Mondd meg te, mi az új normális!

Itt az ideje befejezni a kesergést azon, hogy mennyi mindent borított fel a COVID, és megtalálni a lehetőségeket, amelyeket hozott abban, hogy megváltoztassuk akár a korábban megváltoztathatatlant.

Jó néhány cikkben foglalkoztunk már azzal, hogyan hatott a COVID a vállalkozásokra, és adtunk tippeket, miként lehet talpon maradni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Most, ebben a járvány szempontból kissé nyugalmasabb időszakban érthető módon mindenki rohanna előre. Érdemes azonban megállni egy pillanatra, és visszatekinteni az elmúlt időszakra. Mit tanultunk ebből a helyzetből, mi az, amit érdemes tovább vinni magunkkal, ahhoz, hogy a saját igényeinkre szabhassuk az új normalitást?

A járvány sok üzleti tervnek, karrierútnak és jövőképnek parancsolt megálljt. De itt az ideje újra visszavenni az irányítást saját életünk felett. Most abban a köztes állapotban vagyunk, hogy sok dologról mi magunk dönthetjük el, miképp akarjuk folytatni a jövőben. Vagyis mi legyen az új normális. Ez pedig egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani.

útjelző táblák

Kép:Unsplash

Nézz a tükörbe!

Ha most vállalkozóként a tükörbe nézünk, valószínűleg egészen mást látunk, mint egy évvel ezelőtt. Egy válsághelyzet számos próba elé állítja az embert, amiből rengeteg dolgot megtudhatunk magunkról. Valakiről kiderült, hogy egész jól működik otthoni munkavégzésben, és esze ágában nincs visszaülni az ötnapos irodai létformába. Más ezzel szemben ráébredt, mennyire fontos számára az irodai környezet és a kollégák közelsége. Míg az egyik ember szembesült azzal, hogy képtelen kiadni a kezéből az irányítást, más rájött, hogyan lehet delegálni bizonyos feladatokat.

Megannyi új helyzet, eszköz, probléma szembesített minket azzal, milyenek is vagyunk valójában, ha kénytelen-kelletlen kizökkentünk az addigi megszokott metódusból. Fontos, hogy lássuk, milyen erősségeink, és milyen gyengeségeink voltak ezekben a helyzetekben, mert ezek alapján fogjuk tudni kialakítani az új működésmódot, és létrehozni a magunk és cégünk számára az „új normálist”.

Cégvezetőként amellett, hogy magunkba nézünk, az is fontos, hogy megtudjuk, miképp élték meg és túl a járvány jelentette sokkot a kollégáink, beszállítóink, legfontosabb partnereink. Bele kell néznünk nem csak a saját lelkünkbe, de a cég dokumentációjába is, és nem csak a bevételi számok miatt. A nehéz időszak megmutathatta, kivel működik a bizalmi kapcsolat, ki az, aki rugalmasan tudott reagálni az új feladatokra és igényekre, kire érdemes építenünk hosszabb távon, és miképp változtathatunk esetleg az ezekkel az emberekkel, cégekkel való együttműködésünkön nem csupán átmeneti időre.

Nincs visszaút

A karantén időszaka végleg bebizonyította, amit korábbi kutatások régóta pedzegettek már, hogy a távoli munkavégzés sok esetben nemhogy csökkenti, de még növeli is a hatékonyságot. Mindez persze mit sem érne jól működő szoftverek nélkül, de a home office-ban ezek is kiállták a próbát. Innen már nincs visszaút, és csak rajtunk áll, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában hogyan rendezkedünk be a jövőre.

Kár lenne elszalasztani a digitalizáció jelentette lehetőségeket. Újratervezhetjük a munkarendet, a feladatköröket, vagy akár a csapatösszetételt. A COVID bebizonyította, hogy a digitális korszakban az irodai jelenlétet, a papír alapú létformát, de akár még a 9-től 17 óráig tartó munkaidőt is érdemes újragondolni, mert láthatóan a hibrid megoldások is jól tudnak működni, ha kézben vannak tartva a folyamatok.

Új bizalom

A válsághelyzet az alkalmazottaink képességeit, jó és rossz tulajdonságait is új fényben láttatta. Volt, aki sikerrel vette az akadályokat, másnak akadtak nehézségei. De ami talán a leginkább szembetűnő lehetett, hogy egyesek hajlandóak voltak erőfeszítéseket tenni a cég érdekében, míg mások csak a minimumra törekedtek. És ez nemcsak a munkában, hanem a cég iránti lojalitásban, a másokkal szembeni szolidaritásban és nyitottságban, vagy épp a rugalmasságban, fejlődőképességben volt tetten érhető. Ma tehát már más szemmel nézünk beosztottainkra is, és máshogy osztogatjuk a bizalmunkat.

Be kell látni, hogy nem szolgálja a cég érdekeit az olyan kolléga, aki gátja a változásnak. Hogy muszáj elengedni az „így szoktuk” alapján való működést. Persze a változtatások nem lehetnek egyoldalúan jók, ez az időszak azt is bebizonyította, hogy a jó kollégák megtartásán direkt módon múlhat egy cég túlélése. A vészhelyzeti gyors és statáriális döntések után most itt az idő, hogy közösen átgondoljuk a cég működésének jövőjét, és akár nagyobb változtatásoknak is nekilássunk.

A bevált és megbízható kollégákhoz továbbra is érdemes ragaszkodni – a munkaerő a kkv-k számára az egyik legszűkösebb erőforrás, a folyamatosan cserélődő kollégák pedig rengeteg plusz terhet jelentenek a cég számára. Ugyanakkor felmerülhet a feladatok átcsoportosítása (ahogy sok cég esetében ez meg is történt a szűkebb működés során), vagy éppen annak átgondolása, hogy biztos, hogy minden pozícióra teljes állású, az irodában ülő emberre van e szükségünk, vagy épp olyan megfelelő, vagy még jobb lehet egy, a világ másik feléről dolgozó szabadúszó.

Az új normális

A világ legnagyobb vállalkozás kutatásának szakértői egyetértenek abban, hogy a járvány okozta válság hatásai hosszú távon is fennmaradnak majd. De ha túl vagyunk a világ változásán való kesergésen, itt az ideje megtalálni ebben a lehetőségeket a magunk és a cégünk számára is. A lehetőség kihasználása többel kecsegtet a túlélésnél. Erősebbé is tehet.

Az időszak, amit jelenleg élünk, kiváló lehetőség új játékszabályok lefektetésére, amelyek hatékonyabbá és végső soron sikeresebbé tehetik a vállalkozásunkat. Ritkán adódik olyan pillanat a történelemben, amelyben lehetőségünk nyílik levedleni a régi megkopott rétegeket, és új, rugalmasabb, egészségesebb bőrre válthatunk. Ez úgy tűnik, pont ilyen.