkor is, ha a tesztalanyok számára tiszta volt, hogy mindkét esetben gép beszél.
A kísérletek szerint a társas normák is éppúgy működnek a géppel való munkában, mint emberi közösségekben. Ha azt mondják, hogy együtt fogok dolgozni egy géppel, közösen fogják értékelni a munkánkat, működni kezd a reciprocitás. Ennek egyre nagyobb jelentősége lesz, mert egyre több olyan team van, ahol ténylegesen kell gépekkel együttműködni. (Vagy éppen elveszik majd a munkánkat, hisz a szakértők szerint a tehetségek mellett nekik jutnak majd az állások. Mégsem félünk – eléggé.)
Amikor az emberből lesz gép
De mi van akkor, ha gépek már tényleg (majdnem) egészen emberszerűen működnek? Ujhelyiék több száz emberrel végeztek kvázi a Turing-teszt fordítottját tesztelő vizsgálatokat. (A Turing-teszt célja, hogy tudjuk, mikor érték el a gépek azt a szintet, amikor már át tudnak verni minket – 2014-ben történt meg az áttörés.) A kísérlet során valójában emberekkel chateltek a tesztalanyok, és a beszélgetés során meg kellett ítélniük, gép, vagy ember van a túloldalon. Az eredmény: majdnem ötven százalék gépnek titulálta a beszélgetőpartnerét.
Ennek oka elsődlegesen a túlzott érzelemmentesség – bár arra is volt példa, hogy valaki éppen a túl sok emotikon miatt ítélte valaki úgy, hogy ez a „túlzott erőlködés” biztosan nem embert takar. Máskor a túlzottan sablonos válasz miatt titulálta gépnek a beszélgetőpartnert, vagy azért, mert a másik nem pontosan arra válaszolt, amit kérdeztek tőle. A humor hiányai is gyanús lehet – igaz, arra is volt példa, hogy az alany csekélyke humorérzéke tévesztette meg őt magát – nem értette a másik oldalon ülő ember viccét, ezért azt gondolta, az nyilván csak gép lehet.
Az is kiderült, hogy az egyet nem értés és a dehumanizáció ez esetben is összefügg. Ha a tesztalanyokkal nem értett egyet a beszélgetőpartnerük, nagyobb eséllyel vélték úgy, hogy chatbottal kommunikáltak. Például, ha a beszélgetőpartnerről kiderült, hogy nem szereti a Star Warst (vagy Harry Pottert, esetleg a ködös időt).
Az ember és gép megkülönböztetése lassan a mindennapjainkban fontos problémává válik, egyre többször kerülünk majd a mindennapi életünkben (és sokszor munka szituációban) olyan helyzetbe, amikor együtt kell működnünk a mesterséges intelligenciával.
A majdnem az ijesztő
A gépek elutasítottsága nem csak a beszédképességtől függ. A kísérletek szerint az sem bírjuk, ha egy gép túlságosan hasonlít az emberhez. Ezt írja le az „uncanny valley” névre keresztelt jelenség. Ha egy robot egyáltalán nem néz ki embernek, azt könnyedén elfogadjuk, sőt még cukinak is találhatjuk – gondoljunk csak Wall-e-ra. Ha sikerülne egy teljesen emberszerű robotot építeni, valószínűleg azzal sem lenne gond, hisz nem vennénk észre, hogy robot. A kettő között viszont van valami, ami inkább viszolygást kelt. Ez a „creepy” faktor nagyon fontos a robotok fejlesztésében.
Forrás: Ujhelyi Adrienn
És, hogy miért fontos, hogy miként néznek ki a robotok? Mert az előrejelzések szerint belátható időn belül (Ray Kurzweil világhírű jövőkutató szerint 2045-re) elérjük az un. szingularitást, vagyis azt, amikor az öntanuló gépek intelligenciája meghaladja majd az emberét. A külső fejlődésre viszont van hatásunk.
De azért már ez is ijesztő, ami egyáltalán nem a jövő
A robotok révén az emberekről fogunk sokat megtudni – véli Ujhelyi, hozzátéve, a szingularitás elérése után majd azt is megtudjuk, hogy a gépek mit gondolnak rólunk. Néhány éve született egy nyílt levél, amit többek között Stephen Hawking és Elon Musk is aláírt felhívva a figyelmet a mesterséges intelligencia fejlesztésének veszélyeire.
A pszichológus szerint ennek fontos eleme, hogy megtanítsuk a gépeket, hogy magukkal (pszichológiai értelemben) közös csoportnak tekintsenek minket. Ez lehet az egyetlen módja a súlyosan negatív szcenáriók elkerülésének.