Így csökkenti a félelmet egy Excel tábla

Saját elmondása szerint egész korábbi életében “absztrakciót adott el” a Három tarka macska tulajdonosa, és nagyon vágyott arra, hogy valami kézzelfoghatóval foglalkozzon. Márton Dávid a StartLAB Vállalkozói Klub vendégeként beszélt arról, hogyan tervezte meg a pékség nyitását, hogy csökkentse a kudarc esélyét, és elmondta azt is, miért szeretetmárkát akart építeni.

Márton Dávid, a Három tarka macska kézműves pékség tulajdonosa Franciaországban nőtt fel, ahol 32 ezer pékség és cukrászat található, ahol a piac 65 százalékát kézműves műhelyek szolgálják ki. Amikor 1996-ban Magyarországra költözött – egyébként azért, hogy megalapítsa, és sok évig vezesse a Rádió 1-et – három dolog hiányzott neki nagyon: a bor, a sajt és a jó kenyér.

Az évek alatt lassacskán lett jó bor, volt már a polcokon minőségi sajt is. Dávid pedig megszokta, hogy csak akkor eszik jó kenyeret, amikor Franciaországban van. Felesége terhességi cukorbetegsége alatt próbálkoztak először kenyérsütéssel, és jött rá, otthon elő tudják állítani, ami annyira hiányzik. Onnantól minden nap sütött otthon kenyeret, mígnem 2013-ban kilépett előző vállalkozásából és azon gondolkodott, hogyan tovább. Ekkor merült fel először a pékség nyitásának ötlete.

„Addig egész életemben absztrakciókból éltem. Új volt nekem, hogy a kezemmel csináljak valamit. Egy tárgyat, amit odaadhatok valaki kezébe. Azon gondolkodtam, hogy sok ember figyel arra, hogy mit vesz fel, mit iszik – miért nem fontos nekik, hogy ugyanígy minőségi kenyeret is egyenek?”

márton dávid a három tarka macska tulajdonosa

Márton Dávid
Kép:Facebook

Dávid viszont nem pék, hanem közgazdász. Úgy döntött, elmegy Franciaországba, hogy a világ egyik legjobb pék iskolájában tanulja meg a szakmát. A pékségben egyetlen napig sem ő sütött, hiszen maga is hangsúlyozza, hogy hiába ismeri a folyamatokat, nincs a világ legjobbjai között, és persze mindent sokkal lassabban csinál, mint aki évtizedek óta gyakorolja a szakmát.

„Ahhoz, hogy vezetni tudjam az embereket, értsem a feladatokat és nehézségeket, artikulálni tudjam, mit kérek és az reális is legyen viszont meg kellett tanulnom a szakmát.”

Másfél év Excel táblákkal

A multis múlt és persze Dávid saját személyisége is oka volt annak, hogy finoman szólva is felkészülten vágott bele az új projektbe. A teljes pénzügyi terv mintegy másfél év alatt készült el. Ennyi idő volt alaposan megismerni a magyar piacot, a szakképzési rendszert, felderíteni a beszerzési forrásokat (ezek többsége végül francia) és teljesen pontos tervet készíteni legalább a kiadási oldalról.

Ahhoz, hogy „nyugodtan aludjon”, Dávid úgy döntött, legalább azt pontosan megtervezi, amit meg lehet – vagyis a kiadásokat. Pontosan kiszámolta még azt is, mennyi takarítószert használnak majd, és azt mivel tudná együtt beszerezni a jobb árak elérése érdekében. Túlzásnak tűnik? Ennek az előkészítésnek köszönhető, hogy úgy vágott bele az üzletbe, hogy pontosan tudta, mekkora összeget kell befektetnie és eldönthette, akar-e kockáztatni. Akart.

„Én kontroll freak vagyok, ezért felkészültem. Ha nincs időm felkészülni, minden oldalról körül járni egy döntést, sokszor inkább nem vágok bele valamibe, ami nem mindig előny” – mondta a vállalkozó.

A tudatos felkészülésnek része volt a piac pontos felmérése is. Számos pékséget felkeresett, érdeklődött a termékkínálatról, árakról, forgalomról. Volt, ahol szívesen fogadták és osztottak meg vele információt. Ahol nem, ott egyszerűen leült egy napra, és jegyzetelte, hányan térnek be az üzletbe és mit vásárolnak.

„Ha valamit nem számolsz ki előre, azzal bekódolsz egy komoly elcsúszási lehetőséget” – mondja.

Nagy körültekintéssel választott üzlethelyiséget is. A pékség ugyanis ún. „lokációs biznisz”. Vagyis a sikeresség nagymértékben függ attól, hogy hol helyezkedik el a bolt. A tökéletes üzlethelyiség egy olyan gyorsan fogyó termék esetében, mint a kenyér, amit optimális esetben akár naponta vásárolnak a vásárlók olyan helyen van, ahol van gyalogos forgalom, és persze a potenciális vásárlóközönség jár arra. A Három tarka macska esetében fél évig tartott, amíg meglett a tökéletes bolt – spoiler, most már a következő helyiséget keresik a további terjeszkedéshez. Egyébként a nyitás után kiderült, hogy Budapesten olyan kevés a minőségi pékség, hogy a vásárlók az átlagosnál nagyobb távolságot is hajlandók megtenni egy ilyen hétköznapi termékért is.

A felkészülés jól sikerült, végül a nyitás után fél évvel duplázni kellett a termelési kapacitást. Vagyis kibérelni a szomszéd üzlethelyiséget és lecserélni a beépített professzionális kemencét egy nagyobb kapacitásúra. Ekkor már úgy terveztek, hogy kiszállításra is elegendő mennyiséget tudjanak előállítani – mostanra pedig a Három tarka macska az egyik legismertebb budapesti luxushotel péksütemény beszállítója.

Szeretetmárkát épített

Az alapító médiás tapasztalatából tudja, az a jó, ha egy márkához „vallásos hittel” viszonyulnak a fogyasztók. Az érzelmi viszonynál ugyanis nincs biztosabb kapcsolat. Ez az, amit az úgynevezett lovebrandek, vagyis szeretetmárkák tudnak, és épp ilyenné akarta formálni tulajdonosa a Három tarka macskát is. Ehhez pedig első lépésként egy dolog kell: olyan termék, ami ténylegesen örömet okoz. (Itt olvashatsz erről bővebben.)

„A legnagyobb öröm, amikor a vásárlók kifejezik, hogy a termékeink örömet okoznak nekik. Amikor tanácsadó voltam, akkor egy-egy tanulmány leadásakor kifizették a pénzt, de nem mondták, hogy jaj Dávid, mennyire örülök, és a gyerekek is mennyire imádták”

– fogalmazott viccesen, de a tartalom teljesen komoly. A kézműves termék előállítója éppúgy megéli ezt az örömet, mint a fogyasztó, amikor megveszi a szeretett árut.

Fontos volt az is, hogy az üzlet maga vonzó legyen a vevők számára. Egyrészt vizuálisan könnyen értelmezhető legyen, hogy mit látnak meg az utca túloldaláról (ez itt egy pékség), és amit látnak, az elég vonzó legyen ahhoz, hogy közelebb is akarjanak menni.

Mint Márton Dávid esetében minden, a névválasztás is átgondolt és tudatos volt. A pékség nyitásakor a fővárosban a rövid, sokszor a magánhangzókat elhagyó nevek „mentek”, ezért úgy döntöttek, egészen mást akarnak. A három tarka macska egy gyerekdal szereplői, akik „a malomba” dolgoznak. (Ugye ismerős?) A vásárlóközönség jelentős részének fejében indul el a mese, ha meghallja ezt a szóösszetételt, vagyis máris megvan az érzelmi kötődés és a sztori is, ami egy márkához való kapcsolódás alapja.

Minden tisztán

Mivel Márton Dávid tőzsdén jegyzett vállalat vezetőjeként szocializálódott az üzleti világban, teljesen természetes számára, hogy minden papír tökéletesen rendben van és minden tranzakció tisztán zajlik. Tapasztalatai szerint azonban a dolgozók számára ez szinte forradalmi. Ez egyébként általános a hazai kkv szektorban. A Budapest LAB Családi Vállalkozás Kutatásának friss eredményei szerint bizonyos szektorokban már a bejelentett munka is versenyelőnynek számít a többi kkv-val szemben, ahogy az is kivételes vonzerő, ha időben érkezik a fizetés és a törvény szerint járó szabadságot is kiadják.

Kép:Facebook

A biztos és szerethető munkahely már csak azért is fontos, mert Márton Dávid szerint

„nem tudsz olyan terméket adni, ami mosolyt csal az emberek arcára, ha szenvedés van mögötte”.

Tehát a tiszta foglalkoztatás csak az alap. Neki az is fontos volt, hogy a pékek jó körülmények között dolgozzanak, így például – sokak meglepetésére – az egyébként is igencsak tőkeigényes befektetésbe azt is beleszámolta, hogy legyen légkondi a műhelyben, így az ötven fok helyett csak harmincban dolgozzanak a kollégák. Ők pedig meghálálják ezt. Vagyis nem jótékonysági cselekedetről van szó, hanem annak józan belátásáról, hogy könnyebb megtartani a jó munkaerőt, ha elégedetté teszi a szakembereket.

Azt is tudja, hogy minden elvégzett munkát meg kell becsülni. A nyitás után, amikor hajnalban tolta ki a kukákat a bolt elé, elgondolkodott persze egy percre, hogy biztosan ezt akarta-e, amikor saját kézműves vállalkozásra vágyott… Most viszont, amikor már nem magának kell ezeket a munkafolyamatokat elvégeznie, egyrészt nagyon hálás azoknak, akik megcsinálják helyette, másrészt örül, hogy minden munkafázist, még egy ilyen mellékesnek tűnőt is, megtapasztalt saját maga. Így pontosan látja, mi az, amit elvár a munkatársaitól.

„Persze, hogy féltem a kudarctól”

A tervező Excellel mind a mai napig minden nap tölt időt, bár ennek most már inkább a jövő tervezésében van szerepe. Bár régen, multis vezetőként nem ez volt a kedvenc elfoglaltsága, most örömet okoz, mert mint mondja, most látja a cellák mögött a döntéseket és célokat.

Bevallotta, természetesen félt a kudarctól, annál is inkább, mert a saját megtakarításai és egy barátja rábízott pénze volt a befektetés alapja. Nyomasztó volt a gondolat, hogy akár bukás is lehet az ötlet vége, de azért nem annyira, hogy ne vágjon bele. Számára a gondos tervezés volt az, ami kezelhető szintre csökkentette az aggodalmakat. A beruházás elindulásakor pedig már inkább az hajtotta, milyen izgalmas, hogy végre finom kenyere lesz otthon.

„Ha úgy halok meg, hogy csak rádiót csináltam, nagyon szomorú lettem volna.”