Mikaila Ulmer tizennégy éves, és egy USA-szerte népszerű vállalkozás – a Me and the Bees limonádégyártó cég – tulajdonosa és vezérigazgatója. Különleges története bárkinek inspirációként szolgálhat: a fiatal lány esetében ugyanis az üzlet mögött komoly misszió húzódik. Erről is mesélt a Brain Bar vendégeként.
Szerző: Lázár Fruzsina
Amikor Mikailát négyéves korában egy héten belül két méh is megcsípte, valószínűleg a legkevésbé sem érezte úgy, hogy egy nagy lehetőség előtt áll. A szülei tanácsára azonban tanulmányozni kezdte a méheket, és rájött, ezek a kis rovarok mennyire fontosak az ökoszisztéma szempontjából. Az is hamar világossá vált számára, hogy a méhek száma rohamosan fogy a világon — ekkor született meg benne az elhatározás, hogy mindenáron meg akarja védeni őket.
Kép:Facebook
Mikaila ekkor éppen egy helyi kiállításra készült: az Acton Children’s Business Fair névre hallgató rendezvényen az óvodás és iskolás gyerekek saját termékeiket árusíthatták egy napig. A kislány úgy döntött, összeköti a méhek védelmét és az üzletet, ehhez pedig pont kapóra jött neki a dédnagymamája régi szakácskönyvében talált limonádérecept. Ennek különlegessége, hogy a limonádéba lenmag is kerül. Mikaila annyit változtatott a recepten, hogy cukor helyett mézzel édesítette, így az általa árult ital elkészítésében helyet kaphatott a méhek munkája is. A limonádé azonnal hatalmas népszerűségnek örvendett: Mikaila pedig rendszeresen – évente kétszer – kezdte árusítani, hogy a befolyó összeget a méhek megmentésére fordíthassa. Kis limonádéspultját a házuk előtti járdán, valamint helyi eseményeken állította fel — és legnagyobb örömére – egyben pedig bosszúságára – a limonádé minden alkalommal egy-két óra alatt elfogyott.
Helytállni az üzleti világban
Ekkor Mikaila rájött, hogy talán érdemes nagyobb mennyiséget készítenie: a kézi citromfacsarót egy gépre cserélte, és a pultja alatt egy tartályban mindig tárolt tartalékot a különleges limonádéból. De még mindig csak egy kislány volt, aki felmatricázott műanyag poharakban limonádét kínált a járókelőknek. Egészen addig, amíg egy családi pizzázás alkalmával az étterem tulajdonosa felismerte Mikailát, és egy ajánlattal állt elő: ha a limonádét csomagolva el tudják neki szállítani, szívesen árusítja az étteremben. Mikaila és családja szembesült a ténnyel, hogy a kislány termékére valódi kereslet van, és megéri az üzlettel komolyabban is foglalkozni.
Így kezdett bele Mikaila a saját arcával fémjelzett csomagolású limonádé készítésébe és árusításába: ekkor a vállalkozás neve még Bee Sweet volt. A kislány azonban nem erre, hanem egy másik pillanatra emlékszik vissza az egyik legkomolyabb döntéseként.
Kilencévesen ugyanis Mikaila bekerült a Cápák között tévéshow amerikai változatába, ahol ötlete bemutatása után Daymond John, az egyik befektető 25% részesedésért cserébe hatvanezer dollárral támogatta a vállalkozását. A növekedés reménye ekkor vált valósággá, de ez szinte azonnal újabb dilemmákat is felvetett; például a névváltoztatás kérdését. Mivel Mikaila idővel szeretett volna más, mézzel kapcsolatos termékeket is forgalmazni – például ajakápolót –, és a piacon már létezett egy Bee Sweet nevű, kozmetikumokkal foglalkozó cég, ezt a döntést szükséges volt meghoznia. Így lett a limonádé-cég neve Me and the Bees. A névváltás pedig végül az egész márka újragondolásához vezetett.
A lényeg — a misszió
Mikaila családja szintén fontos szerepet játszott a sikerében. A Brain Bar nagyszínpadán ülve megosztotta a hallgatósággal, hogy a szülei két legfontosabb tulajdonságának a kreativitást és a hatékony problémamegoldást tartja. Ezek a személyiségjegyek bármilyen vállalkozónak jól jönnének — hát, még egy ambiciózus négyévesnek. Ezek az értékek segítették hozzá Mikailát ahhoz, hogy tizennégy éves korára valódi minivállalkozóvá érjen: a lány például minden tapasztalatában – legyen az pozitív vagy negatív – a tanulás lehetőségét látja. Mivel analitikusan gondolkozó szüleivel ellentétben a felmerülő kihívásokat bevallottan intuitívan közelíti meg, Mikaila úgy gondolja, egy csapatban mindig fontos, hogy olyan emberek dolgozzanak együtt, akik máshogy gondolkoznak; így a problémákat minden oldalról alaposan meg tudják vizsgálni.
Mindez azért fontos, mert Mikaila lelkesedése és elkötelezettsége a méhek iránt egyre csak növekedett az elmúlt tíz évben. Ahhoz azonban, hogy ez ki is teljesedhessen, a családja nagymértékben hozzájárult.
A Me and the Bees saját alapítványa, a Healthy Hive Foundation bármikor fogad felajánlásokat azoktól, akik szívesen támogatnák a méhek fennmaradását; a cég profitjának 10%-át pedig helyi szervezetek támogatására fordítják. Ez kellőképpen fókuszban tartja Mikaila célját, miközben megerősíti az üzenetét arról, hogy a méhek a mindennapi élet részei, és hogy bárki tehet értük valamit: a szervezetek között van például olyan, amely a rászoruló családoknak ajándékoz méhkasokat, hogy a méhészkedést mint megélhetési forrást kihasználva be tudjanak kapcsolódni a helyi gazdasági körforgásba is.
Mikaila egyébként – mint minden normális tizennégyéves – tanulással tölti a hétköznapjait, az üzlettel hétvégéken és a szünetekben foglalkozik, emellett pedig önkéntesként is járja az USÁ-t. Előadásokat és workshopokat tart arról, miért létfontosságú a méhek védelme, és milyen módon figyelhetünk oda rájuk, hogyan tudjuk megőrizni az értéket, amit képviselnek.
A lány nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében is, hogy kortársai között népszerűsítse a társadalmi vállalkozás gyakorlatát. A jó ügyek érdekében való mozgósítás fiatal úttörője azt vallja, „minél szenvedélyesebben csinálsz valamit, annál jobban csinálod”. Ez a küldetéstudat olyan példát állít elénk, amit mindenképp érdemes figyelembe venni.