Így épült fel üzletként a Google Play egyik legszórakoztatóbbnak választott appja

Egy magyar csapat appját választotta a Google 2018 egyik legjobb szórakoztató alkalmazásának. Az alábbiakban az egyik alapító osztja meg őszinte tapasztalatait arról, hogyan jutottak idáig onnan, hogy volt egy ötletük, amibe csak ők maguk voltak szerelmesek.

Vendégszerző: Horváth Gábor, a Vimage egyik alapítója

Formálni és egy jobb hellyé tenni a világot a saját kreativitásodon keresztül. Ez az érzés mindig is meghatározó volt az életemben. Valamint a kihívások… az egyik leghatékonyabb belső motiváló tényező elérni valamit, ami feszegeti a határaidat. Szóval ezért mondtam igent, amikor egy barátom megkeresett azzal, hogy csatlakozzak egy éppen összeállóban lévő csapathoz és hozzunk létre közösen valami újat. Mindez már valamivel több, mint két éve történt és azóta nagyon sokat tanultunk. Ahogy mostanra látom, nem létezik a „Siker Bibliája”, de ezen a piacon tudatos odafigyeléssel jelentősen növelhető a siker esélye.

Miről is van szó? A Vimage segítségével a felhasználók egyszerűen készíthetnek élethű cinemagraph-okat, vagyis olyan fotókat, amelyeknek bizonyos részei mozognak. Ilyeneket készíteni kreatív és szórakoztató elfoglaltság, ráadásul segíthet a felhasználóknak, hogy növeljék követőik számát a közösségi médiában. Ezt pedig ki ne akarná, ugye?

via GIPHY

A bizonyítottan működő ötlet

Mindez azonban csak puszta spekuláció még akkor is, ha elsőre egyetértesz vele. Igen sűrűn elkövetett hiba, hogy egy ötletet jónak és működőnek vélsz csak azért, mert az neked nagyon tetszik és biztosan élnél a lehetőséggel, ha létezne. Persze, hogy tetszik a saját ötleted, hiszen a te fejedből pattant ki! 🙂

Éppen ezért először mindig bizonyítanod kell, hogy működő ötletről van szó! Épp így járt el a Vimage  ötletgazdája, Czigler Zsolt is, mielőtt belevágott volna egy csapat verbuválásába. Először is megvizsgálta a lehetséges versenytársakat, és azt tapasztalta, hogy az általuk készíthető mozgó fotók valóban igencsak népszerűek. Kicsit később egyébként azt a megfigyelést tettük, hogy itt valójában nem is versenytársakról van szó, mert a legtöbb felhasználó párhuzamosan használja ezeket a termékeket.

Zsolt következő lépésként egy briliáns MVP-t (minimum viable product) készített az ötletéhez, egy Photoshop terméket, amellyel ugyanazon szemlélet mentén lehetett cinemagraph-okat készíteni, mint a jelenlegi appunkkal. Mindössze fél-egy napot töltött a termék tesztelésével és kis idő múlva azt tapasztalta, hogy a Photoshop designerek elkezdték vásárolni azt, méghozzá egész szép konverzióval. Mindez elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy úgy döntsünk, belevágunk az alkalmazás lefejlesztésébe.

Tényleg a csapat a kulcs

Induláskor rögtön öt főből állt a csapatunk. Egész nagy létszám egy startuphoz képest, nem igaz? Lássuk részletesebben: egy szabadúszó web designer, egy közgazdász hallgató, egy orvostanhallgató (és egyben végzett informatikus), egy gazdasági informatikus és jómagam mint Android fejlesztő. Egy rokonokból és barátokból összeverődött csapat, meglehetősen különböző előképzettséggel, de semmi esetre sem startup tapasztalatokkal. Első ránézésre talán nehéz elhinni, hogy sikerre vihetik az ötletüket.

Épp úgy kezdtük, mint egy tipikus garázs-startup. Otthonról dolgoztunk a szabadidőnkben, egymástól térben és időben elválasztva, és persze egyáltalán nem volt pénzünk az ötlethez. A csapat viszont működött. Ma már látom, hogy a bizonyítottan működő ötlet mellett a csapat az egyik legfontosabb összetevője egy sikeres startupnak. Nem viccelek… száz százalékig biztos vagyok abban, hogy minden vállalkozásnak előbb vagy utóbb nehézségekkel kell szembenéznie, és széthúzó csapattagokkal nincs esély a túlélésre. Tolerancia, őszinteség, optimizmus és nyitottság. Ezek a kulcsszavak.

Pár hónap után egyszer elvesztettem a motivációmat és nagy erőfeszítésekbe került, hogy érdemben dolgozzak a projekten. Volt akkoriban egy teljes állású munkahelyem, nem sokkal korábban született az első kislányom, és azon a ponton még nemigen látszott, hogy a Vimage viszi-e majd valamire. Olyan fáradnak éreztem magam, mint korábban sosem. De a csapat többi tagja olyan toleráns és segítőkész volt, hogy végül át tudtam vészelni ezt az időszakot. Úgy gondolom, hogy egyedül sokkal nehezebb messzire jutni egy ilyen vállalkozással.

Elkezdtünk növekedni

Miközben a kezdeti Android verzión dolgoztunk, létrehoztunk egy Facebook és Instagram profilt is, és elkezdtünk posztolgatni. Ezen kívül felhúztunk egy egyszerű weboldalt is, ahol elkezdtük gyűjteni az első felhasználóinkat. Az volt a megegyezés, hogy aki vállalja, hogy early bird lesz, az ingyen korlátlan hozzáférést kap majd az alkalmazáshoz, bármilyen fizetős konstrukcióval is állunk elő a nagyközönségnek. Ezzel a kis “akciónkkal” már egy-két ezer felhasználóval el tudtunk indulni az első Android verzióban. Ez még csak egy zárt tesztelői verzió volt, de már el tudtunk kezdeni kísérletezni, visszajelzéseket gyűjteni és analizálni a felhasználóinkat.

Egyúttal a csapat is tovább bővült, ráadásul egy önként jelentkezővel. A baráti társaságból megkeresett minket valaki, mert látta a Facebookon az ötletünket és első látásra beleszeretett. Volt programozói háttere és szeretett volna csatlakozni a fejlesztői csapatba.

Hogy miért döntöttünk úgy, hogy ő lesz a hatodik tag?

  • Hitt a célunkban legalább annyira, mint mi.
  • Beleillett a már meglévő és jól működő csapatba.

Folyamatosan növekedtünk Androidon és logikusnak tűnt iOS-en is elindulni. Elkezdtem az ismerőseimet meghívni, hogy kedveljék a Facebook-oldalunkat és egy nap arra lettem figyelmes, hogy az egyik kollégám – aki történetesen egy iOS-fejlesztő volt – elfogadta a felkérésemet. Úgy gondoltam, hogy érdemes lehet nála rákérdeznem, vajon van-e kedve csatlakozni. A válasza igen volt, így tehát hétre bővült az alapítók száma.

via GIPHY

 

Értékesítés vs. tőkebefektetés?

Azt mondhatom, hogy minden jól ment, de ahogy növekedtünk, egyre inkább növelnünk kellett a tempónkat. Ez egy ponton túl már meglehetősen nehéz volt, lévén, hogy még mindig a szabadidőnkben dolgoztunk. Természetesen pénzre volt szükségünk ahhoz, hogy többet tudjunk foglalkozni a projekttel.

Első körben létrehoztunk egy egyszerű fizetős elemet és vártunk az eredményekre. Az emberek szépen elkezdték vásárolni és mi nagyon boldogok voltunk, amikor láttuk az első tranzakciókat. Kezdtük elhinni, hogy az ötlet működhet, mert az embereknek tetszik, amit az alkalmazás nyújtani tud nekik. A bevétel a fizetésekre sem volt elég, de nagyon fontos volt abból a szempontból, hogy innentől már el tudtunk kezdeni kísérletezni az üzleti modellünkkel.

Mostani fejjel azt javaslom, hogy gondolkozz, és kezdj el dolgozni az üzleti modelleden, amilyen korán csak lehet. Ha fogalmad sincs, hogyan fog majd neked pénzt termelni az üzleted, akkor jó eséllyel el fogsz bukni hosszú-, de akár már rövid távon is.

Nagyjából egy éve dolgoztunk a Vimage-en, amikor jelentkeztünk az akkor második alkalommal megrendezésre kerülő Telenor Accelerate versenyre. Itt három nyertest hirdettek, akik közül mi lettünk az egyik, ami tőkebefektetést is jelentett. Pont ez volt az, amire akkor szükségünk volt az üzlet felpörgetéséhez, hiszen innentől kezdve főállásban tudtunk működni. (Hogy minek alapján lát, vagy nem lát potenciált egy befektető egy ötletben? A Codecool példáján mutatjuk be ebben a cikkben.)

A tőkeként kapott összeg egészét megpróbáltuk úgy felhasználni, hogy a terméket elvigyük addig a pontig, ahol már önerőből képes a saját lábán megállni – vagyis az emberek hajlandók fizetni érte. Hosszú kísérletezés és számos visszajelzés után úgy döntöttünk, hogy csak azokat a funkciókat tesszük fizetőssé, amelyek extráknak számítanak, minden más ingyenesen elérhető lesz.

Első körben egyszeri fizetéses elemekkel próbálkoztunk, de hamar rájöttünk, hogy ez hosszú távon nem lesz fenntartható, mert állandóan ki vagyunk téve a napi új letöltések számának. Összességében négy hónap alatt háromszor is módosítanunk kellett az üzleti modellünkön, mire egy fenntartható konstrukcióhoz jutottunk.

Kezdeti nehézségek, rugalmas változások

Nehéz, izgalmas és tanulságos időszak volt, majdnem kifogytunk a tartalékainkból. Már az első nagyobbnak mondható bevételeinket is teljes egészében a növekedésre fordítottuk: irodát béreltünk, hogy munka közben közel lehessünk egymáshoz, elkezdtünk alkalmazottak után nézni és egyre több fizetős szoftvert kezdtünk használni. Mindegyik lépésünk fontosnak volt mondható, de priorizálnunk kellett volna köztük és csak egyesével meglépni azokat. A másik probléma az volt, hogy nem képeztünk szinte semmilyen pénztartalékot, legalább is nagyon minimálisat. Persze ekkor következett el a bevételeink csökkenése. Drasztikus lépésekre volt szükség, és nagyon fájdalmas volt kollégáktól megválni. Sokat tanultunk ezen időszak alatt is és mostanra már fel vagyunk készülve az ilyen esetekre.

work harder neon felirat

Kép:Unsplash/Jordan Whitfield

Jelenleg megújítandó fizetéses megoldásokat (feliratkozásokat) alkalmazunk ingyenes próbaidős konstrukcióban. Ez számunkra sokkal kiszámíthatóbb bevételeket jelent, másrészt a felhasználóinknak is kisebb a kockázata a próbaidőszak miatt. Természetesen nincs kizárva, hogy a jövőben ezen is módosítunk valamelyest, ha megkívánja a helyzet.

Amit szintén megtanultunk, hogy a vásárlási opciókat érdemes a lehető legegyszerűbbre tervezni. A legtöbb ember könnyen összezavarodik, ha sokféle és bonyolult konstrukciót kínálsz fel neki. Dolgozz egy egyszerű, letisztult és átlátható felállással, különben elveszíthetsz számos potenciális vásárlót!

Androidon jelen pillanatban 3 millió letöltéssel és 4,6-os értékeléssel rendelkezünk, továbbá a számaink szintén elég szépek az App Store-ban is. Nehéz bármit is mondani arról, hogy mi fog történni ezután, de mi biztosan megtesszük, amit tudunk: a minőségre és az élményszerzésre fogunk leginkább koncentrálni. Sokan töltik le az alkalmazásunkat, de a lemorzsolódás csökkentésén is erősen kell még dolgoznunk.

Amit eddig megtanultunk
  1. Kell egy „jó” ötlet! Véleményem szerint nem lehetetlen, de mindenképp nagyon nehéz egy „rossz” ötletet sikerre vinni.
  2. Nem lehetsz biztos abban, hogy az ötleted „jó”, amíg nem bizonyítottad azt. Még akkor sem, ha úgy gondolod, hogy ezzel megválthatod a világot.
  3. Tartsd szem előtt a csapatkohéziót és ne engedj olyanokat csatlakozni, akik nem illenek a céges kultúrába! Mi például azt képviseljük, 
    hogy nem létezik megoldhatatlan. Valamilyen úton-módon elérjük a kitűzött célokat, és a jövőben is csak ilyen hozzáállású kollégákat várunk.
  4. Bármit képes vagy megtanulni, ha eléggé akarod. Ne ijedj meg az új és ismeretlen dolgoktól! Mi is csupa olyan dolgot vittünk véghez, amit 
    korábban még sosem csináltunk.
  5. Légy őszinte magaddal és láss reálisan! A nehézségek elkerülhetetlenek, és csak akkor van esélyed megoldani őket, ha először tudomást veszel 
    róluk.Elsősorban nem magadnak, hanem a felhasználóidnak készíted a terméket. Lépj velük kapcsolatba, gyűjts visszajelzéseket, fókuszálj arra, amit ők akarnak! Nincs is jobb motiváció az elégedett visszajelzéseknél. :) Számtalan esetben változtattunk az egyes leszállítandó újítások 
    sorrendjén, mert a nagyközönség kéréseit igyekeztünk kielégíteni.