- 0505.November.HétfőNincsenek események
- 0606.November.KeddNincsenek események
- 0707.November.Szerda
Fenntartható turizmus és a felelős érintettek bevonása
https://budapestlab.hu/index.php/event/fenntarthato-turizmus-es-a-felelos-erintettek-bevonasa/A turizmusra a jövő egyik legígéretesebb szektoraként tekintünk. Fontos tisztában lennünk azonban azzal, hogy bár a turizmus nem mindenre van hatással, majdnem minden hatással van a turizmusra. Épp ezért a fenntartható turizmus az átértékelésről és az alkalmazkodásról szól. Egyensúlyba kell hozni a felhasználást és a korlátozást, hogy a folyamatos kutatás, tervezés, a hatások nyomon követése, és az ennek alapján meghozott megelőző vagy javító intézkedések biztosítani tudják a turizmus fenntarthatóságát. Ehhez hosszútávon kell gondolkodnunk, szem előtt tartva azt, hogy a változás sokszor fokozatos és összeadódó, vagy épp visszafordíthatatlan. Épp ezért, a fenntartható fejlődés gazdasági, társadalmi és környezeti vonatkozásainak tükröznie kell a felelős érintettek érdekeit.
A Magyar Tudományos Akadémia 2018 novemberében ismét megrendezi a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a Magyar Tudomány Ünnepe című országos programsorozatot. Egyetemünk, ahogy a korábbi években is, nemzetközi konferenciával csatlakozik a programsorozathoz, melynek fő témája idén a Fenntartható turizmus és a felelős érintettek bevonása.
Időpont: 2018. november 7. (szerda)
Helyszín: Budapesti Gazdasági Egyetem – AULA (1055 Budapest, Markó u. 29-31.)
A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A regisztráció IDE kattintva érhető el.
- 0808.November.CsütörtökNincsenek események
- 0909.November.Péntek
Idea to Business
https://budapestlab.hu/index.php/event/idea-to-business/Menő ötleted van, vagy még csak most gondolkozol a vállalkozói karrieren? Kíváncsi vagy, hogy életképes-e az ötleted? Szakemberekkel vizsgáltatnád meg az elképzelésed, vagy az üzletmodelled simítanád?
Amennyiben a fentiekre igen a válaszod, jelentkezz az AIESEC és a Start it @K&H startup inkubátor által meghirdetett Idea to Business (I2B) eseményre, ahol egy egynapos workshop keretében megtudhatod, hogyan lehet egy ötletből mihamarabb vállalkozás.
A rendezvényen érdekes előadásokat hallgathatsz, workshopokon tesztelheted kreativitásod, mentorok segítségével részletesen kidolgozhatsz csapatban egy ötletet, majd a nap végén be is mutathatod azt egy szakmai zsűri előtt.
Az ötlet kidolgozásán keresztül megtanulhatod, hogy mit kezdj egy vállalkozási tervvel. A jelentkezők 5 fős csapatokban dolgoznak majd és egyikük közösen kiválasztott ötletén fognak dolgozni az egész nap során.
Mindezeken túl pedig megtanulhatsz egy startup ötleten csapatban dolgozni.
Jelentkezési időszak: 2018. október 31. – 2018. november 18.
A rendezvény időpontja: 2018. november 22. csütörtök
A rendezvény helyszíne: Start it @K&H inkubátor és közösségi tér, H-1051 Budapest, Arany János u. 20.
- 1010.November.SzombatNincsenek események
- 1111.November.VasárnapNincsenek események