Mindegy, mit adsz el, vállalkozóként magadat árulod

Amikor sikeres üzletről beszélünk, általában termékekről, szolgáltatásokról, pénzügyi tervekről esik szó. Ez persze mind fontos, de nem csak ez számít az eladásnál. Az ember a vállalkozás mögött éppúgy fontos a sikeres cég építéséhez, mint a kemény pénzügyek.

Szerző: Lázár Fruzsina, Timár Gigi

A cég mögött álló ember, vagyis a vállalkozó személyes márkája rengeteget segíthet – és bizony nagyon sokat árthat is – a cég működésének. De mi is a személyes márka? Azt szokták mondani, hogy az, amit mások mondanak rólunk, miután kimentünk a szobából.

Ha az emberek szembesülnek vele, hogy mit gondolnak róluk mások valójában, általában sokkolódnak. Lehet, hogy azt hiszed, magabiztos és határozott vagy, mások viszont ezt arroganciának és túlzott nyomulásnak érzékelik. Vagy éppen úgy véled, a jól bekészített vicceiddel bárkit leveszel a lábáról, de kívülről inkább kínosan komolytalannak tűnsz… Meglepődnél, hogy kísérletek szerint milyen gyakori, hogy a rólunk másokban kialakuló kép gyökeresen eltér attól, amit látni szeretnénk.

lány tükörben

Kép:Pexels

Ez nagyszerűen modellezi azt, milyen módon hat a világban a személyes márkánk, arculatunk, és hogy miért olyan fontos tisztában lennünk azzal, hogyan is tehetjük valóban olyanná, amilyennek szeretnénk. Hiszen, ha nem passzol a két dolog – ahogy mások látnak minket, és ahogy láttatni szeretnénk magunkat –, az erőfeszítéseink, hogy eladjuk az ötleteinket, vagy éppenséggel megnyerjünk egy befektetőt, többnyire eredménytelenek maradnak majd. Hisz hiába hisszük magunkról, hogy megbízhatóságot sugárzunk, vagy modern lendületet – vagy bármi mást, amit csak szeretnénk – ha a külvilágban ez másképp csapódik le, fújhatjuk az üzletet.

Scott Duffy üzleti tanácsadó és bestseller író az Entrepreneur.com-on közzétett cikkében öt tanáccsal szolgál ahhoz, hogyan vegyük kezünkbe az irányítást. Ezek segítségével tisztába jöhetünk azzal, milyennek lát minket egy külső szemlélő, és tudatosan befolyásolhatjuk is ezt a benyomást.

  1. Határozd meg a célt

Egészen pontosan tudnunk kell, hogy mit szeretnénk elérni, és ez alapján kikövetkeztetni azt is, milyenné kell válnunk ahhoz, hogy ezt valóban elérjük. Valószínűleg nem ugyanolyannak kell mutatkozni, ha a cél, hogy egy hatalmas befeketést vonjunk be, mint ha éppen a világ legmenőbb, értünk életét és vérét adni akaró csapatát készülünk felépíteni. Milyen, általunk mutatott kép inspirálna másokat arra, hogy közelebb segítsenek minket a célunkhoz?

  1. Ismerd meg a valóságot

Ahhoz, hogy egyáltalán lehetőségünk legyen elérni a kitűzött célt, szembe kell néznünk azzal, milyennek is lát minket a világ most éppen. Meg kell ismerni a jelenlegi helyzetet. Hol vagyunk most ahhoz képest, ahol lenni szeretnénk? Miként definiálhatjuk a kettő közötti rést és milyen módon tüntethetjük el?

A legjobb, ha a fenti elméleti példát ültetjük át a gyakorlatba, vagyis megkérdezünk másokat, milyennek látnak minket. Kezdhetünk hozzánk közelebb álló emberekkel, olyanokkal, akik ismernek minket és a vállalkozásunkat is. Ha megkérjük őket, hogy írjanak le a saját szavaikkal, meglepő eredményeket kaphatunk… A következő körben érdemes kiterjeszteni a kérdezősködést olyanokra is, akik nem, vagy nem nagyon ismernek. Az ő véleményük azért kulcsfontosságú, mert sokkal inkább az első benyomásaikra alapoznak, mint azok, akik már ismernek bennünket. Így még átfogóbb képet kaphatunk arról, hol is tartunk éppen.

Jó esetben a visszajelzések alapján felrajzolódó kép nem lesz ellentétes azzal, amit mutatni szeretnénk, de finomhangolásra szinte biztos, hogy szükség van. Ha például szerénynek és visszafogottnak gondoljuk magunkat, egy nem túl nagy, de lényeges különbségre derült fény – érdemes lehet kissé dolgozni a kommunikációnkon.

  1. Figyelj, arra, amit teszel

A harmadik mozzanat a napi szokásaink felülvizsgálata. Az öltözékünk, a testbeszédünk, az, hogy mennyire van rend vagy rendetlenség az asztalunkon mind-mind részei a személyes márkánknak. Ha felismerjük, mit mond rólunk a hozzáállásunk, szervezettségünk, magatartásunk, már a kezünkben van a változtatás lehetősége. Ezek a dolgok ugyanis már előzetesen meghatározzák azt, milyen embernek tűnünk: aki velünk interakcióba lép, mindent ezen a szűrőn keresztül fog látni. Ezért a legkisebb dolgok – például, hogy miként fogunk kezet – is sokat számíthatnak.

Van néhány dolog, ami instant módon segít, hogy megkedveljenek. Vesd be őket!

  1. Kontrolláld az online jelenléted

A legtöbb ember valószínűleg online találkozik majd velünk először – LinkedInen, Facebookon stb. –, és az ezeken a platformokon kínált, kétdimenziós információk alapján alkot rólunk képet. A magunkról megosztott adatok és tartalmak minősége tehát alapvetően meghatározza az első benyomást: érdemes profi fotókat, jól működő linkeket, frappáns és lényegre törő bemutatkozást használni.

  1. Légy önmagad

Oké, ez közhelyesen hangzik, de mégis fontos. A hitelességet semmi nem ütheti ki a nyeregből — amennyiben a megfelelő módon prezentáljuk, szavahihetőnek és eredetinek tűnünk majd. Ne annak próbáljunk megfelelni, amilyennek mások látni szeretnének minket, hanem domborítsuk ki a valódi tulajdonságaink előnyös részeit. Az emberek emberekbe fektetnek be, szóval legyünk kreatívak, és mutassunk valami olyat, ami azt mondatja velük, „én ezzel az emberrel szeretnék együtt dolgozni.”