Aki puskázott az egyetemi vizsgán, abból rossz ember lesz az üzleti életben is? Vagy épp ellenkezőleg, a csalás, bármilyen rossz dolog, hosszú távon jót tesz?
Kár lenne tagadni, hogy a hallgatói csalás jelen van a felsőoktatásban. A jelenséget régóta vizsgálják, az egyik első meghatározó munka Bowers (1964) két hullámban történő kutatása, amely – közel 5000 egyetemi hallgató részvételével – azt az eredményt hozta, hogy a diákok több mint 75%-a alkalmaz valamilyen csalási formát egyetemi évei alatt, vagy legalább egyszer folyamodott már ilyen jellegű eszközhöz.
Az okok felderítése mellett Király Gábor, Géring Zsuzsanna, Nick Chandler, Miskolczi Péter, Kovács Kinga, Lovas Yvett és Csillag Sára a Vezetéstudomány folyóirat 2018/3. számában megjelent Csalással az élre? című tanulmányában azt is vizsgálja, milyen hatással van a hallgatói csalás az egyetemeken kívüli társadalomra.
„Szemesnek áll a világ” vagy „Addig jár a korsó a kút-ra, amíg el nem törik.” Két olyan magyar szólás, amelyek egyaránt összeköthetők a hallgatói csalás kérdéskörével, ennek eltérő olvasataira hívják fel a figyelmet. Míg az első az élelmességgel, csellel (sőt, talán kreativitással) való előrejutást tartja a siker kulcsának, a második a tetteink (elkerülhetetlen) következményére hívja fel a figyelmet.
A szerzők szerint a hallgatói csalás kezelése nem csupán a felsőoktatási intézményeket érintő kérdés, hanem a gazdasági és társadalmi valósághoz is szorosan kapcsolódó jelenség, amellyel mind intézményi, mind társadalmi szinten foglalkozni kell. Egyrészt a csalás és annak kezelése komoly etikai és fegyelmi dilemmákat vethet fel az érintett intézmények, oktatók, adminisztrátorok és diákok számára, másrészt megkérdőjelezheti az egyetemek által kiadott diplomák érvényességét. Harmadszor pedig felveti az egyetemeken jelen lévő hallgatói csalás és a gazdaság különböző szektoraiban tapasztalt etikátlanságok, vállalati botrányok vagy korrupció kapcsolatának kérdését is. Ez különösen érdekes lehet a gazdasági felsőoktatásban, amelyet – vélt vagy valós amoralitása miatt – 2008 óta egyre többször és egyre hangosabban hoznak összefüggésbe a pénzügyi és egyéb vállalati botrányokkal.
Kép:Pexels
Kik és miért csalnak?
A kutatások szerint inkább a fiatalabb hallgatók hajlamosak a csalásra. Hogy miért? Egyrészt az idősebb tanulók – a vizsgálatok alapján – már normaszegésnek tekintik a csalást, és morális okokból inkább elutasítják azt. Másrészt a belső motiváció kialakulása is segít, ahogy az intézménybe való beilleszkedés is – ennek köszönhetően ugyanis inkább kívánják követni a hallgatók az ottani normákat. A kutatások azonban nem szólnak arról, hogy tényleg csökken-e a csalás a kor előrehaladtával, vagy egyszerűen a korábbi csalók időközben eltűnnek a rendszerből.
Meglepő, de az egyetemről való kiesés ellen csalással küzdő legrosszabb diákok mellett a kiváló képességűek a leginkább hajlamosak a puskázásra.
Esetükben a figyelemfelkeltés és az impulzivitás a motiváló tényező. De vannak kutatások, amelyek szerint a kiemelkedő diákok azért csalnak, mert sokkal nagyobb rajtuk a nyomás és a bizonyítási kényszer.
A szerzők saját kutatása szerint ugyanakkor az is előfordul, hogy egy jó tanuló információadó szerepben válik csalóvá. A társak nyomására, vagy szolidaritásból „megosztja a tudását másokkal” vizsga közben, ami ugye szintén a szabályok ellen való, így maga is csalóvá válik. A csoport szerepét a csalásra való hajlandóságban egyébként a nemzetközi szakirodalom is azonosítja – inkább csalunk, ha a környezet ezt elfogadja, illetve, ha e nélkül „rossz arcnak” tartanának.
A tudományterületek között is van különbség: a mérnökhallgatók és a gazdasági tanulmányokat folytatók között a legnagyobb a csalási hajlandóság, szemben a művészeti és humán tudományokkal foglalkozó hallgatókkal. Nem meglepő módon pedig a csalási hajlandóság kisebb azok esetében, akik belső fejlődési igénytől hajtva fogtak bele tanulmányaikba, mint azoknál, akik az oktatásra a kívánt karrier eléréséhez szükséges eszközként tekintenek, vagy akiket elsősorban a külső visszajelzés motivál.
Más kutatások számos különböző indokot különítettek el, amelyek növelik a csalás valószínűségét. Ezek között a tantárgyi követelmények nehézségétől a tanár tudásán át a külső nyomás erejéig sorakoznak a tényezők, de befolyásol a csoporttársak viselkedése és a lebukás valószínűsége, valamint a megfelelés képességében való magabiztosság is. Ez utóbbi miatt vélik kutatók, hogy a diákok önbizalmának erősítése csökkentené a csalás előfordulását. Ezzel szemben a környezet (iskola vagy szülők) által megfogalmazott elvárások növelik a csalási hajlandóságot.
A csoport normái mellett a tágabb társadalom értékei is befolyásoló erővel bírnak. Kutatások szerint az Egyesült Államokban például azért gyakoribb a csalás, mert az oktatási verseny megköveteli az egyéntől, hogy kiemelkedjen az átlagból –akármilyen tisztességtelen módszerrel. De a tanulmány szerzőinek saját kutatása alapján a csalás magyar társadalmon belüli elfogadottsága is meghatározó külső tényező.
Kép:Pexels
A külső indokok között emellett a tiszta, egyértelmű iránymutatás hiányán (ha nem tilos, akkor szabad?) kívül a hazai kutatásban megjelent okként a gazdasági szükségszerűség – vagyis, hogy a diákok nagy része dolgozik az egyetem mellett, így nincs ideje tanulni – és az oktatás elszemélytelenedése.
A csalással kapcsolatosan megjelenő különböző narratívák közül van, amelyik a szabályokat kicselező „kuruc mentalitást” helyezi előtérbe, más – elsősorban a megkérdezett hallgatók – a kreativitással is összekötik a puskázást. A csalásnak pedig nagyon is megágyaz, ha az oktató nem kontrollál szigorúan. Ezt ugyanis a kutatás szerint a hallgatók nem úgy értelmezik, mint lehetőséget az oktatóikkal való partneri, együttműködésen alapuló viszony kialakítására, hanem sokkal inkább lehetőségként a csalásra. A hallgatók egyfajta extra (hegymászói értelemben vett) biztosításként tekintenek a csalás lehetőségére, amelyre akkor hagyatkoznak, mikor a bukás esélye meghalad egy általuk már tolerálhatatlannak érzékelt szintet.
De mit jelent ez a későbbi életben?
Kutatások megerősítették, hogy aki csal az egyetemen, nagyobb eséllyel viselkedik etikátlanul később a munkahelyén is. Abban, hogy mennyire erős ez az összefüggés szerepe van annak is, hogy a hallgató mennyire tudatosan igazolta a maga számára a csalás szükségességét.
A szakirodalom néhány ponton azonban lehetséges pozitív kapcsolatokat is azonosít.
Van, ahol a szabályok újraértelmezéseként, „out of the box” gondolkodásként magyarázzák, ami így az üzleti sikerhez is köthető – bár nyilvánvalóan ugyanígy etikai hibákhoz is. (Egyébként a magyar egyetemisták többsége számára még a közszférában való elhelyezkedés is vonzóbb, mint hogy saját vállalkozást indítsanak.)
A csaló hallgatók egyes esetekben kevesebb erőforrással (például rövidebb idő alatt, kevesebb energia befektetésével), vagy erőforrásaik előnyösebb kombinálásával (például eredmények megosztása) érik el ugyanazt az eredményt, ilyen formában a hallgatók csalási kísérletei hasznos vezetői kompetenciákhoz és kívánatos magatartásmintákhoz is köthetők. Sőt, a csalás néhány aspektusa (az együttműködési készség, hálózatépítés és kreativitás) különösen hasznos lehet a tudásgazdaságban.
A hazai kutatásban megkérdezett oktatók ugyanakkor ezeket az elméletben létező pozitív hatásokat nem azonosítják – vagy azokat el szeretnék választani a csalástól. Ha jó helyzetfelismerő képességnek, vagy túlélési képességnek látják is, hangsúlyozzák, hogy mindezt máshol kéne megtanulni. Hisz, mint mondják, ha a csalásból erényt tud valaki kovácsolni, az hosszú távon beépül az életébe, így negatív hatást kelt. A lehetséges pozitív hatások nem illenek az interjúalanyok világképébe, így inkább csak elméleti összefüggés fogalmazódik meg a csalás és a fent említett pozitív személyiségjegyek között.