Mi kell a több eladáshoz? Egyszerűség!

Annyi különböző lehetősége van a fogyasztóknak, hogy leginkább egyszerűbb döntésekre vágynak – derül ki a PwC nemzetközi kutatásából. Igaz ez az információszerzésre éppúgy, mint a vásárlás folyamatára.

A PwC nemzetközi kutatása több mint 21 000 online fogyasztójának viselkedését, szokásait és elvárásait térképezte fel. Az eredmények gyorsan alakuló fogyasztói magatartást mutatnak. Ez elsősorban a digitális áttörésnek köszönhető, ami mára nem csak a vásárlást, de például a szórakozást is forradalmi módon átalakította. Globális szinten a fogyasztók 38%-a legalább napi rendszerességgel használja a streaminget szórakozásra, a Z generációs fogyasztók körében pedig több mint 50% választja az internetes szórakozási formát. A legfrissebb hírekről a fogyasztók negyede első körben a közösségi médiából tájékozódik.

Miért fontos ez a potenciális vásárlókkal kommunikálni próbáló cégek számára? Az itt megjelenő, a fogyasztók márkához való kapcsolódását lehetővé tévő reklámok a reklámhatékonyság tekintetében jelenleg a harmadik helyen állnak, az ezredfordulós generáció körében pedig ez a legnépszerűbb, a hagyományos televíziós reklámokat messze leköröző reklámozási forma.

Könnyebben elérhető, jobb élmények, költekező fogyasztók

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy a rengeteg lehetőséggel bombázott közönség folyamatosan vásárlási döntése egyszerűsítésére törekszik, melynek érdekében a digitális technológia használatán kívül a mérvadó közösségek és más szakemberek véleményét veszi figyelembe.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi javíthatja az üzletekben történő vásárlás élményét, a felmérésben résztvevők első három helyen azt nevezték meg, hogy

könnyen tudjanak eligazodni az üzletben, legyenek tájékozottak az eladók és egyszerű fizetési formák közül lehessen választani.

A fogyasztók 61 százalékának vásárlási döntéseire az ösztönzés vagy a pozitív vásárlói visszajelzések útján hatással van a közösségi média. Ezzel ellentétben a fogyasztók kevesebb mint 20%-a állítja, hogy hírességek vagy véleményvezérek miatt vásárol meg egy adott terméket. A felmérésben résztvevők fele családja és barátai véleményére alapozva választ például utazásszervezőt.

​Az idő egyre nagy​o​​bb​ kincs az emberek életében​, ​és úgy tűnik, hogy a fogyasztók egyre ​inkább azt értékelik​, ​ha zökkenőmentesen és könnyen tudnak vásárolni. A PwC felmérése alapján feltételezhetjük, hogy minél kevesebb a súrlódás a vásárlás során, annál gyakrabban vásárolnak, és annál többet költenek az ügyfeleink.

nyitva jelzés üzleten

Kép:Pixabay

A PwC felméréséből az is látszik, hogy mostanra tényleg átvette az uralmat a mobil a vásárlásban is. A felmérésben résztvevők több, mint fele (51%-a) okostelefonnal fizeti a számláit és ugyanekkora az online pénzátutalást használók aránya. A PwC által végzett felmérés tíz éve alatt először látszik az, hogy a felmérésben részt vevő fogyasztók az egyéb mobileszközök helyett inkább okostelefonjaikat használják online vásárlásaikhoz, és a fogyasztók 24%-a heti rendszerességgel intézi okostelefonnal online vásárlásait.

Több csatorna, több eladás

A következtetés mégsem az, hogy kizárólag erre a csatornára kéne fókuszálni az értékesítés fejlesztését.

A fogyasztók ma már azt várják, hogy a számukra épp legjobb csatornán keresztül kommunikálhassanak a céggel, amitől vásárolni szeretnének. A vállalkozásoknak tehát – a hazai kisebb cégeknek is, hiszen az online térben direkt módon versenyeznek a legnagyobbakkal is – többféle platformon jelen kell lenniük. Az igazán sikeres modellben a különböző értékesítési és marketingcsatornákat a kereskedők egy rendszerként kezelik – ezt hívják többcsatornás (omnichannel) értékesítésnek.

Bár az e-kereskedőknek a fizikai infrastruktúra lehet idegen, az offline-ban gondolkodó boltosoknak pedig az online lét, a kettő ötvözete jelentősen növelheti a vásárlási élményt a szakemberek szerint. Lehetőséget teremt arra, hogy a fogyasztó, pillanatnyi igényeinek megfelelően online vegye meg azt, amit offline kinézett, vagy éppen fordítva. Esetleg postán visszaküldje az online kinézett és a fizikai boltban megvásárolt árut. Vagy további száz variáció bármelyikét használja, amelyik neki éppen kényelmes. Hogy ez problémás? Nos, amíg feláll a rendszer, okozhat némi nehézséget. De felmérések szerint az ilyen “hibrid” fogyasztók összességében jóval többet költenek.

A vásárlási élmény minőségének fontosságát jól mutatja, hogy számos kutatás bizonyította, hogy a fogyasztók jelentős többsége hajlandó többet fizetni ugyanazért a termékért, ha jobb kiszolgálást kap.