Beszéd, történetek, kételyek – a válságálló csapat alapja

A világjárvány okozta válság egyik nagy tanulsága, hogy minden vállalkozás épp annyira erős, amennyire a dolgozói közösen azok. De milyen egy igazán ellenálló és összetartó team? És hogyan fejleszthető válságbiztossá egy már meglévő csapat?

A világjárvány soha nem látott kihívásaiban minden eddiginél nagyobb szerepe lesz a jól működő csapatoknak – fogalmazott Tim Cook, az Apple vezérigazgatója 2020 végi értékelésében. De honnan tudhatod, hogy a munkatársaid valóban csapatként, sőt, nehézségeket is leküzdeni képes, ellenálló csapatként működnek?

Ahhoz, hogy egy vállalkozás vezetője felmérje a csoport ellenállóképességét, kemény kérdéseket kell feltennie magának. A Harvard Business Review cikkében négy fő kérdéscsoportot vázoltak fel.

csapat

Kép:Unsplash

Képesek a csapatom tagjai őszinte, nyílt párbeszédet folyatni egymással?

Az őszinteség alapvető fontosságú jellegzetesség a reziliens csapatok esetében. A nehézségek átvészelésére is képes team tagjai őszintén kommunikálnak egymással annak érdekében, hogy közösen megoldják az előttük álló kihívásokat.

Képesek összefogni a csapatom tagjai, ha nehézségbe ütköznek, hogy közösen találjanak hatékony megoldást a problémára?

Egy ellenálló csapat a külső feltételektől függetlenül az eredményekre és megoldásokra koncentrál, és a tagok kreativitását és egyéni értékeit képes célorientáltan kihasználni ennek érdekében.

Valóban törődnek egymással a csapattagok? Osztoznak a sikerben és az esetleges kudarcban is?

Az ellenálló csapatok tagjai valóban törődnek egymással és közösségként tekintenek egymásra. Ennek köszönhető, hogy az egyéni sikerek helyett azon dolgoznak, hogy együtt emeljék egyre magasabbra az egész közösséget.

Tudnak-e a tagok segítséget kérni egymástól?

Egy összetartó közösségben nem szégyen beismerni, ha elakadtunk egy feladattal, és segítséget kérni akár a csapat többi tagjától annak érdekében, hogy közösen túllendüljünk a problémán.

De mit tehet egy vezető, ha a válaszokból úgy tűnik, hogy a team nem készült fel az új típusú kihívásokra?

A Harvard Business Review szerint az alábbi módokon a cégvezetők hatékonyan beavatkozhatnak, hogy ellenállóbb csapatot építsenek fel.

Törd meg a csendet!

Egy biztonságos közeg, amelyben mindenki úgy érezheti, hogy következmények nélkül megszólalhat, az együttműködő és ellenálló csapat alapja. Ha vezetőként úgy érzed, hogy valami kimondatlanul maradt, fontos, hogy megtörd ezt a csendet, és ösztönözd a gondolatok megosztását. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy a munkatársak ne csak a nagy közös meetingeken, hanem kisebb csoportokban vagy közvetlenül is kommunikálhassanak egymással, és külön helyiségben vagy chatszobában beszélhessék át a problémákat.

Független megfigyelő

Ahhoz, hogy a munkatársak objektív képet kaphassanak munkájuk eredményességéről, néha érdemes bevonni egy külső szakértőt, aki képes rávilágítani a csapat értékeire, gyengeségeire és dinamikájára.

Történetek megosztása

Nagyban növeli a csapattagok közötti bizalmat, együttérzést és tiszteletet, ha lehetőséget teremtünk a munkatársaknak arra, hogy megosszák a többiekkel életük történetét, és mindenki megismerje a másik életútját, nehézségeit, sikereit. Ezzel olyan közeget alakíthatunk ki, amelyben még egy válság idején is megmarad az összetartás.

Kételyek felvállalása

Ha képesek vagyunk őszinte és bizalmi közeget kialakítani a cégen belül, a csapattagok nyíltabban fognak beszélni félelmeikről, kételyeikről, problémáikról. Így pedig hamarabb feltárulnak a gondok, amikre gyorsabban találhatunk megoldást is. Ráadásul egy ilyen bizalmi közegben, probléma esetén, a dolgozók nem egymásra mutogatnak, hanem hajlandóak meglátni a saját felelősségüket, és közösen keresni a megoldást.

Valódi érdeklődés

Vezetőként fontos, hogy rendszeresen tájékozódjunk, kérdezzünk az aktuális folyamatokról, és hogy milyen nehézségek merültek fel a munka során. A valódi rálátáshoz azonban nem elég kérdezni – meg is kell hallgatni a csapat tagjait, mert itt derülhetnek ki a háttérben megbújó feszültségek és a csapat ellenállóképességének hiányosságai.

Hangulatfelmérés

Érdemes néha felmérni a csapat aktuális hangulatát, szüksége van-e valakinek extra figyelemre, vagy fáradtabb, frusztráltabb-e a megszokottnál. Erre akár egy olyan egyszerű gyakorlat is megfelelő lehet, hogy a meetingek előtt megkérjük a kollégákat, hogy mondják meg, mekkora éppen az energiaszintjük egy 1-5 skálán. Már ez is segíthet jobban látni, hol vannak az egyéni feszültségek.

Közös értékek

Egy ellenálló csapat éppúgy törődést és feltöltést igényel, mint az autónk aksija. Az alapokat viszont az egyértelmű elvárások és a közös értékek kommunikálása. A nehézségeket csak úgy tudjuk csapatként túlélni, ha minden tag elkötelezett az iránt, hogy ne csak a saját érdekét nézze egy nehéz helyzetben. Ez pedig csak akkor működik, ha tudatosan építkezünk és folyamatosan dolgozunk a csapat egységének fejlesztésén és fenntartásán is. Ha rendszeresen „szervizelünk”, az itt is megéri.