Egy multi marketing osztályán kezdeni a közgazdász diploma megszerzése után nem tűnik a legbiztosabb útnak ahhoz, hogy sikeres vállalkozó legyen valaki. Mészáros Gábornak, a chocoMe későbbi alapítójának a gazdasági válság miatti leépítés adta meg a „kezdőlökést”. Azóta már milliárdos szintig jutott a csoki biznisz, amiről a StartLAB Vállalkozói Klubon mesélt.
Hat év után sok más dolgozóval együtt elbocsátották. „Magam alatt voltam, egy hétig ki sem mozdultam a lakásból” – mesélte a StartLAB Vállalkozói Klub vendégeként. Még ekkor sem gondolt viszont arra, hogy vállalkozásba fogjon. Munkahelyet kezdett keresni, de nem talált. Több hónapnyi állástalanság után kellett azzal szembesülnie, hiába a szép végkielégítés, valamihez kezdenie kell.
A gasztronómia mindig is érdekelte, és bár második egyetemére, a KVIF-re csak azért jelentkezett korábban, hogy ne vigyék el katonának, az ott töltött idő alatt „megfertőződött”. Abban tehát biztos volt, hogy ha vállalkozásba kezd, annak köze lesz az ételekhez.
A legolcsóbb a legédesebb
Bár Gábor saját elmondása szerint mindig is nagyon szerette a csokoládét, nem egyszerűen ez a vonzalom döntötte el, hogy ezzel fog foglalkozni. Hanem a pénz. Akkoriban ugyanis nem nagyon lehetett hitelt vagy támogatást szerezni nulláról induló vállalkozóként, a csokoládé pedig – mint némi kutatás után kiderült – a legkisebb kezdeti befektetéssel elindítható gasztro biznisz.
Amikor döntött, már nem gondolkodott sokáig. Karácsonykor beszélt a családjával, a két ünnep között pedig elment ügyvédhez, céget alapítani. Vagyis pontosan egy évvel az állása elvesztése után nekiindult a chocoMe.
Multis háttérrel nem volt kérdés, hogy pontos tervezéssel és Excel táblákkal kezdte. Az indulás költségét ötmillió forintra tervezte, valójában ennél valamivel többet kellett befektetnie, amíg lábra állt az üzlet.
Az induláskor az alapító mindent maga csinált. „Az első termék nem volt szép, és nem is volt finom” – mondja saját maga is. Ez a kísérletezés fázisa volt. Pedig arra már korábban rájött, nem lehet megúszni, hogy megtanulja a szakmát.
Hiába nézett YouTube videókat, felismerte, hogy ez bizony kevés lesz, be kell fektetnie a tudásába is, ha el akar érni valamit. Ezért az induló költségek egy jelentős részét arra fordította, hogy Belgiumba ment csokoládé készítést tanulni.
A versenytárselemzést is komolyan vette. Majd’ félmillió forintért vásárolt a konkurenciától, a tapasztalatait pedig egy gigantikus táblázatban vezette. Mindent lejegyzett a súlytól a csomagolás összetevőiig.
Nagykerből műhelybe, műhelyből postára
A webshop végül 2010. júniusában indult el, és rögtön jöttek a megrendelések is. Az első években kizárólag táblás csokoládét készített a chocoMe, de nem akármilyet. A koncepció az első perctől az volt, hogy kiváló minőségű, és szokatlan ízkombinációjú édességeket kínáljon.
A webes értékesítés alapkoncepciója az volt, hogy a megrendelő magának is összeállíthat egyedi ízeket, néhány kombinációt viszont készen, kvázi kedvcsinálóként árultak. Hamar kiderült azonban, az emberek nem akarnak maguk dönteni, inkább választanak a kész termékek közül. Így a „személyre szabható” csoki hamar ki is került a kínálatból.
Ekkoriban azonban még nem volt pénz raktárkészletet tartani. Így tehát, ha bejött egy megrendelés, Gábor autóba ült, elment az alapanyag nagykereskedésbe, megvásárolta a hozzávalókat a lehető legkisebb kiszerelésben. Hogy miért hozta el maga? Mert ekkora mennyiséget ki sem szállítottak volna. Ha megvolt az alapanyag hazament, éjjel legyártotta a csokoládét, amit másnap saját kezével elvitt a postára és csomagként feladott. A nyár közepén viszont a postai kézbesítés is okozott némi problémát…
Az online értékesítés ment egy darabig, de a nagy áttörést a viszonteladók hozták el a márkának. Gábor elsőként csokoládé szaküzleteket keresett fel a termékével, ezekben azonban azt mondták neki, lehetetlen (akkoriban), hogy ezer forint fölött el lehessen adni egy tábla csokoládét. A drága bekerülési költség miatt viszont nem tudott – és a tervezett pozícionálás miatt nem is akart – ez alá menni.
Kell egy arc
Végül egy véletlen hozta a megoldást. A chocoMe alapítója a barátnőjének akart virágot vásárolni egy neves szalonban, amikor az előtte álló arról érdeklődött az eladónál, nincs-e a csokor mellé valami bonbon is. Nem volt, Gábor viszont felismerte a ki nem elégített vásárlói igényt.
Kitartó munkával elérte, hogy találkozhasson a virágüzlet tulajdonosával, akinek azt ajánlotta, exkluzív, csak náluk kapható virágos csokoládékat készít neki. Az ötlet bevált, 300 darabos rendelést kapott… úgy, hogy addig a napi kapacitás maximum 6 tábla volt.
„Akkor elkezdtek pörögni a dollárjelek a szemem előtt” – viccelődött Gábor. „Egyetlen üzlet egyetlen rendelése háromszáz tábla. Hány virágbolt van Budapesten? És miért állnék meg Budapesten?”
Az első háromszáz tábla alapanyagát kölcsönből vásárolta meg, és éjjel-nappal dolgozva gyártotta le határidőre. Ez viszont már elég tőkét jelentett ahhoz, hogy elindulhasson „házalni” más virágüzleteknél. A további sikerben sokat segített, hogy az első vevő a szakmában jó nevű, ismert szereplő, vagyis kiváló referencia volt. A virágboltok mellett kulináris üzleteket keresett meg, ezzel indult be az értékesítés.
Az első hetekben Gábor édesapja szállt be a csomagolásba, de hamarosan már így sem lehetett bírni. Az első teljes üzleti év 133 millió forintos árbevételt és 27 milliós adózás utáni eredményt hozott. Bár a bevétel azóta is folyamatosan nő, a nyereség az utóbbi időben csak kis mértékben. Ennek oka, hogy a bérköltségek az elmúlt három év alatt 80%-kal emelkedtek. Idénre ugyanakkor az a cél, hogy 10 évvel az indulás után elérjék az egymilliárd forintos értékesítést.
Így pozícionált sikerre
Mészáros Gábor az első pillanattól nagyban, sőt nemzetközi értékesítésben gondolkodott. Akkor is, amikor még egyenként, saját kezével temperálta a csokikat a lakása alatt kibérelt mini műhelyben. Emiatt döntött úgy, hogy bár a kézműves termékek esetében ez a gyakori, hiszen nagyban segíti a hitelességet, nem a saját nevét használja márkaként. Ehelyett egy külföldön is jól hangzó név mellett döntött.
Mivel az első perctől a luxus szegmensbe szánta a termékét a kiváló minőségű alapanyagok mellett arra is fordított energiát és pénzt, hogy professzionális csomagolást és dizájnt terveztessen a márkának. Az üzenet ugyanis az volt: ez nem csoki, hanem ajándéktárgy.
„Olyanok vagyunk, mint egy Michelin-csillagos étterem tányérdesszertje, csak csomagolva.”
Az alapanyagok a lehető legmagasabb minőségűek, éppen olyanok, amiket az ilyen éttermekben használnak. Ennek megfelelően az anyagköltség is magas: 900-1000 forint egy táblában. Először ő maga sem merte vállalni ezt a szintet. Bár mindig kiváló minőséggel dolgoztak, a valóban csúcsminőségű alapanyagokig néhány év alatt, fokozatosan feljebb és feljebb lépdelve jutottak el.
Az árképzésben számított, hogy kimondottan luxusterméket tervezett, és úgy számolt, hogy tisztességes árrés jusson a kiskereskedő partnereknek és a viszonteladóknak is. Erre szükség van ahhoz, hogy szeressék a terméket, mi viszont egyértelműen a gyártó érdeke is. Nyereségre persze neki is szüksége van, hisz abból lehet fejleszteni.
A pozícionálás az értékesítési helyek kiválasztásánál is fontos. A termék alapvetően nem kapható hipermarketekben, és mostanra már maguk döntenek, hogy milyen viszonteladó megkeresésére válaszolnak. Eleinte persze mindenkinek adtak, aki hajlandó volt árulni a terméket, mára viszont komolyan szűrik az üzleteket. Az alapító egy 12 kérdésből álló kérdőívvel teszteli a jelentkezőket, aki egyre is rosszul válaszol, nem tarthat chocoMe-t.
Kényszerből örömvállalkozó
A chocoMe kényszervállalkozásként indult, még ha mostanra ez furcsán hangzik is. És miért csinálja most az alapító? „Izgalmas kaland létrehozni egy szép és finom terméket, és rohadt jó érzés, hogy az emberek sikongatnak tőle.” (Ezt mi is tapasztaltuk, köszönhetően a StartLAB-ra hozott komoly mennyiségű kóstolónak…)
Ugyanakkor Mészáros Gábor keményen megdolgozott a sikerért. Maga is elgondolkodott rajta, ha nem lett volna párja az induláskor, kérdés, hogy állna most ezzel a dologgal.
„Kilenc éve el vagyok zárva a világtól. Vagy a műhelyben, vagy az irodában vagyok, vagy külföldön. Nem örököltem a vállalkozást és nem nyertem a lottón sem. Rengeteg munka van benne.”