A visszajelzés – főleg a kritika – nehéz műfaj, sok vezető ezért inkább nem is próbálkozik vele. Pedig a negatív feedback sokkal jobb, mint akkor szembesülni vele, hogy baj van, amikor épp kirúgnak. Persze csak akkor pártoljuk, ha nem bántó, viszont hatékony. Most pedig elmondjuk, hogyan lesz az.
Sok vezető számára nehéz dolog visszajelzést adni a kollégák munkájára, mert félnek, hogy esetleg megsértenek valakit, vagy nem tudják kiszámítani a várható reakciókat. Pedig visszajelzésre szükség van. Nem önmagáért, hanem mert ha jól csinálod, valóban hasznos és előre vivő.
Az első, amit mindenképpen jó tudni, hogy az emberek nagy része valójában szeret visszajelzést kapni a munkájáról. A többség – azok, akikkel szeretnél együtt dolgozni – még akkor is, ha az esetleg nem pozitív. A motivált dolgozó valóban jól akar teljesíteni és fejlődni szeretne, ehhez pedig elengedhetetlen a feedback.
Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy építő jellegű reakcióról, vagy sima „letolásról” beszélünk.
Hogy véletlenül se az utóbbi legyen, amit a kollégáid esetleg partnereid arcába tolsz, gondolkodj okosan – vagyis
THINK SMART!
Az első mozaikszó nem jelent mást, mint a már sokszor hallott bölcsességet: gondolkodj, mielőtt beszélsz! Visszajelzésre akkor van szükség, ha amit mondani akarsz az:
T – tény, vagyis igaz
H – hasznos, vagyis előrébb visz majd a továbbiakban
I – inspiráló, tehát alkalmas arra, hogy pozitív változásokat indítson el
N – nélkülözhetetlen, tehát nem csak a saját feszültségedet akarod levezetni, hanem valóban a közös munka szempontjából fontos a mondandód
K – kedves, vagy legalábbis megfogalmazható úgy. Ezen nincs is mit magyarázni.
Ha ezt végig gondolod, mielőtt beszélni kezdesz, máris könyörületesebben jársz majd el. Jó emlékeztető arra is, hogy amit visszajelzésnek gondolunk, valójában csak a személyes véleményünk vagy lelki állapotunk, ennek megosztása pedig egyáltalán nem biztos, hogy konstruktív.
A második betűszó ismerős lehet azoknak, akik foglalkoztak már az elérhető célok kitűzésének tudományával. SMART azonban nem csak cél, de feedback is lehet.
S – specifikus. A visszajelzés legyen annyira konkrét, amennyire csak lehet! A „mindig figyelmetlen vagy” helyett sokkal jobb például a „tegnap amikor elküldted az e-mailt, kifelejtetted belőle azt a fontos mondatot, amit megbeszéltünk”.
M – mérhető. Vagyis próbáld meg kötni valamihez a konkrét problémát. Például: „az, hogy tegnap nem mentetted el a változásokat, három órányi plusz munkát jelentett”.
A – alakítható. A visszajelzés fontos része, hogy kérdezd meg az illetőt arról, hogy máshogy tudta volna kezelni az adott, problémás helyzetet, vagy mi segítene neki ebben. Például: „gondolod, hogy ha kitennénk egy emlékeztetőt a gép mellé, máskor nem fordulna elő?”
R – releváns. Ne általánosíts, ne vonj le messze menő következtetéseket egyetlen hibából. Beszélj arról, ami történt és arról, hogy ez hogyan lesz másképp.
T – tüstént. Vagyis a lehető leghamarabb adj visszajelzést. Feltéve, hogy képes vagy ezt indulat nélkül tenni. Ha nem, inkább várj.