Nem kifejezetten vállalkozónak készült, de ahhoz, hogy azzal foglalkozhasson, amivel szeret – cipőtervezéssel – a csomag része volt, hogy ezt is meg kell tanulni. Vágó Réka, a rekavago alapítója a StartLAB vendégeként mesélt prémium márkaépítésről, változó piacról és a rettenthetetlenség fontosságáról.
Bár sok lány álmodozik arról gyerekkorában, hogy divattervező lesz, Vágó Réka, a rekavago alapítója nem volt köztük. Ötéves korától táncosnak készült – így a cipőkhöz, ha más módon is, de már egészen korán szoros kapcsolat fűzte. Sok minden akart lenni a biológustól az önkéntes tűzoltóig, végül a MOME (akkor még Iparművészeti Egyetem) alapozó évének végére döntötte el, hogy cipőtervező lesz. Onnantól viszont nem is gondolkodott másban.
„Minden benne van a mostani szakmámban, amit szeretek. Lábbal foglalkozom, fontos a rajz, három dimenzióban és kézzel fogható anyaggal dolgozom. Fontos, hogy nem virtuális dolgot csinálok, ráadásul olyat, aminek van funkciója is.
Amikor lelkesen elmeséltem a legjobb barátomnak, hogy cipőtervező leszek, utólag merte csak bevallani, az egyetlen gondolat, ami akkor az eszébe jutott az volt: úristen, én fogom eltartani. De végül szerencsére nem kellett. Nem akartam kifejezetten vállalkozó lenni, de csomagajánlat volt.”
Végül nem is volt más munkahelye a saját cégén kívül, mert hosszas tanakodás után arra jutott, vonzóbb számára kialakítani a saját játékteret, mint elmenni egy nagy, külföldi céghez, alkalmazott tervezőnek.
Kép:Budapest LAB
Meg kell találni az igen útját
A tánc fontos alapnak bizonyult, nem csak a láb anatómiájának ismerete szempontjából. A versenysport – Réka a balettos kezdés után versenytáncos lett – sok mindent meghatároz fejben. Strukturáltabbá teszi az embert, és ha elég jó a felkészítés, mentális erőt is ad. Rékának a versenytáncban pont ez a támasz hiányzott. Tehetséges volt, hozzászokott, hogy a dolgok általában elsőre sikerülnek. Ha mégsem így lett, kiborult. Azt, hogy meg kell küzdeni a sikerét, inkább a későbbi munkája során tanulta meg.
„Mindennel együtt a legtöbbet a kudarcaim adták nekem. Ezekből tanultam a legtöbbet és utánuk jöttek a legjobb dolgok. A sikerekről azt gondoltam, természetesek. Idővel kellett rájönnöm, hogy nem azok.”
A versenytáncot a legmagasabb amatőr osztályban hagyta abba – nem látta magát tánctanárként, pedig a profik számára ez a logikus karrierút. Ekkor elkezdett cipős szakmai gyakorlatokra járni – jóval többre, mint a kötelező. Szinte minden akkor létező cipőgyárat végig járt a kicsitől a legnagyobbig, és mint mondja, ettől tud úgy tud tervezni, hogy a rajz mögé teszi a technológiát. Ahol lehetett dolgozott is – persze aprópénzért, ahogy ő fogalmaz „mogyoróért” és a tapasztalatért.
„Tudom, hogy mi fog működni. Ez abban is segít, hogy amikor valamire azt mondják, nem lehet megcsinálni, tudom, hogy nem így van. Ha valamire azt mondják, nem lehet, csak a mélyére kell nézni, és megtalálni az igen útját.”
Ez nem mindig szigorúan szakmai kérdéseket jelent. Volt, amikor azzal sikerült megnyernie az addig akadékoskodó cipészeket, hogy amikor kértek, hozott nekik sört a közeli boltból – nem hitték, hogy meg fogja tenni. De, mint mondja, „ha ez kell, ez kell”. Minden lehetőséget megragadott, hogy tanuljon. Azokat is, amelyek valójában nem léteztek, amíg nem kaparta ki őket magának. „Nulla tapasztalattal olyan rettenthetetlen voltam, olyan dolgokat megcsináltam, amin ma már én is meglepődöm.”
Levelet írt például az Iparművészeti Múzeum igazgatójának, hogy engedje be a gyűjteménybe – és máig ható élményt jelentett számára cérnakesztyűvel fogdosni a több százéves cipőket. Vagy elment a ceglédi Puma gyárba, hogy neki bizony van egy „tök jó ötlete”, és gyártsák le a kigondolt kollekciót.
„Állt velem szemben az igazgató, hogy ne haragudj, mit is mondtál?! 12 pár cipőért be sem indítják a gépet. Persze végül mégis elkészült a kollekcióm.”
Vágó Rékából rekavago
A szülei annyiban tudták támogatni a terveit, hogy lehetővé tették, hogy az egyetemi évek alatt ne kelljen munkát vállalnia. De mivel teljesen más területen dolgoznak, se szaktudást, se kapcsolatrendszert nem adhattak.
Az első megrendelések az egyetemi évfolyamtársaktól jöttek, az ifjú divattervezőknek kellett a cipő a kollekcióikhoz. Az első igazi ügyfél, egy várandós menyasszony, akinek papucsot kellett készítenie, szintén egy divattervező ismerősön keresztül érkezett.
„Ha valamit nem akartam soha az életben csinálni, az az esküvői cipő – ehhez képest nézzétek meg az Instagram oldalamat…”
Hogy miért lett mégis ez az egyik legfontosabb terület? Mert a vagoreka cipők kényelmesek és szép lábat csinálnak a viselőjüknek – és épp ez az a két dolog, amit egy menyasszony szeretne.
Kép:BudapestLAB
A vállalkozás eleinte kizárólag egyedi megrendelésre gyártott cipőket, amelyekről Réka büszkén hirdette, hogy ő készítette el őket. Az ügyfelek általában szájról-szájra adták a nevét, de azért azt sem tagadja, hogy az üzlet beindulásában számított, hogy jókor volt jó helyen.
„Jó darabig nem volt sikk magyar márkákat venni, mi voltunk az első olyan generáció, akik elkezdtünk megint menők lenni. Ebben nagy szerepe volt az akkor induló magyar kiadású glossy magazinoknak. Szükségük volt a magyar márkákra a divatanyagokban, tucatszám vitték a cipőimet a stylistok. Ez kevesebb megjelenést jelentett, mint most az Instagramon, de kisebb volt a zaj is, illetve a print megjelenés ereje akkor és most is számított.”
A márkaépítés legnagyobb támogatója így maga a változó piac volt – ráadásul ingyen. Ez nem csak Réka, de a Use Unused (hogy velük miről beszélgettünk, azt itt olvashatod el), vagy épp a Nanuska sikerének megalapozásához is hozzájárult.
A bemutató darabok néhány üzletben is kikerültek, de az érdeklődők nagy részéből nem lett vevő – egy utcai cipő esetében nem akartak várni, amíg méretre elkészül. Így 2007-ben, néhány százezer forintos szülői támogatással elkészült az első kollekció.
„Sokszor abba akartam hagyni az egyedi tervezést, mert bár szeretem csinálni, időként nagyon fárasztó. Persze hasznos is az ügyfelekkel való közvetlen munka, például abban, hogy instant visszajelzést kapok a vevőktől, le tudom tesztelni a modelleket, de akár kis átalakítással a következő kollekcióba is bekerülhet egy-egy jól sikerült egyedi darab.”
Olyan fogalmak, mint üzleti terv…
„Közöm nem volt az üzleti gondolkodáshoz. Azért kezdtem bele, mert szép cipőket akartam csinálni. Ennek megfelelően hiába számoltam ki, hogy mennyibe kerül a termék előállítása, a költségek valójában sokkal nagyobbak lettek – nem számoltam az adókkal, a járulékos költségekkel, a benzinnel, amit a gyártóhoz való autókázásra költök és a többi.”
Egy darabig bizományosan értékesített ruhaszalonokban és multibrand boltocskákban, de mint mondja, ez a legrosszabb, amit egy kezdő csinálhat. „Benne áll a pénzed, szétpróbálják a terméket és lehet, hogy meg sem veszik.” Ezért 2011-ben kibérelt egy „cipősdoboz méretű” saját üzlethelyiséget, nagyon jó helyen. A pici bolt sikeresen eltartotta magát és abban is segített, hogy közvetlenebb kapcsolatot tudott kiépíteni a vevőkkel, így az egyedi darabok forgalma is megnőtt.
A boltban ő és az anyukája fogadták a vevőket, így ment két-három évig. Akkorra jutottak el oda, hogy a nagyobb növekedéshez befektetőre lesz szükség. A befektető bevonásra való felkészülés során kezdett strukturáltabbá válni a működés, Réka pedig mélyebben megismerkedett olyan fogalmakkal, mint például az üzleti terv…
Növekedés és struktúra
„Addig egyszemélyes bolhacirkuszt nyomtam, ebben az időszakban keletkezett az első strukturált üzleti terv – az első kolléga segítségével.”
Ezután egy üzleti tanácsadó segítségét kérték a megfelelő befektető megtalálásához és a befektetés előkészítéséhez – mindennek eredményeként 2014-ben a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. összesen közel hetvenmillió forintot (50 millió forint tőke és 19,5 millió forint tagi kölcsön kombinációja támogatta a növekedést) fektetett a vállalkozásba.
Ez jelentősen átalakította az addigi működést – Réka számára az is sokkoló volt, hogy hozzá kellett szoknia, hogy valaki ül mellette az irodában. De a Bt-ből Kft lett, csapatot építettek, folyamatosan riportolni kellett és tartani magukat az előre egyeztetett tervekhez.
„Megszűnt, amihez korábban hozzászoktam, hogy ha reggel felkeltem egy új ötlettel, azzal foglalkozhattam. Amíg egyedül dolgozol, azt csinálsz, amit akarsz. Viszont szűkek a határaid.”
A márka ismertsége folyamatosan nő, szakmai szempontból is folyamatos a fejlődés. Üzleti oldalról viszont voltak „kurflik”.
„Változnak a vevők, a gyártók, a költségek – és mindez egy mátrixot hoz létre, amit nekem kreatív emberként nehezebb egyensúlyban tartani. Vagy kevés a megrendelés és kihasználatlan a kapacitás, vagy sok a megrendelés és nincs rá kapacitásod – folyamatos libikóka, mindegy, hogy milyen méretben dolgozol” – magyarázza Réka, miért van az, hogy mostanában ismét kevesebb emberrel dolgozik, és több feladat hárul rá. Összességében sokkal több időt tölt menedzsment feladatokkal, mint tervezéssel. Bár már londoni tanulmányai idején felhívták rá a figyelmét, hogy így lesz, akkor még nem hitte el.
Egy napon belül igyekszik nem keverni a nagyon különböző feladatokat, mert nehéz átállni a tervezésről az adminisztrációra. Vannak adminisztratív, ügyfeles, és elvonulós, tervezős napjai. Az egyedi megrendelések és a kollekciók tervezése és gyártása mellett ráadásul továbbra sem tud ellenállni a szakmai kihívást jelentő megrendeléseknek. Az elmúlt másfél évben például diabéteszes cipőket tervezett egy ortopéd lábbeliket gyártó cégnek.
„A tervezésre is rá kell edzeni, kell idő, amíg beindul az ember agya. Ha végre megtörténik, nem szabad abbahagyni. Nem lehet úgy, hogy most van egy fél órám, leülök tervezni.”
Luxus vs. prémium
„Amikor megfogalmaztuk a márka küldetését, a luxus kategóriába lőttük be, de aztán beláttuk, hogy egy ilyen márka felépítéséhez nincs meg a megfelelő anyagi hátterünk. Nem luxus, inkább prémium márka vagyunk.”
A rekavago az un. „bridge to luxury” kategóriába esik, ami olyan kis dizájnermárkákat fed le, amik minőségben felveszik a versenyt a luxusmárkákkal, de kisebb mennyiségben gyártanak és kevésbé ismertek. Azokat célozzák, akiknek fontos a teljesítmény, a különlegesség – és nem elsősorban az ismert név számít.
„Írhatnék háromszor ekkora árat is a cipőkre, de valami tiltakozik bennem ez ellen. Ha a matek azt mondja, hogy árat kell emelni, emelünk. De csak azért, mert tudom, hogy a vevőm ki tudna fizetni többet is? Ez hozzám nem illik.
Kezdetektől az átlagnál drágábbak voltak a cipőim – a minőségi anyagok és a kézimunka miatt. De néhány évvel ezelőtt találtam meg egy 10 évvel korábbi magazinban az egyik cipőmet, változatlan áron. Ebben benne van a mi hozzáállásunk, de persze a piac változása is.”
Ár-érték arányban most úgy látják, rendben vannak a termékek. Jelentős áremelést mondjuk az hozhatna, ha megjelennének nemzetközi nagyáruházak polcain. Prémium pozicionálás esetén persze nem csak a termék minősége, hanem a körítés is fontos – a doboztól a cipőszsákon át a dobozba rejtett kis kártyáig – de még inkább a szolgáltatás maga. Lehet nagy hálózattal rendelkező cipőboltban is kapni a termékeket, de saját üzletükben sokkal könnyebben fizetik meg a nem a magyar átlaghoz szabott árakat a vásárlók. Mert az a szakmaiság, amit ott nyújtanak, valódi pluszt jelent.
„Például 90%-os pontossággal meg tudom mondani, hogy ha az egyik cipőnk jó valakinek, egy másik modellből mi lesz a neki tökéletes méret. Ez különösen fontos azért, mert a vásárlások jelentős része a webshopban vásárol.”
A rekavago vásárlók olyan nők, akik megdolgoztak a pénzükért, és értékelik azt, amit vásárolnak belőle. Olyanok, akik, amikor már a lábukon van a cipő, nem akarnak foglalkozni vele. Legyen kényelmes, és legyenek szépek benne – mondja a tervező.
A vásárlók közül van, aki egy esküvői cipőt csináltat, és nem látják többé. Másoknak ez a belépő termék, aztán időnként újra vásárolnak. És vannak persze rendszeresen vásárló törzsvevők is. Hírességek is gyakran viselik a márkát. Közülük van, akit Réka keresett meg az együttműködés ötletével, de sokan például egy-egy fotózáson találkoznak a cipőivel, és nem akarják levenni többé. „Rezsihordozóként” cég más vállalkozásoknak is dolgozik – ha a brand név ezekre a tárgyakra nem is kerül rá. Készítettek már bőrkötényt luxus koktélbárnak, és cukorka megjelenésű bárszéket dizájn cukrászdának.
„B brand”, férficipő, vagy valami egészen más
Mindig azzal nyugtattam magam, hogy ha megunom, akkor majd csinálok valami mást – mondja hozzátéve, a skilleket kell fejleszteni, amiket aztán másra is lehet használni.
„A divatiparban a következő években várható komoly változások engem felvillanyoznak. Megnézem, mi a vevő problémája most, vagy a jövőben, és azt próbálom megoldani. Ez a lényeg. Az, hogy emellett tudsz rajzolni és érted a méreteket, csak a plusz.”
A rekavago márka fejlesztésének egyik lehetséges iránya egy „b brand”, vagyis elérhető árú almárka létrehozása lehet. Mostanra ugyanis Réka és az eredeti vevői is idősebbek lettek, a közösségi média oldalakon viszont jól láthatóan a fiatalabb korosztály követi aktívan a márkát. Rájuk már építhető lenne egy olcsóbb termékvonal. És persze folyamatosan szó van a férfikollekció piacra dobásáról is. Itt elég biztosan látható a piac, hisz minden menyasszonyhoz tartozik egy vőlegény…