Online matek, orvosi okoseszköz és Z generációs karrier platform az idei HSUP@BGE-n

Lezárult a Hungarian Startup University Program (HSUP) harmadik tanéve a BGE-n. A program harmadik évének második félévében 10 BGE-s hallgató által vezetett csapat fejlesztett projektet, amit a HSUP program mellett a Budapest LAB is aktívan támogatott. A programot Demo Day rendezvény zárta, ahol hat kiválasztott csapat pitchelt meghívott külső szakértők előtt. Végül, de nem utolsó sorban közös ünnepléssel zártuk az idei HSUP-t is.  Tovább

A borúsabb kilátások ellenére is vonzó a vállalkozói lét

Vonzó és társadalmilag megbecsült karrierútnak számít a vállalkozás Magyarországon, annak ellenére, hogy többen tartanak a kudarctól és jelentősen csökkent azok száma, akik jó lehetőségeket látnak a vállalkozásindításra – derül ki többek között a Global Entrepreneurship Monitor frissen közzétett magyar adataiból. Tovább