Az egyik legismertebb hazai startup, a ViddL alapítói inkább vállalkozásnak szeretik hívni magukat, és azt gondolják, a pitch-eknél és versenyeknél sokkal többet számít az üzletnek, ha ott vagy, és csinálod. A csomagszállítást megreformáló cég alapítói voltak a StartLAB legutóbbi vendégei.
Annyit hallani csodálatos startup sztorikról mostanában, hogy nem csodálkoznánk, ha valaki magáért a „startupperségért” vágna bele a cégalapításba. A Forbes Pitch, Please! versenyét megnyerő, a Design Terminal mentorprogramjában közönségdíjat szerző, egyébként pedig olykor a 90%-os növekedést is megugró csomagszállító startup, a ViddL alapítói azonban nem ez vezérelte, amikor belevágtak.
„Most szexin hangzik ez a startupper dolog, de mi nem feltétlenül ekként tekintünk magunkra. Annak örülnék, ha vállalkozónak tekintenének minket. Mi a különbség a kettő között? A folyamat szerintem valahogy úgy néz ki, hogy valaki elkezd egy startupot, ami egy idő után fenntartható lesz, azt nevezzük vállalkozásnak. Akkor lennék a legboldogabb, ha egy év múlva már így hívnátok minket” – mondja Tüske Tamás, a cég üzletfejlesztési vezetője hozzátéve, vállalkozó édesapja például nehezen is fogadja el a startupoknak azt a fajta működését, hogy még nem is adtak el semmit, mégis kapnak érte pénzt.
A ViddL-t alapító három barát, és a hozzájuk nem sokkal később tulajdonsoként csatlakozó Tamás is alkalmazottként kezdett dolgozni az egyetem elvégzése után, valamennyien külföldön. Abban azonban egyetértettek, hogy hosszabb távon önmegvalósítani és vállalkozni szeretnének.
Olyan nincs, hogy nincs ötlet
„Tudtuk, hogy vállalkozni szeretnénk, de nem tudtuk, mivel is foglalkozzunk. Nyitott szemmel jártunk, és Wunderlistben írogattuk a szembejövő hétköznapi problémákat. Nem csak az került a listára, amiről azt gondoltuk, hogy üzlet lehet belőle, hanem minden, amiről azt éreztük, nem jól van úgy, ahogy van” – meséli Kratochvill Dóra, az egyik alapító.
Kép:BudapestLAB
Véleményük szerint olyan nincs, hogy valakinek nincs ötlete. Csak kicsit körül kell nézni a világban.
„Ha kívülről ránézel egy-egy iparágra, olyan problémákat fedezhetsz fel, amire azok, akik benne dolgoznak, nem is gondolnak. Egyikünk sem értett a logisztikához, nem dolgoztunk csomagszállításban, egyikünk sem volt futár. Semmi közünk nem volt ehhez a dologhoz – de így lehet máshogy látni a dolgokat, mert nincs olyan viszonyítási alap, hogy „húsz éve is így csináltuk” – mondja Tamás.
A ViddL alapötletére a világon máshol is épül sikeres szolgáltatás – de erre hőseink csak akkor jöttek rá, amikor már maguk is feltalálták azt, és kutatni kezdtek – hogy ne kövessék el a startup világban szokásos alaphibát, miszerint amint megvan az ötlet, kódolni kezdenek. Megalapozott ötletbe akartak sok munkát tenni, így ki is derült, hogy az ötlet nem unikális. De ez nem is baj.
„Sokkal jobb nem elsőnek lenni egy piacon, hiszen azok általában megbuknak. Biztosabb olyanba kezdeni, aminek már mások kitapasztalták az első buktatóit, és ami esetében nem neked kell felépíteni a piacot” – hangsúlyozza Tamás.
A legjobb a startup közegben, hogy bárkit megkeresel egy kérdéssel, válaszolni fog – mondták vendégeink, akik így tudtak beszélni az Uber egyik vezetőjével, vagy épp a csomagszállításban ismert – és megbukott – amerikai startup vezetőivel alig néhány hét alatt.
„Feltehettünk öt olyan kérdést, amivel spóroltak nekünk több hónapnyi munkát egy negyedórás skype alatt.”
Szintén a kutatás mutatta meg, hogy a tisztán közösségi csomagszállításra épülő alapötletre a magyar piac még sem felhasználói, sem jogi oldalról nem elég érett. A logisztikai piac felérése és számos, az iparágat ismerő emberrel való beszélgetés után arra jutottak, hogy bár valós igény a városon belüli csomagszállítás megújítása, a közösségi megoldásnál valamivel megbízhatóbb keretek között. Így a ViddL végül az „Oszkár modell” helyett az „Uber modell” irányába mozdult, azaz használja a keresetkiegészítésért dolgozó tömeget, de van egy központ, ami irányítja és rendezi a folyamatokat.
Mi a biznisz?
Egy külföldről Magyarországra rendelt áru esetében az utolsó kilométerek a költségek 30 százalékát teszik ki – mert itt kell szortírozni az árut, itt kell a futárnak akár többször megkísérelnie a kézbesítést stb. A ViddL erre kínál megoldást. Platformjuk a csomagszállítási igényt köti össze az azonnal rendelkezésre álló futárokkal, így gyorsan és rugalmasan megvalósítva az úgynevezett „utolsó kilométeres” kiszállítást.
Ráadásul úgy, hogy a felhasználói élmény is más, mint a hagyományos futárszolgálatok esetében. Pontos időablakot adnak a kézbesítésre, a felhasználót pedig sms-ben, vagy Magyarországon egyedüliként Messengeren értesítik, adott esetben az esetleges, néhány perces késésről is. A kommunikáció nagyon személyes.
„Mondjuk egy olyan üzenet érkezik, hogy Helló, István vagyok, ne haragudj, kicsit kések, de 15 percen belül ott leszek” – mennyire király már! Ezt egyébként a Flixbus-tól nyúltuk. Nyúltunk mindent, átnéztük, mit csinálnak mások, és átvettük, ami tetszik. Tök jó az ilyen példákból inspirálódni. Megnézni, hogy mi tetszik egyik vagy másik startupban, és hogyan lehet azt a magyar piacra szabni” – mondta Tamás.
A cég modelljének fontos eleme, hogy bárki jelentkezhet hozzájuk, és nagyon rugalmas munkát kínálnak. Nem írják elő a csomagszállítás eszközét sem, akár gyalogosan is lehet náluk futárkodni. Emellett építik a közösséget, hogy jó érzés legyen hozzájuk tartozni. Mindennek köszönhető, hogy miközben a csomagszállításban komoly munkaerőhiány van, a ViddL-nek akkora poolja van, amiről sokkal nagyobb cégek is csak álmodoznak.
„A fiataloknak bejön, hogy nincs főnök interakció, egy applikáció mondja meg, mi a feladat. Emellett nagyon rugalmas a munkaidő, háromórás sávokat lehet foglalni, így sokféle élethelyzetbe beilleszthető ez a fajta kereset.”
Kezdetben kisebb webáruházakkal terveztek együttműködni, de kiderült, hogy ez nem egyszerű, a kisebbek nem annyira mozgathatók. Így is növekedtek, de nem annyira, amekkora egy startupnak a további befektetésekhez kell. Így nem ragaszkodtak foggal-körömmel az eredeti tervhez, hanem nyitni kezdtek a nagyobb webáruházak irányába, akik számára Budapesten belül napon belüli kiszállítást nyújtanak. Kitalálták, hogy a nagy futár pool logisztikai cégeknek is fontos érték lehet, ezért Dóri LinkedIn-en elkezdte megkeresni ezen cégek – számukra egyébként vadidegen – vezetőit. Róluk először azt hitték, hogy versenytársak, de kiderült, hogy partnerek is lehetnek: az ExpressOne érdekesnek találta az együttműködés lehetőségét. „Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy felkaroltak minket, és hajlandók voltak nyitni egy startuppal való együttműködésre” – mondja Tamás. Ez fontos lépés volt a ViddL fejlődésében, ami mostanra már a Magyar Postával is együtt dolgozik.
Bár van törekvés a multi-startup együttműködések gyakoribbá tételére, mivel egyszerűbb és gyorsabb lenne az újdonságokat készen integrálni a nagy cégekbe, ez egyelőre nagyon nehezen megy. Mire egy multi folyamatain átmegy egy együttműködési lehetőség, egy startup már rég máshol jár – a ViddL esetében volt, hogy végül ők utasítottak vissza egy projektet, mert mire minden jogi procedúrán átment az együttműködés terve a nagyobb partnernél, addigra számukra már nem volt aktuális a dolog.
„Egy átlagos magyar startup nem tud mit kezdeni azzal, ha egy év múlva kap választ valamire – a többség addigra már nem is létezik. Nem tudunk másokra várni, ezért mindig csomó mindent csinálunk, aztán meglátjuk, miből jön össze a deal”
– magyarázza Dóri.
Az aranyháromszög és a megélhetés
Az alapító csapat háromfős volt: egy fejlesztő, egy grafikus-dizájner és egy biznisz területet vivő projektmenedzser.
„Kutattunk, rendszert fejlesztettünk, és rájöttünk, hogy senki nem tudja ezt hármunk közül eladni – így jött a képbe Tomi. Elmentünk startup rendezvényekre, és azt vettük észre, hogy hárman beszélgetünk egy sarokban, nem mertünk odamenni senkihez. Tamás az egyikünk gimnáziumi évfolyamtársa volt, tudtuk róla, hogy mozog startup közegben, megvan a kapcsolatteremtő kompetenciája, vagyis szereti a „cápázást” – ahogy mi hívjuk” – meséli Dóri.
Így állt össze a „startup aranyháromszög” (dreamer, hacker, hustler). Ugyanis hiába a legjobb ötlet, ha nincs fejlesztő, nem kapsz befektetést. És hiába a legjobb app, ha nincs, aki eladja, nem fogtok megélni.
Elkezdtek dolgozni úgy, hogy még mindegyiküknek volt munkája más cégnél. Akkor mondtak fel, amikor sikeresen pályáztak a Hiventures első körös (akkor 9 millió forintos) befektetésére, ami már elegendő volt arra, hogy pár hónapra maguknak is adjanak minimálbért.
„Annyira nem volt jó móka, elég jól kerestünk külföldön mind, erős váltás volt a minimálbér. Ezeket a hónapokat arra szántuk, hogy kiderítsük, hogy alakul az üzlet. Aztán mindig jött valami, további siker, ami továbblendített minket.”
Az első befektetés után volt, hogy tagi kölcsönből fejlődtek, később újabb 30 milliót kaptak, most pedig már a Hiventures 60-130 milliós, magvető körében tartanak, ami a magyarországi terjeszkedést célozza. A ViddL alapítók sem tagadják, hogy a befektetők felé nagyon nagyokat kell vállalni, de tavaly szeptember és december között tényleg hozták is a 90%-os növekedést, az „igazi startup görbét”.
De a cég nem csak befektetésből él – az operatív rész már nyereséges, az idei éves árbevétel „huszonpármillió” forint, jövőre ez nagyságrendekkel nagyobb lehet, újabb nagyobb ügyfelek bevonzásával. Befektetésre az üzletfejlesztés és a növekedés finanszírozásához van szükség. De a mostani modell megvalósítása egy vidéki városban akár az első naptól nyereséges vállalkozás lehetne a meglévő partnerhálózatukra építve. Ezen is dolgoznak most, a megfelelő partnereket keresik.
Semmi szexi
„Tök jól hangzik a startupper lét, de sokszor saját pénzt kell betenned, mert például ki kell fizetni a neked dolgozókat. Vagy például tavaly a karácsonyi időszakban mindennap reggel öt-hatra mentünk az irodába és bent voltunk este fél 10-ig. Kicsi volt az iroda, de nem volt pénz nagyobba költözni. Amikor reggel hatkor egymásra néztek az első kávé fölött, abban tényleg nincs semmi szexi”
– teszi hozzá Tamás.
A startup versenyeket elítélik, és megfogadták, hogy nem is mennek többet. Az elején a ViddL számára is hasznos volt a publicitás, amit ezek az események jelentenek. A futárok jelentkezését is megdobta, és az ügyfélszerzésben is segített.
De véleményük szerint hiba benne ragadni ebben az életformában. A kérdés, hogy mit tesz hozzá a cégedhez egy újabb verseny mondjuk Chilében? Az ilyen programok legnagyobb értéke a network. Nem csak a mentorok, hanem a többi startup, akivel kapcsolatot lehet építeni. Egy-egy iparág specifikus akcelerátor programba érdemes pályázni, de utána inkább az üzletre kell fókuszálni.
„Semmi nem tud annyit hozzátenni az üzlethez, mint hogy ott vagy és csinálod. Dolgozni kell, nem versenyekre járni.”
Bár alig két év telt el azóta, hogy felmondtak, már nem tudnák elképzelni, hogy visszaüljenek valahová alkalmazottként, még ha a vállalkozó lét nem is mindig könnyű.
„Ha jól akarod csinálni, akkor tényleg irdatlan sok energia. Fel kell adni egy csomó mindent az életedből, ami azért elhatározás kérdése. Ha csak úgy csinálgatod, a startup világban nem tudsz elérni semmit. Olyan, mintha bele sem kezdtél volna” – mondja Dóri.
Rohadt nagy hullámvasút
A ViddL már megáll a lábán, az alapítók már további tervekre is gondolnak. A cég építése során sok olyan tudásra tettek szert, ami úgy fest, magában is piacosítható, így elkezdték más startupok számára kínálni azt, amit megtanultak a service design, az UX vagy UI desing terén. Idejük nagy részét azonban a ViddL fejlesztésével töltik, és bár idén talán már nem kell az irodában karácsonyozniuk, azért nem titkolják, hogy vannak még nehézségek.
„A legjobb a startupper létben a rohadt nagy hullámvasút. Abba akarod hagyni, és akkor két nap múlva jön valami, ami továbbvisz. Nemrég volt, hogy összejött egy nagy deal, mondtuk, este koccintsunk egyet. Másnap – november elsején, amikor azt hittem, nem is dolgozik senki – lemondták az üzletet. Mindig ez van, már nagyon óvatosan bánunk a koccintással. De ezzel a csapattal tudom, hogy ha este nyolc van, és valamit másnap reggelre meg kell csinálni, meglesz, még ha nem is látom még, hogyan” – mondja Tamás.