Bár ijesztően hangzik a gazdaság szereplői számára a felhasznált anyagok radikális korlátozásának ötlete, valójában ez nem kell, hogy a mostani jólét végét jelentse.
A körforgásos gazdaság a tudományos életben is nagyon divatos kifejezéssé vált, bár nem előzmények nélküli fogalom, az anyaghasználat csökkentése, a hulladék újrahasznosítása számos más elméletnek is része. Az új, mostanában sokat hallott elnevezésre leginkább azért van szükség, hátha „átcsomagolva” képesek leszek elérni a vágyott áttörést azok az elméletek, amelyeknek korábban ez nem sikerült – mondta Bartus Gábor a BME egyetemi adjunktusa korábban, a Circular Hungary konferencián tartott előadásában.
A szakember leszögezte: világos tudományos konszenzus van arról, hogy az emberi tevékenység alapvetően alakította át a Földet. Míg a lineáris gazdaság az ókorban legfeljebb lokális problémákat okozhatott, a felhasznált anyagok mennyiségének növekedésével (ami már összemérhető az eredeti készletekkel) mára biztos, hogy nem fenntartható. Számos területen (a klímaváltozás, nitrogénciklusba való beavatkozás és a biodiverzitás csökkentése) már nem a természeti tőke hozamát, hanem magát a tőkét éljük fel.
A megoldás érdekében a cél az emberi tevékenység fizikai terének radikális korlátozása. Fontos, hogy nem a jólét vagy a gazdaság, hanem ennek anyagfelhasználásának korlátozásáról van szó – hangsúlyozta Bartus. Ezt érdemes hangsúlyozni, mivel a jólét fenntartásának ígérete biztosíthatja, hogy az érdekeltek erőfeszítéseket tesznek a változás érdekében. A kérdés tehát, hogy hogyan tudjuk kevesebb anyaghasználattal fenntartani a mostani jólétet.
A körforgásos gazdaság egyértelmű üzleti előnyt jelent számos szempontból, de ahhoz, hogy a jelenlegi körülmények között ezen az elven sikert lehessen elérni, azért kell némi kreativitás – véli Arthur ten Wolde, körforgásos gazdaság szakértő.
Kép:Pexels
A fejlődéshez nem kell több anyag
Három-négy évtizede elértük, hogy a gazdasági növekedés nem teljes mértékben együtt mozog az anyaghasználat növekedésével. Ez az úgynevezett relatív szétkapcsolás (relative decapling), ugyanakkor egyelőre még mindig egyre több hanyagot használunk fel. A következő lépés a teljes szétkapcsolás, vagyis a jólét fenntartása úgy, hogy közben az anyaghasználatot folyamatosan csökkentjük – magyarázta a szakértő.
Erre pedig van esély, mivel a magas anyaghasználat legfontosabb oka a felhasznált anyagok nagyon alacsony kihasználtsága. Egy autó 90%-át valójában nem használjuk, de igaz ez az irodaházakra is. Hatalmas felesleget állítunk elő valójában a gazdaságban emiatt, valamint a termékek indokolatlanul rövid élettartama miatt. Vagyis a cél a használati hatékonyság növelése, amire számos lehetőség van. A gazdagság, a GDP növekedése ugyanis valójában nem az anyaghasználat növekedéséből, hanem a hozzáadott érték növeléséből, az innovációból származik ma is, ami jó hír a lehetséges változás elősegítése szempontjából.
A vállalatok önmagukban tehetnek lépéseket, de biztosan szükség van a kormányok támogatására is. Az Európai Bizottság körforgásos gazdaság javaslata két évvel ezelőtt készült el, várhatóan hamarosan olyan állapotba kerül, hogy konkrét ajánlásokat és kötelezettségeket jelentsen a tagállamok számára. (Januárban például elfogadták az első, műanyagokkal kapcsolatos páneurópai stratégiát, ami szintén a körforgásos gazdaság felé való elmozdulás lépése.)
A rossz végén húzzák
Bár a Bizottsági ajánlás is jelentős részben erről szól, Bartus szerint az újrahasznosítás növelése egyedüli útként zsákutca, ami önmagában nem vezet a kívánt eredményhez. Különösen azért nem, mert a szabályozások az anyaghasználati lánc végét szabályozzák, vagyis azzal foglalkoznak, hogy mit kezdjünk a már létező hulladékkal. A lánc eleje, a természeti erőforrások felhasználása viszont szinte teljesen szabályozatlan, gyakorlatilag bárki annyi alapanyagot használhat fel, amennyit akar.
Vagyis, hangsúlyozta Bartus, a gazdaságpolitika alapvető szabályozóin kell változtatni, a jelenlegi szabályok között a körforgásos gazdaság halálra van ítélve. Jelenleg ugyanis a racionálisan működő vállalatok az embereken, munkaerőn spórolnak a felhasznált anyagokkal szemben. Hogy miért? Mert hiába a fogadkozások, összességében az Unióban egyre kevésbé adóztatják a természeti erőforrások használatát és a környezetszennyezést, ugyanakkor egyre nagyobb adóteherrel sújtják a munkát. (A kettő közötti teher különbsége tizenötszörös!) Amíg ez a torz szabályozási környezet fennmarad, addig lehetnek projektek és részsikerek, de a gazdálkodásunk jellegét alapvetően nem fogjuk tudni megváltoztatni.
Kép:Pixabay
A szabályok és az adózás átalakítása viszont komoly változásokat indukálhatna. Látszik ez abból is, hogy hihetetlenül megnőtt, hogy egyetlen dolgozó mekkora GDP-t képes előállítani – hiszen így kevesebb dolgozóval, tehát olcsóbban lehet termelni – míg az anyaghasználati hatékonyság és az energiahatékonyság ettől jócskán elmarad, hiszen az ez irányú fejlesztés egyelőre nem csökkenti érdemben a cégek költségeit.
A szabályozás átalakítása (természetesen észszerűen és fokozatosan) Bartus szerint nem okozna kárt a gazdaságnak, amit mutat az is, hogy a gazdaság fejlődése képes volt megküzdeni a munkaerőre vonatkozó szabályok bevezetésével is. Erre a kapitalizmus kezdetén semmilyen szabály nem vonatkozott, ma viszont a cégek szigorú korlátok között foglalkoztatják az embereket (például a munkaidő tekintetében), ez azonban nem volt akadálya a gazdaság dinamikus bővülésének. Úgy értünk el soha nem látott anyagi jólétet, hogy egy fontos erőforrásra vonatkozó szabályozás nagyon alapossá és szigorúvá vált. A korlátozás ugyanis végső soron innovációt szül, így a nyersanyag felhasználás szigorúbb szabályozása sem kéne, hogy a jóléti társadalom végét okozza. Aki szeretne hinni abban, hogy az anyagfelhasználás korlátozása nem jelenti a jólét végét, annak ez a példa azt mutatja, hogy legalábbis érdemes lenne megpróbálni.