Mi a biznisz az IKEA-nak a Trónok harcában?

Mondhatni, marketinges közhely, hogy a legjobb, ha az kommunikációnk valamilyen aktuális, és/vagy a célcsoport számára különös jelentőséggel, bíró dologhoz kötődik. Hogy épp nincs semmi ilyesmi? Csak jobban kell keresni!

Valami jó történik az IKEA nemzetközi PR osztályán, ugyanis mostanában kifejezetten frappáns humorral reagálnak a világ híreire. Nemrég a Balenciaga luxusmárka a kék „ikeás szatyorra” megszólalásig hasonlító, viszont annak sokszorosába kerülő táskájának megjelenésére reagáltak,  most pedig a világszerte rajongók hadát mozgósítani képes sorozat, a Trónok harca jelmeztervezője adott magas labdát nekik.

via GIPHY

A gyönyörű helyszíneken, csodálatosan fényképezett, kifejezetten magas költségvetésű produkció esetében is racionalizálják a költéseket, ahol lehet, olcsó megoldások mellett döntenek.

A sorozat jelmeztervezője Michele Clapton egy a Los Angeles-i Getty múzeumban tartott beszélgetésen említette meg, hogy az egyik szereplő által viselt szőrme köpeny nem más, mint a svéd bútoráruház bárányszőr szőnyegének egy átalakított változata.

Több sem kellett az IKEA (gerilla) marketingeseinek: megjelent a minden általuk értékesített bútorhoz járó összeszerelési útmutatóhoz hasonló a „Vinter vállmelegítőhöz”. A kellékek mindössze egy Skold bárányszőr takaró és egy éles olló.

Az akcióban minden benne van, amit a gerillamarketingesek nagykönyve előír: reagál a cég fő üzeneteire (olcsó, praktikus), kapcsolódik egy a célcsoport számára fontos jelképhez, aktuális dologra reagál és nagyon vicces. Csillagos ötös!

Forrás: MyModernMet