A mai a legjobb nap, hogy megtedd az első lépést a környezetért

A cégek jelentős része ma már nem tekinthet el attól, hogy foglalkozzon a környezetvédelem kérdésével. Bár ezen a területen sajnos a szavak, elvek és a tettek között még jelentős a szakadék, a zöldebb működés tipikusan olyan, amit kicsiben is el lehet kezdeni. Mondjuk ma.

Azt talán már senki nem kérdőjelezi meg, hogy a környezet védelme fontos, és egyre több vállalkozó is tisztában van azzal, hogy cégvezetőként milyen sokat tehet ebben a kérdésben. Bár a gondolatok és a tettek között – különösen a fenntarthatóság területén – a kutatások alapján komoly szakadék tátong, Budapest LAB korábbi kutatása  szerint a hazai cégek mintegy felénél (56%) létezik olyan intézkedés, amelynek célja a természeti környezet megóvása és a cégek/tulajdonosok fele (55%) támogat valamilyen társadalmi célt vagy szervezetet.

A felelős vállalatok természetesen teljes működésükben figyelemmel vannak saját hatásaikra. Hogy miképp alakítják ki működésüket ezen elvek mentén, miképp mérik hatásaikat annak komoly tudománya van. Lépésről lépésre bármelyik cég eljuthat eddig, de itt is az első lépés talán a legnehezebb.

A környezetvédelem világnapja, június 5-e, pedig remek alkalom lehet arra, hogy vállalkozóként meghozd az első konkrét döntéseket és megtedd az első kicsi, de fontos lépéseket ezen az úton. Mutatunk néhány dolgot, amit még ma elkezdhetsz.

környezetvédelem illusztráció

Kép:Pexels

Nézz körül az irodában!

Az apró dolgok is számítanak – főleg, ha egy feltehetően növekvő cégről beszélünk, ahol az apró dolgokból néhány éven belül nagyon is nagy dolgok lehetnek. Ezért első lépésként megteheted, hogy az irodai eszközök használatán alakítasz.

Például állítsd át a nyomtató alapbeállítását kétoldalas és tinta takarékos nyomtatásra. Most. Ha ezzel megvagy, érdemes átnézni, hogy mennyi olyan applikáció van, amivel rengeteg papírt spórolhatsz meg. A jegyzettömb könnyedén költözhet a telefonodra, de sok esetben a post-it tömegeket is egyszerűen lehet helyettesíteni egy letörölhető táblával – vagy nagyon trendi, krétával írható fallal.

Az esetleg mégis keletkező, csak egyik oldalán nyomott és feleslegessé vált papírokat is el lehet kezdeni gyűjteni – biztos van egy üres irattartó a kezed ügyében. Ezeket meglepően sokféle módon lehet újra hasznosítani. Amellett, hogy jegyzetelhetsz a hátára, mi gyártottunk már belőlük például popcorn tölcsért is a céges rendezvényre. Mindenki imádta.

Kép: BudapestLAB

A borítékok, műanyag mappák is rengetegszer újra használhatók irodán belül. Persze nem azt mondjuk, hogy az ügyfeleidnek adj használt dossziét, de ahhoz, hogy te magaddal vidd az aznapra szükséges papírokat, semmi szükség minden nap egy újabb, este a kukába kerülő nejlon „bugyira”, tökéletesen megteszi az is, ami már egy kicsit gyűrött. Egyébként is, nem sokkal jobban mutat egy jó dizájnú, tartós, merevebb mappa?

Lássuk a mellékhelyiséget. Egy pici irodában az eldobható papírtörölköző helyett érdemes mosható típusokra váltani, de valójában azzal is megszáríthatod a frissen mosott mancsod, ha néhányszor erőteljesen megrázod a mosdó felett. Bármilyen meglepő, rengeteget számít egy-egy kedves üzenet is, ami felhívja a figyelmet, hogy a víz- és áramtakarékosság fontosságára.

Az apró lépések akkor érnek sokat, ha szokásokká válnak. Ha most kiraksz három dobozt, és mától azokban szelektíven gyűjtöd a hulladékot, lehet, hogy még eltart egy darabig, amíg mindenki rászokik, hogy használja. De ha kitartó vagy, meg fog történni.

A következő lépés, hogy a beszerzéseket is „zöld szemmel” kezded intézni.

A cserélhető betétes tollak például komoly műanyag megtakarítást jelentenek az eldobhatókhoz képest. Azt mondod, ez semmit nem számít? Az USA-ban naponta mintegy 4.000.000 darab kerül belőlük a kukába. Az újrahasznosított alapanyagból készült papír szintén egyszerű váltás, már mindenhol beszerezhető, és van belőle olyan is, ami épp olyan fehér, mint a másik típus.

Az is fontos szempont, hogy a szállítóid miképp működnek. A környezetbarát termékek mellett fontos szempont lehet, hogy milyen csomagolásban érkeznek az áruk, illetve, hogy mennyit utaznak. Ha helyi beszállítóktól rendelsz, azzal nem csak a környezetet kíméled, de segíted a most a járvány miatt különösen nehéz helyzetben lévő kisebb cégeket is.

Az energiafogyasztás és pazarlás csökkentésében komoly lépéseket tehetsz kis átalakításokkal is. Az energiatakarékos izzók beszerzése egy kis irodába nem is igazán komoly tétel, de rengeteget számít. Ahogy az is, ha hosszabb távon azokon a helyeken, ahol ez megoldható mozgásérzékelőssé alakítod a világítási rendszert, víztakarékossá a tartályokat és a csapokat.

Az első lépések után pedig szépen sorban jöhetnek a következők a felelős vállalattá válásig, vagy épp a körkörös gazdaságba való belépésig. Nem tudod mi ez? Itt olvashatsz róla!