Azért lett vállalkozó, mert nem lát jobb megoldást rá, hogy a saját feje után mehessen – mondja Kókai Dávid, a (direkt) megjegyezhetetlen nevű WLWYB alapítója. A cégben nem csak az az extra, hogy legókockákat árul, vagy, hogy nemzetközi piacon van sikeres versenyben, de az is, hogy neurodiverz munkahely, vagyis kifejezetten épít a sokféleségre. Erről, és sok minden másról mesélt Dávid sodró lendülettel, a StartLAB Vállalkozói Klub vendégeként.
Szeretnél élőben hallani inspiráló vállalkozó sztorikat, feltenni a saját kérdéseidet és hallani azt is, ami csak ott és csak akkor hangozhatott el? Gyere el a StartLAB következő eseményére, eseményeire!
„Mindig kitűntem a tömegből, amivel gyerekként egyáltalán nem tudtam mit kezdeni. Az átkos rendszerben nőttem fel, ahol deviánsnak hívtak, és szakembertől szakemberig hurcoltak” – kezdi történetét Kókai Dávid, a WLWYB alapítója. Későn érő típusnak tartja magát, ezzel indokolja azt is, hogy nem fejezte be az egyetemet, bár kifejezetten érdeklődik a tudományok iránt. A legjobban azonban elmélet és gyakorlat egyensúlyát élvezi az életében és főművében, a vállalkozásában is.
Multinál kezdett karriert, ahol 12 év alatt sokat tanult. Sikereit véleménye szerint leginkább szívós kitartásának köszönhette. „Sok olyan sztorim van, amikor én voltam a rosszabb választás minden szempontból, de kinyírtam magam körül mindenkit, és végül én vittem a projektet. Nem én voltam a legjobb szakember, de mások előbb fáradtak ki, előbb hagyták el a fedélzetet. Ambiciózus voltam, és a nap végén meg is csináltam, amit kellett” – mondja Dávid, bár ez utóbbit leginkább szerencsének tekinti. „Abban a defektusban szenvedtem, hogy még tovább akartam bizonyítani. Rengeteget tanultam ebben az időszakban, de eljött egy pillanat, amikor elég lett.”
Bár sokat fantáziált a felmondásról, lassan jutott el a tettig. Aztán egy péntek délután eldöntötte, hogy itt az idő, és hétfőn besétált a felmondólevelével.
„Nem tudtam, mi lesz kedden. Nehéz megítélni, hogy ez meggondolatlanság, és csak szerencsém volt, vagy sorsszerűség, de tényleg leléptem.”
Nem akart kifejezetten vállalkozó lenni, nem vágyott az ezzel járó felelősségre. Mint mondja, „aki mindennap ezzel a teherrel él arról ábrándozik, hogy egyszer majd úgy oszthatja az észt, hogy ennek a terhét nem viszi. Miközben nagyon élvezem, hogy a saját okoskodásom terhét és gyümölcsét úgy aratom, hogy nem kell azon gondolkodnom, hogy mi volt szerencse és mi múlott máson. Tehát az enyém, a terhét meg viselem.” Szóval valahogy úgy van a vállalkozással, mint ahogy Churchill gondolkodott a demokráciáról: még nem találtak ki jobbat nála.
„A növekedés az egyetlen isten”
Volt némi megtakarítása, hobbiból pedig legózott, amihez ugye kockák kellettek, így elkezdett kutatni a neten. Kiderült, hogy a LEGO alkatrészeknek van egy „pokoli nehezen” használható piactere, ami viszont teljesen transzparens kereskedést jelent. „Azt vettem észre, hogy ez pont az, amiről a mikroökonómia tankönyv első három fejezete beszél: tökéletesen informált, szabályozóktól mentes piac.”
Kókai Dávid
Kép:WLWYB
Ez érdekelni kezdte, így elkezdett Excel táblákat gyártani, aztán saját adatbázist írni a piac összefüggéseiről, majd online adattudományi kurzusokat hallgatni. Hogy miért? Mert évtizedes szoftveripari tapasztalattal tudta, hogy az egyik legnagyobb nehézség, hogy az üzlet elmagyarázza a fejlesztőnek, hogy mit kellene csinálni. Pláne úgy, hogy ebben az esetben még ő maga sem tudta ezt egészen. Csak annyit, hogy izgalmasak az adatok. Meg persze egy jó szoftverfejlesztő sokba is kerül, Dávid pedig a megtakarításából gazdálkodott.
„A Redditen olvastam egy posztot, ahol valaki informatikust keresett valami projekthez, részesedésért. A válaszokban valaki konkrétan leírta, hogy pajtás, ha nem hiszel annyira az ötletedben, hogy fél év alatt megtanulsz annyit, hogy egy MVP-t csinálsz, akkor miért várod el, hogy más napi 12 órában ezt csinálja neked? Szóval leesett a tantusz, hogy le kell ülni, és meg kell tanulni.”
Az Excel táblákból adatmodell lett, abból üzleti intelligencia rendszer, így össze lehetett kötni a vonalakat – ez pedig végül piacképes terméknek bizonyult. Persze azért nem olyan egyszerűen, mint ahogy tűnik. Valójában több év szisztematikus munka van mögötte. Sokáig komolyan vett hobbi volt csak ennek a niche piacnak a megismerése, de amikor kiderült, hogy lehet erre üzletet építeni, Dávid számára egyértelmű volt, hogy működésében startup-szerű dolog legyen. A dinamikusan növekvő We love what you build (WLWYB) LEGO alkatrészek és egyedi készletek értékesítésével foglalkozik nemzetközi szinten, a tulajdonos célja pedig, nem titkolja, hogy egyszer sikeresen exitáljon – vagyis a termék maga a cég. Az exitig pedig „a növekedés az egyetlen isten”.
Az érzésre a réspiacok réspiacának tűnő kockabiznisz valójában globális szinten döbbenetes forgalmat – éves szinten bőven egymilliárd dollár fölött – bonyolít. Az ügyfelek 99,9 százaléka ennek megfelelően külföldi, a cég a globális piacon versenyez. Aminek ráadásul a világjárvány is jót tett – hisz a lezárások alatt mindenkinek több ideje volt legózni. De a kockák nem csak B2C piacon mennek jól. Előszeretettel használják a cégek marketing eszközként, de más területeken – például a gyors prototipiziálásban – is egyre nyitottabbak rá, ami számos új fejlődési út lehetőségét villantja fel – ezek természetesen nem kerülik el Dávid figyelmét.
Vadnyugati lendület
Mikroökonómiai alap, hogy ha egy speciális jószág iránti kereslet mennyisége nő, az ára is nő. Így van ez akkor is, ha LEGO kockákról beszélünk. Ha kell egy egyszer négyes fehér kocka, annak az ára mondjuk 10 cent. De ha húszezer kell, mert egy cég a logóját akarja kirakni belőle, akkor tizenötszörösére ugrik az ár, mivel egy darab ilyen fehér kocka szinte minden háztartásban van, de tízezret már nehéz szerezni.
A WLWYB a LEGO által árusított készleteket szerez be, munkát nem kímélve darabjaira szedi, raktározza – egyszerre nagyjából 10 millió darab kockát. Így, ha valakinek a fentihez hasonló speciális igénye van, csak a megfelelő polcra kell felnyúlniuk. A kereskedés egy tőzsde szerű rendszerben zajlik, ahol minden tranzakció látható.
„Ezt úgy hívják, hogy tökéletes verseny. Az eladási árak mindig találkoznak a kereslet és kínálat metszéspontjában. Ezt nem téríti el sem alulinformáltság, sem szabályozók, tiltás vagy feketepiac. Ez maga a mikroökonómiai csoda.”
A WLWYB (egyik) extrája és sikerének kulcsa a Dávid által épített adatmodell, ami a kereslet és kínálat folyamatos elemzésével segíti a céget, és amilyen senki másnak sincs. „Figyelem a piacot, reagálok rá, közben figyelem, hogy ki az, aki ugyanazt játssza, mint én, és arra is reagálok. Tehát van egy vadnyugati lendülete.” A WLWYB modellje több mint egy évtizednyi adatot tartalmaz, ami megalapozott előnynek tekinthető, de pár év múlva utol fogják érni mások. Így a hosszú távú sikerhez már a folyamatok és a vezetés fejlesztésében látja a kulcsot. Az viszont, hogy a lehető leggyorsabban és legprecízebben menedzselik ezt az apró logisztikát, mindaddig versenyelőny marad, amíg a robotok le nem tarolják ezt a piacot – ezt egyébként nagyjából tíz év múlvára saccolja.
Mivel a cél végső soron az exit, és ez a csapat tagjai előtt sem titok, Dávid azon dolgozik, hogy pár éven belül „el tudja hitetni bárkivel”, hogy nélküle is működnek a folyamatok. „Ha holnap elcsapna a villamos, és módom sem lenne átadni a dolgokat, akkor mindenki belenőne a kabátjába a cégnél, de így van erre pár év.” Az exit ugyanakkor nem a cég végét jelenti, sőt inkább azt, hogy további erőforrást kap a működéshez – a kollégák munkáját tehát nem veszélyezteti a távlati cél sem.
A működés sok szempontból szembe megy a nagykönyvben leírtakkal, de minden ízében tudatos. Jó példa erre, hogy az egyébként nagyon látványos weboldalról ember legyen a talpán, aki megéri, mivel is foglalkozik a WLWYB. Ez, bár minden szokással és szabállyal szembe megy, tudatos döntés – ahogy az is, hogy a cég nevét sem könnyű megjegyezni. Ha viszont valaki egyszer megfejtette, mi az a sok betű, már nem felejti el. Ráadásul sokat hangoztatott alap, hogy egy márka sugározzon érzelmet. „És hogyan lehetne több érzelmet sugározni, mintha azt mondjuk, hogy we love…”
„Mindenki hülyeségére ugyanúgy tekintünk”
„A cég egy kultúra. Az én kultúrám, és nagyon nehéz volt kialakítani, de ma már csak az jön ide dolgozni, aki tényleg itt akar dolgozni. Itt mindenki szeret dolgozni, tehát ha sok a megrendelés reggel, akkor a sok munkára panaszkodás helyett mindenki őszintén örül. És elértem azt a kritikus tömeget, hogy ha bárki bejön, az a csapat kultúráját veszi fel.”
A WLWYB cégkultúrájának fontos része, hogy mindenki tudja, kinek mi a felelőssége és ha valami nem sikerül, akkor kizárólag saját magában keresi a hibát – és ez tényleg működik. Nem kevésbé fontos alapot jelent a cégnek az a jellegzetessége, hogy neurodiverz munkahelyként működik, autista munkavállalókat is foglalkoztat.
Dávidnak a kezdetben komoly gondot jelentett munkaerőt találni az alkatrész válogatás meglehetősen monoton feladatára. Nagy volt a fluktuáció és a teljesítmény sem volt az elvárásainak megfelelő. Hosszas tájékozódás és szakemberekkel való egyeztetés után kiderült, működő megoldás lehet erre a feladatra autista kollégákat felvenni.
„Mindenki egyenlő, mindenki hülyeségére ugyanúgy tekintünk. A lényeg, hogy az általa végzett folyamatban legyen kompetens, innentől kezdve pont ugyanazok az elvárások vonatkoznak mindenkire, mivel ez egy profitorientált cég.”
A neurodiverz csapat bevált, az autista kollégák monotónia tűrése és hibafelismerő képessége nagyban segíti a teljesítményt. Ugyanakkor fontos figyelemmel lenni egymás szükségleteire is. Például alap volt, hogy az infrastruktúrát el kell osztani egy csendes térre, és egy olyanra, ahol szólhat a zene. Mindenki oda ül, ahova szeretne. A nyílt és egyértelmű kommunikációra is a neurodiverz kollégák miatt kezdtek külön figyelmet fordítani, valójában viszont a cég egészének hasznára vált.
„Tudom, hogy akkor fog jól működni a cég, ha az abban dolgozók jól érzik magukat. Én a csontomig hiszek a diverzitásban legyen az bármilyen is. Egész egyszerűen azt gondolom, hogy a diverzitás érték.”
A cégen belül erősen elkülönül az üzletfejlesztés és az operáció, mások a főszabályok, hisz más a munka maga is. Ugyanakkor a cég mérete megengedi, hogy egyedi szabályok is működjenek annak érdekében, hogy mindenki a leghatékonyabban tudjon dolgozni. És hogy miképp lehet vezetőként mindent átlátni? „Ó, én mindenhez értek” – nevet Dávid, amikor például felmerül, hogy ha ő nem saleses, honnan tudta, amikor gond volt azon a területen. „Vállalkozóként ahhoz kell hozzászoknod, hogy mindenhez értesz.”