Ha nem tudsz csapatban dolgozni, meg fogsz bukni

Hogyan lehet egyszerre becsődöltetni egy céget és közben beindítani egy új nagyágyút? Mit kérdezett a befektető az első találkozáskor? Mi az, ami tuti bukás egy sorozatvállalkozó szerint? Szigetlaki Zsolt volt a StartLAB Vállalkozói Klub első vendége, és szerencsére komolyan vette, hogy minden kérdésre válaszol.

„Ültünk egy pénteken a haverommal, és láttuk, hogy ez így nem fog menni” – mesélte a Budapest LAB által elindított StartLAB Vállalkozói Klub első alkalmán Szigetlaki Zsolt, a Webcam Laboratory és több más sikeres cég elindítója, akinek, mielőtt startupper és sorozatvállalkozó lett, sikeres reklámügynöksége volt – ami később első bukásává vált.

Startlab vállalkozói klub 1. alkalom

Kép:BudapestLAB

Az ügynökség sok évig remekül működött, mintegy húsz főt foglalkoztatott, a tulajdonosoknak megvolt a szép kocsi és minden, ami kell. De aztán eljött az a bizonyos fent említett péntek, ami után, ahogy Zsolt fogalmazott

„kiszálltam a Mercedesből és megvettem a BKV bérletet”.  

A végét járó reklámügynökség és fitneszterem mellett döntött úgy, hogy valami egészen újba kezd. Mint mondta, nagyjából véletlenül került egy startup verseny nézőközönségébe, ahol rájött, hogy hobbi projektként fejlesztett oktatássegítő szoftvere tulajdonképpen egy startup, vagy az is lehetne. Ráadásul amije neki van, az jobb, mint amit a színpadon éppen prezentálnak.  

„A Startup Underground versenyen megtartott első pitch előtt szinte rosszul voltam” – mesélte Zsolt a StartLAB Vállalkozói Klubon, pedig akkoriban sem volt már éppen rutintalan vállalkozó.

„Egy tízfős vállalkozást rutinból fel lehet építeni.

Ha nem nagy innovációra, hanem jó szolgáltatásra épül, nem kell hozzá zseninek lenni, csak odatenni magad. Egy olyan vállalkozást üzemeltetni, amiből meg lehet élni, nem egy nagy kunszt” – mondja.  

Ez esetben viszont nagyon is komoly innovációról volt szó (itt olvashatsz róla részletesebben), így egy befektető érdeklődését sikerült is felkelteni.  

„Úgy csináltunk, mintha tizenöt potenciális befektetővel tárgyalnánk párhuzamosan, pedig valójában csak egy volt” – mesélte Zsolt, őszintén hozzátéve, ezzel egy időben csődöltették be a reklámügynökséget – tisztességesen, mindenkit kifizetve, amire pedig nem volt pénz, ott ledolgozva a tartozásokat – így nagyjából a szerencsén múlt, hogy éppen abban a hónapban, amikor az előző cégből már egyetlen forint sem jött, sikerült megállapodni a befektetővel a Webcam Laboratory kapcsán.  

A klubtagok kérdésére válaszolva Zsolt is megerősítette a sokszor elhangzott tanulságot, csapattal könnyebb befektető találni, mint one man showként, de ami ennél is fontosabb volt, hogy a befektető látta bennük az eltökéltséget – és persze felismerte a jó ötletet. „De lehet a tiéd a Föld legnagyobb ötlete, ha egy kretén vagy, akivel nem lehet együtt dolgozni, bele fogsz bukni”.

————–

A StartLAB a BGE Budapest LAB által indított vállalkozói klub, amelynek célja, hogy segítse a vállalkozó, vállalkozást tervező, vállalkozás iránt érdeklődő egyetemi hallgatók tapasztalatszerzését, kapcsolat- és közösségépítését. A kétheti rendszerességgel, kedd esténként megrendezett Klubon gyakorló vállalkozók osztják meg tapasztalataikat. Emellett a résztvevők választ kaphatnak saját kérdéseikre, olyan „műhelytitkokat”, praktikus megoldásokat, trükköket és megélt tapasztalatokat ismerhetnek meg, amire máshol nem lenne lehetőség.

A következő StartLAB vendégei október 2-án Dr. Gazsó Andrea és Harsányi Gábor, az Asti Gyermekruházat gyártó cég tulajdonos ügyvezetői. Amiről biztos lehet kérdezni őket, az a családi vállalkozási működés előnyei, hátrányai, megélt tapasztalatai, hogy milyen buktatókkal találkoztak ruhaipari gyártóként és milyen tippeket adnának, vagy éppen, hogy hogyan lehet az ázsiai gyártókat lenyomva exportálni az EU-ba. Van kérdésed? Október 2-án 18 órakor kezdünk a BGE Berzsenyi utcai Smart Campusán!

Gyere időben, hogy biztosan legyen helyed!