A Dúzsi név országszerte ismerős – ha máshonnan nem, a sokak által kedvelt rozéról. A borászcsalád második generációját képviselő ifj. Dúzsi Tamás, mint a StartLAB Vállalkozói Klubon kiderült, egyáltalán „nem ül a készbe”. Ízig-vérig alkotó, örökmozgó vállalkozó.
Ifj. Dúzsi Tamást sok minden érdekelte gyerekként. Eredetileg archeológusnak vagy biológusnak készült, végül kertészmérnök szakra jelentkezett, de harmadik helyen történelmet is bejelölt – csakazértis.
„Édesapámnak az volt a szlogenje, bármit tanulhatunk, amíg az szőlészet vagy borászat”.
Bár ennek ellenére nem lett minden Dúzsi gyerekből borász (van köztük autószerelő és művészettörténész is), Tominak a kertészmérnöki mellett szólt, hogy nagyon összetett. A biotechnológiától a minimális közgázon át mindenből volt benne egy kicsi, ami passzolt a széles érdeklődésű fiúhoz. Ahogy az is, hogy a bor a mezőgazdaságnak egy olyan ága, amiben kiemelkedően fontos a kultúra – így a történelem is.
„A borba gyerekként bele lettünk lökve, a családi ház udvarán dolgoztuk fel a szőlőt, ebben nőttünk fel. Tizenegy-tizenkét évesen már a garázsban árultuk a bort – hozzá kellett szokni, hogy ha nincs otthon senki, mi bizniszelünk, megírjuk a számlát, ha úgy van.” De még az egyetem alatt sem volt biztos, hogy tényleg a bor lesz a szakmája. Felvették továbbképzésre nemzetközi tanulmányok szakra, ahol a gólyatáborig jutott, bekerült a biomérnökire is, de végül (egy németországi ösztöndíj után) a francia képzési lehetőséget választotta, ami mégis a bor felé terelte.
Ifj. Dúzsi Tamás (jobb oldalon) a StartLAB vendégeként. Beszélgetőtársai Radácsi László, a Budapest LAB igazgatója, és Timár Gigi, a LAB tudásmenedzsment vezetője voltak.
Kép:Budapest LAB
Ez, hogy a dolgok az utolsó pillanatban dőlnek el, egyébként is jellemző rá. Tomi életében a hajnali négykor beküldött, a Nyugati pályaudvaron lévő automatában last minute készített fényképpel való jelentkezések rendszeresek voltak. A francia képzésre való felvételinél például nem maradt sok ideje, hogy megfelelő szintre hozza az angoltudását a Skype interjúhoz.
„Kértem egy nap haladékot, hogy felkészüljek, azt az angoltanáromnál töltöttem. Átvettük a témákat, minta mondatokat írogattunk, amiket kinyomtattam és kiragasztottam a falra. Aztán beültem a gép elé és lenyomtam. Egy francia útikönyv is volt nálam, abból még úgy köszöngettem, ilyesmi, mert francia is kellett a felvételhez. De összejött, és azóta megtanultam azt is.”
Külföld, kapcsolat, beszélgetés
A külföldi tanulmányok során nem csak laboratóriumi kísérletekre, de borászatok látogatására is volt lehetőség, sőt, egy kinti ismeretségnek köszönhető az is, hogy Tamás segítségével a Dúzsi bor eljutott a világ legnagyobb borvásárára, a düsseldorfi ProWeinra is. Hogy miképp? Hát, Sanghajon keresztül… Ahova pedig úgy került, hogy egy kínai évfolyamtárs összekötötte valakivel…
Tamás még két pincészetet győzött meg, hogy csatlakozzanak a kínai állam által finanszírozott megjelenéshez, együtt töltötték meg a 9 négyzetméteres standot. Kiváló tapasztalat volt, és a még ugyanabban az évben megvalósult következő kínai úton találkozott a ProWine főszervezőjével – természetesen itt is egy ismeretség segített – akit addig győzködött, amíg csak találtak egy kis lyukat az egyébként teltházas kiállításon a Dúzsi bornak, a német standok kellős közepén.
„A kapcsolatteremtés nagyon fontos. Mindenkivel leállok beszélgetni az utcán is, sose lehet tudni, hogy mi lesz egy ilyenből.”
A második külföldi tanulmányút Portugáliába vezetett – nem tipikus választás. Egy évig járt olaszórára, mert úgy volt, Itália a cél. Végül az utolsó pillanatban azért cserélt, mert izgalmasabbnak találta Portugáliát, amiről semmit nem tudott azon kívül, hogy van óceán és sokféle szőlőfajta. Ez az időszak végül meghatározó lett, főként, hogy ott sem vesztegette az idejét, kiterjedt kapcsolatrendszert épített.
„Mindenhol próbáltam az egyetem mellett belemászni, amibe lehetett. Ottani magyarokkal és helyiekkel ismerkedni. Ha tudod a nyelvet, az megnyitja a kapukat, ezért megtanultam portugálul is. Kicsit próbálkozik az ember a saját nyelvükön, már jobban megy minden.”
A helyi magyar közösségnek köszönhetően kerültek Dúzsi borok egy kiállításmegnyitóra – mondjuk az is kellett hozzá, hogy mint mondja, „véletlenül volt nálam 150 palack válogatott magyar bor”. A megnyitón pedig alkalom nyílt beszélgetni az akkori nagykövettel, többek között arról, hogy jó lenne népszerűsíteni a magyar borokat. Aztán egyszer csak írt, hogy akkor március 15-én lenne egy Dúzsi borest a követségen. Nem voltak megfelelő poharak sem, így az akkor nagyjából 25 éves, egyetemista Tomi az idegen helyen kiderítette, honnan bérelhet megfelelő kristálypoharakat, megszervezte a borok kijuttatását (végül egy román busszal jöttek a hordók) és levezényelte a bemutatót. A rendezvény annyira jól sikerült, hogy onnantól minden fontosabb követségi eseményre hívták kóstoltatni. A nagykövet révén alakult ki a kapcsolat a Portugál Családi Vállalkozások Szövetségével is, amelynek Dúzsi jelenleg az egyetlen magyar tagja.
„Valahogy mindig megoldottam. Apám támogatta, de sokszor egyszerűbb, ha nem beszélek meg vele minden részletet. Szóval magam intéztem mindent.”
„Nem jutottunk ki a szőlőből, most meg nem jutunk ki a szőlőbe”
Az emberek többségében – főleg, ha nem jártak még valójában borászat közelében – nagyon romantikus kép él a borászkodásról. Tomi szerint persze van is ebben igazság, de a munka azért kemény. Ne felejtsük el például – hangsúlyozza, hogy jövedéki termékről van szó, komoly könyveléssel. És akkor még nem beszéltünk a fizikai munkáról.
„Édesapám mondja, hogy eleinte nem jutottunk ki a szőlőből, most nem jutunk ki a szőlőbe.” A szüretelés mellett folyamatosan dolgoznak a házasításokon, közben készítik elő a Márton-napi újborokat, ami nagyon jó piac – ez a novemberi őrület – utána pedig már indul a karácsonyi hajtás. Sok a fizikai munka, de például a borbemutatók tartása, ami szintén fontos elem, egészen más készségeket igényel. De a család foglalkozik az ingatlanok fejlesztésével és a pályázatokkal is – bár Dúzsiék erről a vonatról inkább leszálltak.
„Az ember inkább a saját zsírjából oldja meg. Mi, mivel mindig teljesen piaci alapon működtünk, arra készülünk, hogy akkor leszünk igazán hatékonyak, amikor vége lesz a pályázati időszaknak. Azt várjuk, hogy vége legyen ennek a torzító rendszernek és tényleg a piac működjön. De így is meg kell állni az embernek a helyét.”
„Az egyik legjobb döntés volt, hogy a kékfrankos mellett tettük le a voksunkat, és elkezdtünk rozét készíteni. Ebben a véletlennek is volt szerepe, mert a családi ház udvarán dolgoztuk fel a szőlőt, túl kicsi lett egy erjesztőtartály, így leengedtünk 20 hektoliter levet, rozénak. Apa megcsinálta, ahogy neki tetszik – és tetszett az embereknek is, évről évre nőtt rá a kereslet. Ez megadja a pincészet cash-flowját, a vörösökön pedig van a komolyabb profit” – meséli az ifjabb Dúzsi.
Konkrét marketing büdzsé nincs, vásárokra viszont járnak, ez a „halászat”. Itt egyben le lehet szervezni az éves ártárgyalásokat, bemutatni az új termékeket. Egyre több boros rendezvény van itthon is, de ezek között muszáj válogatni, hogy mi éri meg. Ez korántsem azonnali megtérülést jelent, sokkal inkább kapcsolattartás, kapcsolatépítés a meghatározó. Hisznek a borvacsorákban is, amire pár évig valóban nem volt akkora igény, de mostanában ismét van érdeklődés.
További jelentős növekedést nem terveznek, elsőként a vendéglátást és az exportot szeretnék fejleszteni. Ha ez utóbbi beindul, akkor lehet szó a termőterület növeléséről. Az eurós bevétel persze a stabilitás szempontjából is fontos lenne. Emellett a termékfejlesztésre is koncentrálnak, olyan rozéval jönnek, amilyennel még senki nem próbálkozott. Minden évben fejlesztenek, kísérleteznek – ez az, ami mindig is megtartotta a pincét.
De mi is a helyzet a magyar borral?
Egy igazi bortermelő ország az, ami jóval többet termel meg, mint amit fogyaszt – vagyis sokat exportál. Ezt Magyarországról egyelőre nem mondhatjuk el, főleg, hogy a szőlőtermelő területek is jelentősen csökkennek. Összehasonlításképpen: a legnagyobb kaliforniai család több mint kétszer akkora területről (nagyjából 100.000 ha) vásárol fel szőlőt, mint amennyit összesen Magyarországon termelnek.
Kép:BudapestLAB
Persze a viszonyok is mások, Németország bizonyos részein, Franciaországban pár hektár szőlőből urasan elél egy család – mondja a fiatal borász – míg itthon ez még inkább a kínszenvedés kategória. Legalább 10 hektár kell ahhoz, hogy abból már meg lehessen élni, de ebben is sokat számít a háznál való eladás – mivel a kereskedelem marzsa egyre nagyobb lett.
Tamás szerint egy átlag kétezer forintos palackért a borász nyolcász plusz áfát kaphat – és ez utóbbi az, ami nagyon sokat számít a végső árban is. Nem csak a köztes szereplők hasznán múlik, hogy a magyar borok meglehetősen drágának tűnnek. A legjobb stratégia mégis az, ha az ellátási lánc minél nagyobb részét „fogja” a borász, ezért sokan visznek maguk kereskedőcéget (például a Kreincbacher, akikkel korábban a COLLAB powerd by Budapest LAB & MOME+ eseményünkön beszélgettünk) A legjobb lehetőség a házi vendéglátás, ugyanis a borásznak szívesebben is fizetnek az emberek Tamásék tapasztalata szerint. Ezért a következő terv, hogy saját helyet építenek, ami amellett, hogy lehetőséget ad fix vendéglátásra, a tervek szerint a több telephely közötti transzport költségének csökkentésében is segít majd.
A borkészítés hosszú távú befektetés, van, hogy hét-nyolc évvel a szőlészeti munka után lesz belőle bevétel, addig benne áll a pénz. És az első termésig is türelemmel (és pénzzel) kell lenni. Egy tőkéről még a hazai kedvező adottságok – és a külföldön szokásosnál jobb minőségű, máshol gabonatermesztésre használt földek – mellett is három év után lehet először szüretelni. A borász ráadásul előfinanszírozza a piacot, a kereskedők (a jók is) három hónapra fizetnek. Dúzsiék végül egy biztosítócéggel kötöttek szerződést, ami nagyban segített a kintlévőségek kezelésében, a rossz hírtől ugyanis félnek a kereskedők.
Kellenek az okos megoldások, mert már földet venni sem könnyű, az állattartóknak ugyanis például elővásárlási joga van a földre – így lehet, hogy megéri néhány nyulat tartani, kiegészítő tevékenységként. Hordókat is lehet kapni töredékáron az online árverező oldalakon is – például a korábban pályázatból beszerzett és szükséges ideig fenntartott borászati tevékenység után próbál valaki megszabadulni azoktól. Persze az energia, hogy megtalálja, és a szakértelem, hogy tudja, mit vásárol ebben az esetben sem megspórolható.
Tamásnak az export fejlesztésre is van ötlete, szerinte viszont a fő gond az, hogy a vállalkozók többsége arra vár, hogy az állam oldja meg a gondjait. „Először a magyar vállalkozót kell rávenni, hogy menjen, és próbálja meg, különben soha nem lesz belőle semmi.”
Véleménye szerint a gond, hogy legfölülről akarja a magyar bor bevenni a külföldi piacokat. „Prémium borokat kevesen isznak, főleg nem ilyenekkel kísérleteznek majd a külföldiek. Lehet tudni, hogy az amerikai fogyasztó 20 dollár alatti külföldi borokkal próbálkozik, a magyar borok jellemzően 27-28 dollárba kerülnek, amiért már nem veszik le egy ismeretlen ország ismeretlen borát. Először egy jó ár-érték arányú, könnyű termék kell, amivel meg lehet ismertetni magunkat a külföldi piacokon.”
Persze, mint mondja, marketinggel, a szokások, kultúra alakításával a hazai fogyasztást is lehetne növelni – mondjuk a sörrel szemben. „Nincs akkora termelésünk, hogy ne lehetne itthon eladni, zöldszüret nélkül is” – mondja, és egyébként erre (amikor támogatásért zölden dobálják a földre a fürtöket a túltermelés elkerülése érdekében) is megvan a saját megoldási ötlete: a megtermelt szőlőből készülhetne szőlőlé az iskolatej mintájára, ezzel le lehetne vezetni a felesleget.
Családi körben
A családi vállalkozás, Tomi is elismeri, nem egyszerű téma. (Itt olvashatók az ezzel foglalkozó, a Budapest LAB által indított Családi Vállalkozás Kutatási Program vonatkozó eredményei.)
„Üzleti döntéseket kell hozni, de közben ott az érzelmi része. Például édesapám a mai napig tart egyébként ráfizetéses bemutatókat – azt mondtuk, ha még ezt se teheti, amit annyira szeret, minek dolgozunk?”
Mára a Dúzsi családban az összes gyereknek van részesedése, függetlenül attól, dolgoznak-e a cégben. A munka diverzifikálása épp csak elkezdődött, ahogy Tomi mondja “egyelőre tudják helyettesíteni egymást”, de az alapító egyre inkább próbál kivonulni.
A fiatalabb Tamás elsősorban exporttal, marketinggel, értékesítéssel foglalkozik. Ez testhezálló terület is számára, de az is az oka, hogy amikor elkezdett becsatlakozni a munkába, a családi cégben itt volt „szabad terület”, amikre a szülőknek kevésbé volt ideje. Vannak súrlódások, a hetvenéves apa persze sok mindent másképp lát, mint a fiatalok, és a testvérek sem mindenben értenek egyet. Tomi ezért – ahogy Portugáliában tanulta – elkezdte összehívni a családot, hogy pontosan láthassák, mi történik valójában a cégben. Azon dolgozik, hogy kialakuljanak a belső szerződések, családi alkotmány.
„Nem baj, hogy mindenkinek más a véleménye. Olykor jó, hogy a fiatalok mindenbe belekapnának, az idősebb generáció pedig próbálja őket visszafogni. Az igazság valahol a kettő között van.”