Miért kellene élményt nyújtani egy munkahelynek?

Gépek ide vagy oda, a cégek sikeressége a dolgozókon múlik. A növekedés és a siker kulcsa ezért lehet az, ha a vállalatok elhiszik, hogy munkatársaikon keresztül válhatnak kiemelkedővé. Ezt a vezetők is tudják egy friss felmérés szerint, mégsem tesznek tudatosan a munkavállalói élmény javításáért.

A munkavállalói élmény azt mutatja meg, hogyan érzik magukat a kollégák a munkavállalói életciklus különböző állomásain. A munkavállalói élmény akkor kezdődik, amikor egy cég iránt érdeklődő álláskereső először hall a vállalatról, vagy ellátogat a cég karrieroldalára, és nem ér véget akkor sem, amikor az adott vállalatnál dolgozó kolléga elhagyja a szervezetet.

23 millió ember munkavállalói élményét vizsgálta világszerte a Kincentric a második, 2019-ben indított #dolgozniélmény kutatásában. Itthon 19 iparág 126 vállalatán keresztül, összesen 300 000 dolgozó munkavállalói élményeiről nyilatkoztak a cég- és HR vezetők. A kutatásból kiderült: bár a cégvezetés szerint is fontos az, hogyan érzik magukat a kollégák, és tudják, hogy a munkavállalói élmény javítása javítja az üzleti eredményeket is, itthon a cégeknek mégis kevesebb, mint az ötödének van stratégiája ennek fejlesztésére.

A BGE saját kutatását itt találod arról, hogy mivel is lehet megfogni a dolgozókat manapság.

Miért kell élményt nyújtania a munkahelyeknek?

A digitális forradalom ellenére a cégek sikerességéért az ott dolgozók felelnek. A növekedés és a siker kulcsa ezért lehet az, ha a vállalatok elhiszik, hogy munkatársaikon keresztül válhatnak kiemelkedővé. A kollégák megtartásában és motiválásában is fontos, hogy a munkahelyen emlékezetes és meghatározó élmények érjék őket.

A munkavállalói élmény fejlesztésének 3 alappillére a munkavállalói élmény stratégia, a folyamatos párbeszéd a munkavállalók és munkáltató között, valamint az ígéretekkel összhangban lévő munkavállalói élmény pontok fejlesztése. Mindhárom pillér közös alapja a munkavállalói életciklus, és annak különböző állomásai.

Kép:Kincentric

Lemaradtunk

„A kutatásban résztvevő hazai HR-vezetők 78%-a tudja, hogy a munkavállalói élmény fejlesztése pozitívan hat az üzleti eredményre. Mégis csupán a megkérdezettek 15%-ának van stratégiája a munkavállalói élmény javítására. Ez a globális eredménynél jóval alacsonyabb tudatosságot mutat, nemzetközi szinten a vállalatok 25%-a rendelkezik munkavállalói élmény stratégiával” – emelte ki Bakos Réka, a kutatás szakmai vezetője.

 

Kép:Kincentric

Mit csinálnak másként a kiemelkedők?

A hazai 15%-os átlaggal szemben minden második kiemelkedő magyar cégnek van munkavállalói élmény stratégiája. 89%-uk folyamatosan fenntartja a párbeszédet a munkavállalóival és az átlagnál lényegesen nagyobb mértékben biztosítja a munkavállalói élményt.

A kutatás alapján kiemelkedő vállalatok számára a tehetségek a legfontosabbak és a szokottnál nagyobb figyelmet fordítanak az új belépőkre és a véleményvezérekre is. A  kiemelkedő cégek az életciklus állomásokba több mérési pontot is beiktatnak, ezzel növelve az adatalapú döntéseket a fejlesztések során.

Ki beszéli a legjobban az Y-generáció nyelvét?

A hazai válaszadók 73%-a szerint a siker szempontjából a munkavállalói elkötelezettség a legfontosabb, második helyen az onboarding, azaz az új belépőknek nyújtott élmény áll. A szervezeteknek csupán 26%-a azonosította a munkavállalói csoportokat, melyek élmény-fejlesztésére a legnagyobb energiát kéne fordítani. Magyarországon a tehetségek, a kiemelkedően teljesítők és kék gallérosok állnak a fókuszban. A különböző generációs csoportok nem szerepelnek a legfontosabbak között.

A kutatásban résztvevők mindössze negyede mondja, hogy folyamatosan fejleszti a munkavállalói élményt azokban az életciklus szakaszokban, amelyek a vállalat számára a legfontosabbak. A legtöbb vállalat méri az elkötelezettséget és teljesítménymenedzsment rendszert alkalmaz.

Ugyanakkor a válaszadók mindössze 25%-a integrál különböző adatforrásokat, vagyis kapcsolja össze például a szervezeti mérés eredményeit teljesítménymutatókkal vagy fluktuációs adatokkal.

Uzsák Éva Virág, a Kincentric Magyarország ügyvezető igazgatója, és kelet-európai régióvezetője szerint: “Ahhoz, hogy a vállalatok sikeres és az üzleti célokat támogató munkavállalói élmény stratégiát tudjanak kialakítani, három kulcs tényezőre van szükség. Elsőként pontos képet kell kapni arról, hogy a szervezet mely meghatározó pontokon keresztül építi a munkavállalói élményt, valamint az üzleti célok mentén melyek fejlesztése lenne a legnagyobb pozitív hatással a szervezetre. Másrészt UX és design szemléletet ötvözve kell kialakítani a fejlesztések gyors, agilis útjait. Végül pedig biztosítani kell a szervezetben a folyamatos visszacsatolás lehetőségét az élmény fejlesztés legfontosabb részeként bevonva a munkavállalókat a szervezet minden szintjén.”

A magyar cégek kevésbé tudatosak

A vállalatok globálisan is egyetértenek azzal, hogy a munkavállalói élmény fejlesztése pozitívan hat az üzleti eredményre. Nemzetközi szinten a vállalatok 33%-a definiálta, hogy mit jelent szervezete számára a munkavállalói élmény,  míg Magyarországon mindössze 15%. Előttünk járnak a külföldi országok vállalatai a munkavállalói élmény stratégia meghatározásában is.

A kutatásban résztvevő magyar vállalatok mindössze negyede, 25% mondja, hogy folyamatosan fejleszti az élményt azokban az életciklus szakaszokban, amelyek a vállalat számára a legfontosabbak. Ezzel szemben a nemzetközi átlag 44%.